Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
Tér és Társadalom XVIII. évf. 2004 s 1: 127-143
TÉRTÖRTÉNET
A TÉRSZEMLÉLET VÁLTOZÁSA A MAGYAR
KATONAI STRATÉGIÁBAN 1920-TÓL NAPJAINKIG
(The Change of Space-perception in the Hungarian Military
Strategy from 1920 to Nowadays)
HORVÁTH ATTILA
Kulcsszavak:
geopolitika katonai stratégia földrajzi tér
Magyarország geopolitikai helyzetében a 20. században többször történt jelent ős változás. Ezek a fordu-
lópontok meghatározták a magyar katonai stratégia tartalmát is. A tanulmány azt vizsgálja, hogy a
geopolitikai helyzet átalakulás hogyan hatott a katonai stratégia térszemléletére a trianoni békeszerző-
déstől napjainkig.
Magyarország földrajzi tere a trianoni békeszerz ődés életbe lépese után az 1938 és
1941 közötti területgyarapítások miatt a második világháború végéig ideiglenesen
változott. A második világháborút lezáró, 1947. február 10-én aláírt párizsi béke-
szerződés következtében újabb területcsökkenés következett be. A tér „viszonyla-
gos" változatlansága mellett Magyarország geostratégiai helyzetében többször
jelentős változás állt be. A katonai stratégia térszemléletét els ősorban a politikai,
gazdasági és társadalmi szempontok határozzák meg. Hibát vét az a politikai és
katonai vezetés, amely a katonai stratégiai célkit űzések megfogalmazásakor és
megvalósításakor a földrajzi tér természeti és társadalmi viszonyait figyelmen kívül
hagyja. A katonai stratégia elméletével foglalkozó olyan kiváló szakemberek is,
mint a porosz Clausewitz (19. század), vagy Liddel Had (20. század) felismerték a
politika meghatározó szerepét a stratégiai katonai döntések meghozatalában. Az
állam politikai mozgásterét sz űkíti, vagy tágítja a nemzetközi környezet. A tanul-
mány azt vizsgálja, hogy a trianoni békeszerz ődés után milyen hatások alapján és
hogyan változott a magyar katonai stratégia térszemlélete.
A trianoni békeszerz ődés hatása a katonai stratégia térszemléletére
Az első világháborút lezáró Versaillesi-i békerendszer részeként az 1920. június
4-én aláírt trianoni békeszerz ődés gyökeresen megváltoztatta Magyarország geopo-
litikai helyzetét. Az ország visszanyerte ugyan függetlenségét, de megfosztották
területének több mint kétharmadától és lakosságának több mint felét ől. Az ország
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
128 Tértörténet TÉT XVIII. évf. 2004 s 1
elveszítette korábbi közép-hatalmi státuszát, és gyakorlatilag a teljes politikai és kato-
nai elszigeteltség állapotába került. A szinte hermetikus külpolitikai izoláltság álla-
pota az Olaszországgal 1927. április 6-án aláírt barátsági szerz ődésig maradt fenn.
1921. június 7-én a román—jugoszláv együttm űködési megállapodás aláírásával
befejező dik a kétoldalú államközi szerz ő désekkel létrehozott, Csehszlovákiát,
Romániát és Jugoszláviát magában foglaló kisantant szövetség létrehozása. A fran-
cia nagyhatalmi törekvések eredményeként megalakított politikai és katonai szövet-
ség azt a célt szolgálta, hogy a térségben biztosítsa a Versaillesi-i békerendszer által
teremtett status quo fennmaradását. Magyarország vonatkozásában ez azt jelentette,
hogy a területi revíziós törekvések megvalósításakor a kisantant államok összehan-
golt diplomáciai és katonai fellépésével kellett számolni.
A béketárgyalások során a gy ő ztes antanthatalmak az utódállamok politikai, gaz-
dasági és katonai életképességének biztosítására törekedtek. A békeszerz ődés kö-
vetkeztében Magyarország elveszítette korábbi nyersanyagforrásai jelent ős részét.
A területvesztés gazdasági szempontból nemcsak az ipart érintette, hanem a mez ő-
gazdaság és a feldolgozóipar els ő világháború el őtt kialakult kapcsolatrendszerében
is arányeltolódást eredményezett (Földes 1928).
A békediktátum — a hadászatban is oly fontos — közlekedési hálózat szerkezetében is
gyökeres változásokat eredményezett. Horvátország kiválásával Magyarország meg-
szűnt tengerparti ország lenni, de elveszítette jelent ős belvízi kikötőit is. A trianoni
békeszerződés miatt olyan fontos vasúti csomópontok és regionális központok kerül-
tek az országhatáron kívülre mint Komárom, Kassa, Szatmárnémeti, Nagyvárad,
Temesvár és Szabadka. Ezek a városok közigazgatási és közlekedési súlyuk mellett
katonai jelentő séggel is bírtak. Ez ugyanis lehet őséget teremtett az utódállamoknak
arra, hogy a magyar határ közelében jelent ős katonai erőt állomásoztassanak (Málnási
1925). A vasúti- és közúti közlekedésben katonai szempontból Magyarország került
kedvezőbb helyzetbe, mert az utódállamoknak nem volt kiépített kapcsolata az anya-
ország(ok) és a Magyarországtól elcsatolt részek között (Horváth 2002b).
