Az egyetemi közösségi szerepvállalás lehetséges szerepe a társadalmi innovációk létrehozásában hazai kontextusban

Szerzők

DOI:

https://doi.org/10.17649/TET.38.2.3531

Kulcsszavak:

egyetemi közösségi szerepvállalás, társadalmi innováció, social design, science shop, közösségbe ágyazott oktatás és kutatás, közelség

Absztrakt

Az egyetemi közösségi szerepvállalás lényege, hogy egyetemek, illetve egyetemi szereplők más, egyetemen kívüli aktorokkal működnek együtt oly módon, hogy az, ha különbözőképpen is, de mindegyik félnek kölcsönösen hasznos. E külső együttműködő aktorok jellemzően a leginkább kirekesztett, erőforrás-hiányos társadalmi csoportok és az e csoportok érdekeit képviselő civil szervezetek, az együttműködés célja pedig a társadalmi kirekesztés és igazságtalanság elleni küzdelem, illetve a környezeti (fenntarthatósági) kezdeményezések erősítése. E megközelítés szembeötlő párhuzamokat mutat a társadalmi innováció koncepciójával: utóbbi is alulról szerveződő, gyakran civil szervezetek bevonásával megvalósuló újításokat, közösségi szükségletekre irányuló válaszreakciókat, valamint a társadalom megújítását, átalakítását eredményező folyamatokat takar.

Tanulmányunkban e két koncepció kapcsolatát elemezzük. Kutatási kérdésünk: mi lehet az egyetemi közösségi szerepvállalás szerepe a társadalmi innovációk létrehozásában, magyarországi környezetben? A téma elméleti áttekintése után kutatási kérdésünk megválaszolásának empirikus hátteréül négy olyan hazai kezdeményezés szolgál, ahol egyetemek, illetve egyetemi egységek tettek különböző módokon lépéseket az egyetemi közösségi szerepvállalás intézményesítésének irányába. Az eseteket a transzformatív társadalmi innováció „TRANSIT” modelljének segítségével dolgozzuk fel, illetve a társadalmi innovációk térbelisége kapcsán a közelség szerepére is kitérünk. Következtetésünk, hogy az egyetemi közösségi szerepvállalás sokszínű gyakorlata számos módon járul hozzá a társadalmi innovációk létrejöttéhez és/vagy megerősítéséhez, és e kapcsolatot a közelség komplex módon befolyásolja. A hazai akadémiai környezet pedig amellett, hogy lehetőséget teremt a társadalmi innovációkat támogató együttműködésre, számos elemében korlátozó feltételeket is támaszt.

Szerző életrajzok

Málovics György , Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Kutatóközpont

egyetemi tanár

Bajmócy Zoltán , Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Kutatóközpont

egyetemi tanár

Csernák Janka , Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Innovációs Központ

Social Design Hub kutató

Fehér Bori , Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Innovációs Központ

tudományos főmunkatárs, Social Design Hub vezető

Frigyik Márta , Budapesti Corvinus Egyetem, Corvinus Science Shop

Corvinus Science Shop manager

Juhász Judit , Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Kutatóközpont

tudományos munkatárs

Matolay Réka , Budapest Corvinus Egyetem

egyetemi docens, Corvinus Science Shop vezető

Müllner András , Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Minor Média/Kultúra Kutatóközpont

egyetemi docens

Szerencsés Rita , Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Innovációs Központ

Social Design Hub kutató

##submission.downloads##

Megjelent

2024-06-14

Hogyan kell idézni

Málovics, G., Bajmócy, Z., Csernák, J., Fehér, B., Frigyik, M., Juhász, J., Matolay, R., Müllner, A. és Szerencsés, R. (2024) „Az egyetemi közösségi szerepvállalás lehetséges szerepe a társadalmi innovációk létrehozásában hazai kontextusban”, Tér és Társadalom, 38(2), o. 71–102. doi: 10.17649/TET.38.2.3531.

Folyóirat szám

Rovat

Tematikus szekció : Fókuszban a társadalmi innováció

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 > >>