Basic Features of Regional Development in Serbia

Authors

  • Imre Nagy MTA RKK ATI, Békéscsaba
  • Radmila Miletić Szerb Tudományos Akadémia „Jovan Cvijic” Földrajzkutató Intézet, Belgrád
  • Marina Todorović Belgrádi Egyetem Földrajzi Fakultás, Belgrád

DOI:

https://doi.org/10.17649/TET.23.3.1264

Keywords:

Szerbia, regionális fejlődés, területi szerveződés, funkcionális térségek

Abstract

Jelen tanulmány Szerbia regionális fejlődése egyes sajátosságainak közigazgatási (adminisztratív és statisztikai), valamint funkcionális szempontú jellemzői alapján történő bemutatására törekszik. Szerbia területi szerkezetében észlelt fejlődési egyenlőtlenségek, illetve a regionális fejlettség aránytalanságai tükrözik a népességszerkezetben jelentkező egyensúly-hiányt, az anyagi korlátozások és a strukturális összehangoltság hiányát, amelyek már évek óta halmozódnak, s amit a politikai-gazdasági történések az 1990-es évek során még jobban fokoztak. A tanulmány a fejletlen területek alapvető problémáira utal, azon kritériumokra, amelyek alapján a községek a régión belül definiálhatók és tipizálhatók, valamint vázolja Szerbia regionális térszerkezetének változatait.

Author Biographies

Imre Nagy , MTA RKK ATI, Békéscsaba

tudományos főmunkatárs

Radmila Miletić , Szerb Tudományos Akadémia „Jovan Cvijic” Földrajzkutató Intézet, Belgrád

tudományos munkatárs

Marina Todorović , Belgrádi Egyetem Földrajzi Fakultás, Belgrád

rendkívüli egyetemi tanár

Downloads

Published

2009-09-01

How to Cite

Nagy, I., Miletić, R. and Todorović, M. (2009) “Basic Features of Regional Development in Serbia”, Tér és Társadalom, 23(3), pp. 173–184. doi: 10.17649/TET.23.3.1264.

Issue

Section

Outlook