A trianoni békeszerz ődés jelentő sen korlátozta Magyarország katonai erejét is. A
győztes hatalmak egy 35 000 főbő l álló, önkéntes jelentkezés alapján feltölthet ő
haderő hadrendbe tartását engedélyezték. A korszer ű tüzérségi-, repül ő-, páncélozott
eszközök rendszeresítésének tilalmával korlátozni kívánták a korszer űnek számító
fegyvernemek létrehozását is. A mozgósítás el őkészületeinek és a vezérkari szerveze-
tek működésének tiltásával, Magyarország számára a trianoni békeszerz ődésben en-
gedélyezett fegyveres er ő kizárólag csak karhatalmi tevékenységre volt alkalmas.
A határok kijelölése védelmi szempontból sem szolgálta Magyarország érdekeit.
A határvonal hossza az ország területének nagyságához képest aránytalanul
megnövekedett, 1000 km 2 területre es ő hossza a háború el őtti 12,8 km-ről 18 km-re
nő tt, miközben a természetes határszakasz aránya 85%-ról 25%-ra csökkent (Fodor
1928). A területcsökkenés miatti határváltozás katonai értelemben Budapestet foko-
zottan veszélyeztetett várossá tette, ugyanis a f őváros légvonalban 35 km, száraz-
földön 55-70 km közelségbe került Csehszlovákiához. Figyelembe véve azt, hogy a
trianoni békeszerz ő dés után az ország politikai, gazdasági, közigazgatási, közleke-
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
TÉT XVIII. évf. 2004 s 1 Tértörténet 129
dési és kulturális értelemben még inkább centralizált lett, háború esetén Budapest
megtartása fontosabbá, ugyanakkor bonyolultabbá vált. Katonaföldrajzi szempont-
ból az új határszakaszok nyitottsága miatt a nehezebben védhet ő román és jugoszláv
határszakaszok kijelölését is kedvez őtlennek lehet ítélni.
A területi revízió hatása a katonai stratégia térszemléletére
A magyar közvélemény nem volt képes feldolgozni a trianoni békediktátum igaz-
ságtalanságait. A „Mindent vissza!" jelszó azonban azt az állítást támasztja alá,
miszerint a politikai elit egyenl őségjelet tett a nem magyar nyelv ű és a magyar
nyelvű területek elvesztése közé (Bibó 1986). A politikai propaganda természetesen
a békés revízió gondolatát hirdette, melynek lehet őségét egy új európai rendezési
folyamathoz igazítva sem a politikusok, sem a tudósok nem zárták ki (Teleki 1986).
Az állami politika rangjára emelt és kiemelt célként kezelt revíziós törekvések ka-
tonai eszközökkel való realizálását sem zárták ki. Ezért az ország helyszíni katonai
ellen őrzése ellenére, a tiltó rendelkezéseket kijátszva, már az 1920-as évek els ő
felétől rejtett fegyverkezésbe kezdtek. A rejtett hadseregfejlesztés és a revíziós
törekvéseket szolgáló katonai stratégia kialakítása számára kedvez ő fordulatot je-
lentett a helyszíni katonai ellen őrzés felfüggesztése 1927. március 31-én.
A Szövetségközi Ellen őrző Bizottság távozása kedvez őbb lehetőségeket teremtett
a megengedettnél nagyobb békelétszámú hadsereg kialakítására és a háborús sze-
mélyi, anyagi és technikai kiegészítés, az ún. mozgósítás el őkészítésére (Dombrády
1996). Ennek ellenére a trianoni békeszerz ődés katonai rendelkezései és a kisantant
egyeztetett hadászati tervezése miatt a szomszédos államok katonai fölénye állan-
dósult. Ez döntően befolyásolta és korlátozta a magyar hader ő alkalmazhatóságát.
Az 1920-as évek kezdetét ől a magyar vezérkar háborús tervezésének alapgondolata
a következő volt: megelőző támadást el őkészíteni valamelyik kisantant ország ellen.
Ezzel a kisantant országok katonai felvonulásának zavarását és megakadályozását
akarták elérni. A látszólag merész elképzelések ellenére a magyar vezérkar tisztá-
ban volt a térség Magyarországra nézve kedvez őtlen erőviszonyaival, és egyetlen
kisantant országgal vívott háborúban is csak kezdeti siker elérésére tartották alkal-
masnak a magyar hader őt.
A közvetlen katonai ellen őrzést követően az intenzívebb rejtett fegyverkezés lehe-
tőséget teremtett a katonai stratégiai elképzelések újragondolására (Dombrády
1996). Az 1920-as évek végén kialakított katonai stratégia egy, Csehszlovákia vagy
Jugoszlávia ellen végrehajtott megel őző támadással számolt. A feltételes mód eb-
ben az esetben azt jelentette, hogy csak az egyik ország ellen indított volna táma-
dást a hadsereg, a másik ország ellen védelemre rendezkedett be. Románia ellen a
vezérkar nem tervezett átfogó támadó hadm űveletet. Az erre a hadszíntérre csopor-
tosított er ők feladata a határbiztosításra és a halogató védelemre korlátozódott
(Horváth 2002b). A katonai stratégia ilyen módon való kialakításával a politikai és
katonai vezetés az esetleges háború id őtartamának meghosszabbítását és Budapest
megtarthatóságának id őbeni kitolását akarta elérni. A nemzetközi politikai helyzet
kedvező alakulása esetén a részleges területi revíziót is lehetségesnek tartották. Ezt
a feltevést arra alapozták, hogy valamennyi kisantant-hatalomnak volt Magyar-
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
130 Tértörténet TÉT XVIII. évf. 2004 s 1
országon kívül is ellensége. Egy Közép-Európában és a Balkánon bekövetkez ő fegy-
veres konfliktus kitörésekor a korábban meglev ő, vagy a Versaillesi-i békerendszer
által gerjesztett német—csehszlovák, román—szovjet, román—bolgár, görög—jugoszláv
és olasz—jugoszláv ellentétek miatt számítani lehetett a válság kiszélesedésére (Hor-
váth 2002a), aminek a megoldása valamilyen formában a revízióhoz vezet.
A két világháború közötti politikai és katonai stratégia szerint Magyarország f ő el-
lensége Csehszlovákia lett. Annak ellenére alakult így, hogy a legnagyobb magyar
területi követelés Romániával szemben fogalmazódott meg. A Csehszlovákia vagy
Jugoszlávia ellen indított megel őző támadást a földrajzi viszonyok tették indokolttá.
A csehszlovák és jugoszláv hadsereg felvonulását eredményesebben lehetett zavarni,
ráadásul ezekhez a határokhoz Budapest kisebb távolságra esett. Az a tény, hogy a két
világháború között a kisantant-hatalmak közül Csehszlovákia vált Magyarország fő
ellenségévé, jól példázza, hogy a földrajzi tér viszonyai esetenként jobban meghatároz-
zák a katonai stratégia alakulását, minta politikai, gazdasági és kulturális érdekek
A vezérkar tervei szerint a Csehszlovákia elleni támadáskor, az ún. „Cs" esetben a
mozgósítás 6. napján indított támadás f őirányát a Léva—Nyitra vonal, mellékirányát a
Letkés—Érsekújvár vonal képezte. A Jugoszlávia ellen indított támadás — az ún. „J"
eset — feladata volt megakadályozni a jugoszláv hader ő felvonulását a Duna vonalában,
kijutni a Ferenc-csatorna körzetébe, és birtokba venni a baranyai háromszöget és a Mu-
raköz vidékét. Ebben az irányban a baranyai háromszög és a Muraköz jelent ősége poli-
tikai földrajzi szempontok alapján erősödött meg. A katonai vezetés ezek elfoglalásával
kívánta megel őzni a trianoni béketárgyalásokon is megfogalmazódott szláv korridor
megteremtésére vonatkozó csehszlovák—jugoszláv terveket (Horváth 2002b).
A katonai stratégiai tervek megvalósításának az alapját az a közlekedés-földrajzi
felismerés képezte, hogy a szomszédos kisantant-hatalmaknak még az 1930-as évek
elején sem volt megfelel ő közlekedési kapcsolata a Magyarországtól elcsatolt or-
szágrészekkel. Így haderejüket lassabban tudták felvonultatni, mint Magyarország
(Horváth 2002b). Ez azt jelentette, hogy adott térben (hadszíntéren) a mozgósítást
követő harmadik hétig ellensúlyozni lehetett a kisantant-hadseregek nyomasztó
erőfölényét (1. táblázat).
1. TÁBLÁZAT
Magyar szempontból a katonai erőviszony számított alakulása a kisantant-államok
elleni háborúban a tér és az idő egymáshoz való viszonya alapján
(Expected Development of the Military Power Relations in a War against Little Entente
Countries on the Base of the Relation of Space and Time from the Hungarian view)
Várható had- Erőarány a Erőarány a Erőarány a Erőarány a
színtér mozgósítás mozgósítás mozgósítás mozgósítás
7. napján 9. napján 10. napján 20. napján
csehszlovák 1:2/3 1:3/4 1:1 1:3
jugoszláv 1:2 1:2 1:4
román 1:2/3 1:1 1:2x 1:3
Forrás: Az HL. Vkf. Eln. I.o, 1999/1/1929/Hr. irat felhasználásával saját szerkesztés.
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
TÉT XVIII. évf. 2004 s 1 Tértörténet 131
A magyar katonai stratégia térszemléletének változása
a területgyarapítások és a második világháború alatt
Darányi Kálmán miniszterelnök 1938. március 5-én Gy őrben elhangzott beszédé-
ben meghirdette Magyarország nagyszabású fegyverkezési programját. Az ún.
győri-programban öt év alatt 1 milliárd peng őt irányoztak el ő a fegyverkezésre
(Domrády 1986). A hadseregfejlesztéssel els ősorban a területi revíziós célok meg-
valósítását kívánták katonai oldalról megalapozni. Az európai hatalmi átrendez ődés
eredményeként változott Magyarország helyzete is. A kisantant-államok az 1938.
augusztus 29-én aláírt bledi egyezményben elismerték Magyarország fegyverkezési
egyenjogúságát.
A kisantant súlyának csökkenése, majd megsz űnése után Magyarországnak újabb
hatalmi tényezővel kellett számolnia, Ausztria Németországhoz való csatolásával az
Anschluss után. Azáltal, hogy Magyarország a nagyhatalmi törekvéseit érvényesí-
teni kívánó Németország szomszédjává vált, ez meghatározta a külpolitikai és kato-
nai stratégiai mozgástér manőverezési lehet őségeit is. Ezt a magyar politikai vezet ő
körök is felismerték, és óvakodtak a német érdekekkel szembeni nyílt szembenál-
lástól (Bethlen 1986).
A bledi egyezmény aláírása után kiélez ődött a csehszlovák—magyar viszony. A
területi vitákat a müncheni egyezmény alapján német—olasz dönt őbíróság ítélete
rendezte, miután Franciaország és az Egyesült Királyság kormánya lemondott a
döntőbíráskodásban való részvételr ől. Az első bécsi döntés alapján Magyarország-
hoz csatolták a Felvidék déli részét. A magyar politikai és katonai vezetés elégedet-
len volt az elért eredménnyel, és már 1938. novemberében kísérletet tettek Kárpát-
alja visszafoglalására. A támadás megindítása ekkor német nyomásra elmaradt. Ezt
a területet a Magyar Királyi Honvédség — német jóváhagyással — 1939. március 15.
és 17. között foglalta el. A Kárpátalja megszállásával kapcsolatos politikai döntés
meghozatalakor a magyar kormány lépéskényszerbe került, mert a támadás kése-
delmes megindítása azzal a következménnyel járt volna, hogy a németek a Huszton
megalakítandó ruszin államot ismerték volna el (Domrády 1986). A németek bár
Kárpátalja visszafoglalását támogatták, azt azonban megakadályozták, hogy a fel-
vonult magyar haderő a Felvidék újabb területeit szerezze vissza Szlovákiától.
A Kárpátalja elfoglalásával kialakult közös magyar—lengyel határ feletti öröm
nem sokáig tarthatott. 1939. szeptember 17-én a „Molotov—Ribbentrop paktum"
titkos záradékában foglaltak szerint a Szovjetunió megtámadja Lengyelországot, és
elfoglalja az ország keleti részét. Ennek következtében el őször lett Magyarország a
kommunista Szovjetunió szomszédja. A magyar kormány igyekezett jószomszédi
viszonyt kialakítani a Szovjetunióval. Erre érdekei is ösztönözték, hiszen a kiélez ő-
dő szovjet—román ellentét az újabb stratégiai cél, Erdély visszaszerzését szolgálta.
Magyarország igyekezett kihasználni a Románia ellen irányuló szovjet diplomáciai
és katonai lépéseket. A magyar kormány arra törekedett, hogy amennyiben a román
kormány teljesíti a Besszarábiát és Észak-Bukovinát érint ő szovjet követeléseket,
akkor érvényesíti területi igényeit Romániával szemben. 1940 júliusának els ő felé-
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
132 Tértörténet TÉT XVIII. évf. 2004 s 1
ben elkezd ődött a teljes magyar hader ő felvonultatása — 3 hadsereg és közel 500 ezer
katona — a román határra. A Szovjetunió 1940. június végén bevonult az általa köve-
telt román területekre. Ez katonailag kedvez ő alkalmat jelentett Románia megtáma-
dására, de ett ől a lépéstől Hitler óva intette Teleki Pál miniszterelnököt (Dombrády
1986). A román és magyar tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a háború
elkerülhetetlennek látszott. Egy román—magyar konfliktus viszont ellenkezett Né-
metország nagyhatalmi érdekével, és olasz segítséggel dönt őbíróság elé kényszerít-
tették a szembenálló feleket. A bécsi Belvedere palotában 1940. augusztus 30-án
kihirdetett második bécsi döntés Magyarország javára ítélte Észak-Erdélyt.
A német támogatással békésen szerzett területekért „súlyos" árat kellett fizetni.
Magyarország a német szövetségi rendszer tagjává vált, és 1940. november 20-án
elsőként csatlakozott a Háromhatalmi Egyezményhez, melyhez rövidesen
szomszédaink is csatlakoztak. Belgrádban az ország csatlakozása miatt 1941. már-
cius 27-én megbukott a németbarát kormány. Ez veszélyeztette a tervezett Szovjet-
unió elleni támadás délkeleti szárnyát, ezért úgy döntöttek, hogy a Görögország
ellen tervezett hadm űveletet kiszélesítik Jugoszlávia ellen. A magyar politikai veze-
tés az 1940. december 12-én kötött jugoszláv—magyar örökbarátsági szerz ődés
ellenére, ha vonakodva és feltételekhez kötve is, de hozzájárult a Jugoszlávia elleni
hadjáratban való részvételhez (Dombrády 1986).
A területgyarapítások lefolyását azért ismertettük b ővebben, hogy érzékeltessük a
német befolyás kiterjesztését a magyar külpolitikára és azon keresztül a katonai
stratégiára. Ebben rejlett Teleki Pál személyes tragédiája is, aki már a második
bécsi döntést követ ő en rájött arra, hogy a német befolyás kiterjesztése súlyos kö-
vetkezményekkel jár. A Jugoszlávia megtámadásával kapcsolatos döntésben még
részt vett, majd 1940. április 3-ra virradó éjszaka öngyilkos lett. Magyarország
tulajdonképpen a térségben folytatott „oszd meg és uralkodj" német politikának
köszönhetően valósíthatta meg területi revíziós céljainak egy részét.
Magyarország katonai stratégiája a második világháborúban
Magyarország, bár erre a németek még nem kényszeríttették, 1941. július 27-én a
máig tisztázatlan kassai bombázás ürügyén csatlakozott a Szovjetunió elleni hábo-
rúhoz. Ez a lépés azt bizonyítja, hogy a politikai döntések, még ha rossz katonai hely-
zetelemzésen alapulnak is, rövid id ő alatt alapvetően módosíthatják a katonai straté-
giát. Magyarország a Szovjetunió elleni háborúban olyan ellenség ellen és olyan
hadszíntéren keveredett háborúba, amelyre korábban nem készítette fel a fegyveres
erejét. A háborúba sodródásunkkal, valószín űleg a gyors siker reményében, ismét
vállaltuk a koalíciós háború minden kockázatát. A keleti frontra kiküldött magyar
kontingensek úgy illeszkedtek a német vezetési és ellátási rendszerhez, hogy államkö-
zi szerződések nem garantálták a német hader ővel való együttműködés tartalmát.
A tengelyhatalmak el őzetes várakozásával szemben 1941-ben nem sikerült a
Szovjetunió elleni háborút befejezni. Így a Barbarossa-tervhez való csatlakozást
szorgalmazó németbarát magyar politikai és katonai körök számítása sem vált be.
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
TÉT XVIII. évf. 2004 s 1 Tértörténet 133
Alig, hogy megkezd ődött a súlyos személyi és anyagi veszteségeket szenvedett
gyorshadtest hazaszállítása, 1942 januárjában világossá vált, hogy a háborúban a
nagyobb arányú részvételt immáron a legfels őbb német vezetés követeli. 1942 ja-
nuárjában a keleti fronton tavasszal felújítandó hadászati támadáshoz gyakorlatilag
a teljes magyar haderő rendelkezésre bocsátását követelték. A tárgyalások során a
németek a zsarolástól sem riadtak vissza. Homályos célzásokkal adták a magyar
tárgyaló partnerek tudtára, hogy nem lehet a követelés el ől teljesen elzárkózni. A
területgyarapítás lezáratlanságának emlegetésével zsarolták Magyarországot, utalva
arra, hogy az erdélyi kérdés végleges rendezésében Németország támogatását csak
akkor lehet elérni, ha az ország nem marad ki a Szovjetunió elleni háborúból.
A tárgyalások azzal az eredménnyel zárultak, hogy a felek megállapodtak a
2. magyar hadsereg keleti frontra küldésér ől. A megbeszélések során a magyar
diplomaták és tábornokok arra törekedtek, hogy minél nagyobb er őt tartsanak az
ország területén (Szabó 1994). Annak ellenére, hogy 1941. július 28-án Magyaror-
szág belépett a Szovjetunió elleni háborúba, 1944-ig a magyar katonai stratégia
központi kérdése nem „Oroszország" volt. A kiélezett román—magyar kapcsolatok
miatt számítani lehetett a háborúra a két ország között. Emiatt a politikai és katonai
vezetés els ődleges célja az erők tartalékolása lett (Dombrády 1996). A magyar kato-
nai stratégia térszemléletét tehát sokkal inkább egy esetleges Románia elleni háború
határozta meg. Ez nem azt jelentette, hogy a 2. magyar hadsereggel a magyar vezér-
kar nem foglakozott. A mozgástér ebben a kérdésben sz űknek bizonyult, mert a had-
sereg a keleti arcvonalon német hadm űveleti irányítás alá tartozott. Így a 2. magyar
hadsereg ellátásának lehet őségeit és feladatát a német parancsnokságok szabták meg.
Az erők visszatartása a kormányzati politika rangjára emelkedett. Kállay Miklós
kormányának az volt a fő kül- és katonapolitikai célkit űzése, hogy Magyarország
minél ütőképesebb hadsereggel rendelkezzen. Ezt az is szükségessé tette, hogy
1942 végén, 1943 elején a szövetségesek a tengelyhatalmakkal folytatott háborúban
valamennyi hadszíntéren fölénybe kerültek. A magyar vezérkar, már 1942 végén
számolt egy esetleges angolszász partraszállással a Balkánon, amelynek közvetlen
hadműveleti céljaként a román olajmez ő megszerzését jelölték meg (Dombrády
1986). A 2. magyar hadsereg katasztrofális veresége után sikerült elérni a megma-
radt erők hazahozatalát. Magyarország elutasította a németek újabb harcoló sereg-
testek küldésére vonatkozó követelését. Geopolitikai megfontolásból csak a keleti
frontra irányítottak megszálló er őket, a Balkánra nem, mert az az angolszász politi-
kai körök szimpátiájának a végleges elveszítésével járt volna.
Az angolszász hatalmak 1943. július 10-i szicíliai partraszállása, majd Mussollini
rendszerének bukása és a szövetségesek el őretörése Dél-Olaszországban tovább
erősítette a magyar vezet ő körökben azt a várakozást, hogy a szövetségesek hama-
rosan a Balkánon is partraszállnak. Ebben az esetben Magyarország minél jobb
geostratégiai helyzetének elérése érdekében a németek elleni katonai szembefordu-
lással is számoltak (Dombrády 1986). A politikai és katonai elemzések nem voltak
alaptalanok, azonban a német hadvezetés 1943 második felében még képes volt
arra, hogy a szövetségesek el őretörését jelentős mértékben lelassítsa. A balkáni
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
134 Tértörténet TÉT XVIII. évf. 2004 s 1
partraszállás tervét Winston Churchill angol miniszterelnök is szorgalmazta, mert
így akarta elejét venni a Szovjetunió háború utáni terjeszkedésének Közép- és
Kelet-Európában.
Magyarország német megszállásának következményei
Németország nem engedhette meg magának, hogy Magyarország kiváljon a hábo-
rúból. Magyarország közlekedési kapcsolatai a Balkánnal és Romániával stratégiai
szempontból a hitleri vezetés számára Dél-Európa megtartását és a keleti front déli
szárnyának stabilitását, valamint a román olajhoz való hozzáférést jelentette. Ebben
az időszakban a mezőgazdasági termékek és a bauxit miatt Magyarország gazdasági
szempontból is nélkülözhetetlenné vált Németország számára. Mivel a Kállay-
kormány diplomáciai közeledése az angolszász hatalmakhoz a németek tudomására
jutott, Hitler 1943 őszén elhatározta Magyarország megszállását. A több változat-
ban elkészült Margarethe hadm űveleti tervben számoltak a szlovák és román rész-
vétellel is (Vargyai 2001). Ezt a változatot azonban elvetették, és 1944. március
19-én Németország gyakorlatilag ellenállás nélkül szállta meg Magyarországot. A
német megszállás nem járt a függetlenség teljes elvesztésével, de németbarát er ők
előretörésén és más eszközökön keresztül garantálta, hogy Magyarország er őforrá-
sai és közlekedési vonalai Németország rendelkezésére álljanak.
Magyarország közvetett módon 1944. április 3-án hadszíntérré vált, az angolszász
légierő ezen a napon bombázta el őször a már kijelölt és felderített célpontokat,
elsősorban közlekedési csomópontokat és hadiipari központokat. A bombázások és
a keleti fronton elért szovjet katonai sikerek arra kényszeríttették a besz űkült moz-
gástérrel rendelkez ő katonai stratégia alakítóit, hogy felgyorsítsák a Kárpátok hágó-
in és völgyein az Árpád-vonal és más er ődvonalak kiépítését. A szövetségesek 1944.
június 6-i normandiai partraszállása szertefoszlatta azokat a reményeket, hogy Ma-
gyarország határait az angolszász er ők érik el el őbb. A Kárpátokban az er ődítési
munkálatoknak az volt a célja, hogy a szovjet csapatok a hegység elérése után a betö-
rés helyett a megkerülést válasszák délr ől, illetve északról (Szántó—Lengyel 2000).
A szovjet hadvezetés 1944. augusztus 20-án megindította az iasi—kisonyovi táma-
dást. A támadás eredményeként augusztus 23-án Bukarestben megbukott Ion
Antonescu marsall rezsimje, és Románia a szövetségesek oldalára állt át. A német
vezetőköröket is alaposan meglep ő politikai lépés lehet ővé tette a 2. és 3. Ukrán
Front csapatainak gyors el őretörését a Duna-medencébe. Ez katonai szempontból
azt az eredményt hozta, hogy Magyarország 1944. augusztus 26-án hadszíntérré
vált. Magyarországon a szárazföldi harcok 1945. áprilisáig tartottak.
Terjedelmi okokból eltekintünk a magyarországi hadm űveletek hadtörténelmi is-
mertetését ől. Csupán néhány jellemz őre kívánjuk felhívni a figyelmet. A Duna-
medence elérése után a szovjet hadvezetés számára a Budapest—Bécs támadási
irány mellékirányt jelentett a Varsó—Berlin irányhoz képest. A második világhábo-
rúban az 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérletet követ ő nyilas hatalomátvé-
tel után gyakorlatilag nem lehet önálló magyar katonai stratégiáról beszélni.
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
TÉT XVIII. évf. 2004 s 1 Tértörténet 135
A nyilasok a szovjetek által el nem foglalt területeken a németek rendelkezésére
bocsátották a meglev ő gazdasági és katonai er őforrásokat. A Magyarországon har-
coló szovjet erők viszont ellátási gondokkal küszködtek, mert a gyors el őretörésük
miatt az ellátási forrásaik lemaradtak. Az újabb hadtörténelmi kutatások szerint a
harcok elhúzódásához a szovjet hadvezetés hibái is hozzájárultak, mert ahelyett,
hogy kihasználták volna az üressé vált, védtelen terekre való man őverezés lehető-
ségét, az újabb és újabb védvonalakra zárkóztak fel (Szántó—Lengyel 2000).
A magyar katonai stratégia szűk mozgásterei
a második világháború után
Magyarország az 1945. január 20-án Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyez-
ményben kötelezte magát, hogy az 1937. december 31-i határokat elismeri
(Halmosy 1983). A fegyverszüneti egyezményben Magyarország vállalta, hogy
részt vesz a Németország elleni háborúban, de komoly harcokba a demokratikus
haderő már nem tudott bekapcsolódni. A fegyverszünet azt is jelentette, hogy Ma-
gyarországot az 1947. február 10-én Párizsban aláírt békeszerz ődésig nem lehetett
szuverén államnak tekinteni.
Az európai háború befejezése utáni hónapban Magyarország geopolitikai helyzetében
ismételten jelentős változás állt be. A Szovjetunió és Csehszlovákia 1945. június 29-én
Moszkvában megállapodtak Kárpátalja Ukrajnához való csatolásáról (Halmosy 1983).
Így Magyarország határossá vált a Szovjetunióval, vagyis ismételten egy terjeszked ő
politikát folytató nagyhatalom lett a közvetlen szomszédunk. Ez a rendszerváltásig
döntően meghatározta az önálló magyar katonai stratégia kialakításának lehet őségeit.
A párizsi békeszerz ődés el őkészítésekor az 1937. december 31-i állapotokhoz ké-
pest még a szerénynek mondható területi igényt is elutasították a gy őztes hatalmak
(Gergely—Izsák L. 2000). Ellenben a békeszerz ődés értelmében a pozsonyi hídfő-
ben található három falut — Dunacsúnyt, Horvátújfalut és Oroszvárt — stratégia okok
miatt Csehszlovákiához csatolták. A békeszerz ődéssel Magyarország visszanyerte
szuverenitását, és formálisan az ország katonai megszállása is megsz űnt. Az egyez-
mény 22. cikke lehet ővé tette a Szovjetuniónak, hogy az ország területén továbbra is
katonai erőket állomásoztasson. A gy őztesek így akarták garantálni az Ausztriában
állomásozó szovjet megszálló er őkkel a közlekedési kapcsolatok fennmaradását
(Halmosy 1985). A szovjet katonai jelenlét a magyar belpolitikai harcokban egyér-
telműen a Magyar Kommunista Párt érdekeit szolgálta (Izsák L 2003). Nemzetközi
szempontból ez lehet őséget teremtett a Szovjetunió számára, hogy terjeszked ő politi-
kája előkészítéséhez újabb „hídfőállást" építsen ki Közép-Európában.
A második világháborút lezáró békeszerz ődések aláírása után a Szovjetunió arra
törekedett, hogy befolyását kiterjessze a háborúban általa elfoglalt területeken. A
szövetséges hatalmak 1944. február 4-11. között Jaltában megállapodtak a meg-
szállási övezetek határairól. Ezek a határok nem térnek el lényegesen a ténylegesen
elfoglalt területekt ől. A Szovjetunió által megszállt országokban 1947 és 1949 kö-
zött végbement a kommunista er ők hatalomátvétele. Eközben a világpolitikában
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
136 Tértörténet TÉT XVIII. évf. 2004 s 1
befejező dött a tulajdonképpen 1945-ben megkezd ődött bipoláris világ kiépülése
(Balogh 2000). Az 1989-90-ig fennmaradó bipoláris világrendszert a két szuperha-
talom, az USA és a Szovjetunió ún. globális szembenállása jelentette. A f ő ütköző
zóna Európában alakult ki. Ez azt eredményezte, hogy az európai nagy- és középha-
talmak befolyása a világ és az európai politika alakítására minimálisra csökkent. A
második világháború után egy olyan vesztes kis államnak, mint Magyarország,
esélye sem volt, hogy önálló katonai stratégiát alakítson ki, vagy, hogy más ország-
gal szemben területi követelésekkel lépjen fel.
Háborús tervek Jugoszlávia ellen
A bipoláris világrend kiépülése és Sztálinnak a harmadik világháború elkerülhe-
tetlenségérő l vallott nézetei meghatározták a Szovjetunió és szövetségesei katona-
politikáját. A keleti blokkba tagozódó Magyarország szovjet katonai tanácsadók
bevonásával intenzív hader ő fejlesztésbe kezdett. Emiatt a hadsereg békelétszáma
jelentő sen meghaladta a párizsi békeszerz ődésben engedélyezett 70 000 főt. A ma-
gyar haderő az alkalmazott harc és hadászati eljárásokban a második világháborús
szovjet tapasztalatokon alapuló módszereket vette át. A korabeli hadm űveleti tervek
tanúsága szerint fő ellenségként az USA-t és az 1949. április 4-én megalakult
NATO tagállamokat tekintették (Okváth 1998).
A második világháború után a szovjet és jugoszláv pártvezetés politikai ellentétbe
került egymással. A szovjet vezető k már a feszültség kialakulásának kezdeti fázisá-
ban is számoltak egy esetleges Jugoszlávia elleni háborúval. A szovjet—jugoszláv
viszony kiélező désének eredménye az lett, hogy a Kominform 1948. június 27-i
határozatában agresszív imperialista hatalomnak min ősítette Jugoszláviát. A Rákosi
vezette Magyar Dolgozók Pártja nemcsak elfogadta, de készségesen támogatta is a
Kominform politikáját. A háborús propaganda-gépezet uszítása mellett a katonai
tervezés is Jugoszlávia ellen irányult. A globális szembenállás viszonyai között
Európában egy helyi háború kitörése a harmadik világháború kitörését eredményez-
te volna. Ezért a Szovjetunió számára Magyarország stratégiai szerepe felértékel ő-
dött. Szovjetunió számára stratégiai cél volt Magyarország megtartása, mert a jugo-
szláv haderővel kiegészülő nyugati támadás létfontosságú közlekedési vonalak
elvágásának veszélye mellett — az ausztriai megszálló er őkkel — jó hátteret teremtett
a támadás továbbfolytatásához keleti és északi irányban (Okváth 1998).
Ennek megfelel ő en alakult a hadsereg alkalmazástervezésének és hadszíntér-
előkészítésének térszemlélete is. A magyar hader ő béke-hely őrségeit úgy alakítot-
ták ki, hogy az erő k elhelyezése biztosítsa a Jugoszlávia elleni gyors felvonulás
lehetőségét (Nagy 2003). Az intenzív fegyverkezés bizonyos értelemben meghalad-
ta a győri program kereteit is. Ezt az is bizonyítja, hogy az 1950-es évek els ő felé-
ben a Magyar Néphadsereg békelétszáma meghaladta a 200 000 f őt. 1951-ben elké-
szült a szovjet haderő Jugoszlávia elleni támadásának terve is (Okváth 1998). A
támadás megindítását az 1950-ben megkezdett, a jugoszláv határ teljes hosszában
kiépített erő drendszerre alapozták. Ez a több mint 600 km hosszú m űszaki zár és
támpont-rendszer a szovjet—jugoszláv viszony normalizálódásakor (1955-t ől)
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
TÉT XVIII. évf. 2004 s 1 Tértörténet 137
feleslegessé vált és átértékel ődött. A szovjet és jugoszláv közeledés rendez ődése
Magyarország stratégia szerepének átértékel ődéséhez vezetett.
A katonai stratégia térszemléletének alakulása a Varsói Szerz ődés
m űködése időszakában
A szovjet—jugoszláv viszony rendez ődése mellett 1954-1955-ben a Szovjetunió
számára kedvez őtlenül alakult a geopolitikai helyzet Európában. 1955. május 9-én a
Német Szövetségi Köztársaság a NATO tagja lett. 1955. május 15-én a második
világháborúban gy őztes nagyhatalmak által kötött ún. „Államszerz ődés"-ben visz-
szaállították Ausztria függetlenségét. Ez — egyebek között — azt jelentette, hogy
nyugati szomszédunk katonai megszállását megszüntették. Ennek következtében a
Szovjetunió számára kedvez őtlenül alakultak a geopolitikai viszonyok. Erre a hely-
zetre válaszként az európai szocialista államok — Jugoszlávia kivételével — megala-
kították a Varsói Szerz ődést (továbbiakban VSZ). A VSZ létrejötte az európai szo-
cialista országok politikai és katonai együttm űködésének kiszélesítését jelentette.
A VSZ-ben az Egyesített Fegyveres Er ők (továbbiakban EFE) törzse végezte a
szövetséges haderők katonai alkalmazásának tervezését. A VSZ hadászati tervezé-
sének és katonai stratégiája térszemléletének teljes feltárását a hadtörténészek és
biztonságpolitikai szakemberek még nem végezték el. A kutatáshoz a moszkvai
levéltárak és archívumok nem járulnak hozzá. Így csak egy tagállam szerepének
tisztázása lehetséges a teljességre törekvés igénye nélkül. Annyi bizonyos, hogy a
VSZ-ben a nemzeti érdek érvényesítésére nem, vagy csak korlátozott mértékben nyílt
lehetőség (Kovács 1996). Ezt támasztja alá az 1956-os magyarországi szovjet beavat-
kozás és Csehszlovákia 1968-as megszállása is. Nagy Imre kormánya 1956. novem-
ber 1-jén kinyilvánította függetlenségét, és bejelentette a kilépését a VSZ-b ől. A sem-
legesség kinyilvánításának értéke a nemzetközi hatalmak garanciája nélkül még nap-
jainkban is megkérd őjelezhető. A globális szembenállás korában a Szovjetunió nem
engedhette meg magának Magyarország kiválását a VSZ szövetségi rendszeréb ől.
A Szovjetunió és ebb ől adódóan a VSZ számára a f ő támadási irányt a lengyel és
a német síkság képezte. Magyarország a szövetséges felfogás szerint a délnyugati
hadszíntéren helyezkedett el (1. ábra). Az EFE törzse a Magyar Néphadsereg alkal-
mazásával a Duna-völgyi (Bajor) hadm űveleti irányban Budapest—Gy őr—Linz-
Salzburg—Graz—Klagenfurt—Udine felé számolt (Héja 1988). Az 1956-os forradalom
után Magyarország egy rövid ideig mentesült a szövetségi kötelezettségek teljesítése
alól, majd 1957-től az EFE igényei szerint ment végbe a Magyar Néphadsereg szer-
vezeti és haditechnikai fejlesztése (Szani 2003). A szövetséges hadászati tervekhez
igazították a Magyar Néphadsereg béke diszlokációját is. A Dunántúlon olyan katona
városok jöttek létre, mint Gy őr, Tata, Székesfehérvár, Veszprém, Nagyatád, Marcali,
Nagykanizsa, Lenti, Zalaegerszeg és Szombathely. Ezekben a helységekben — katonai
szóhasználattal élve hely őrségekben — viszonylag nagylétszámú alakulatok állomá-
soztak, amelyek a tervek szerint rövid id őn belül képesek voltak átlépni az ország
nyugati határát.
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
138 Tértörténet TÉT XVIII. évf. 2004 s 1
•
•ffll• s
~b.
L!'s..
111 —
s
=- s•s•
.1s111RMIIIMIL
• •••~11[11 li
. s M•Ml•~1•IsWM~2
. . sL-1~1•11l1.7•M
s 11M~~1~1•111~i
.,.., , ,', r ,
11111s11.s Ms
W,,,
Ili olir
l.~^~~ir~. ~
1e....~~:~FÉ".
0s11111111 1ffill IMENsisl•
lü~/s••- •ss•s••1s-
s
-s•s%,s1,s
tar . wi•
,...„,,,—..„
...as..., 1/s•ss• mmimi
r~.
%A
ss•s-,s
...,..= if 7 Iffir~ .401p0111411, ' e.
7•s,..— - `:=:=..1! -~-
0
1 jr
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
TÉT XVIII. évf. 2004 s 1 Tértörténet 139
A VSZ tagság azzal is járt, hogy az ország területén ideiglenesen szovjet katonák
állomásoztak. A hazánkban elhelyezett szovjet katonai kontingens ereje nem volt
elegendő a hadászati tervekben rögzített méret ű támadás végrehajtásához. Ezért a
magyarországi közlekedési vonalak kiépítése a szovjet hader ő felvonulásához lét-
fontosságúvá vált. A közlekedési kérdések a szövetség hadászati tervezésének egyik
prioritást élvez ő részét képezték. Az EFE törzs az ún. „protokollokban" határozta
meg a közlekedési rendszer fejlesztésének követelményeit. A szövetséges katonai
érdekek megvalósításának el őkészítése és ütemezése a közlekedésügyben a népgaz-
dasági tervezés részét képezte. A katonai szempontokat is figyelembevev ő beruhá-
zások kivitelezésének idejét és módját a rövid (1 éves), közép- (5 éves) és hosszú
távú (15 éves) népgazdasági tervekben irányozták el ő . A szovjet haderő felvonulá-
sára Magyarországon keresztül 4-4 tranzverzális vasúti- és közúti felvonulási irányt
terveztek (Báthy 2002). A további kutatások tárgyát kell, hogy képezze, hogy dél-
nyugaton a szovjet haderő kilépését vasúton Murakeresztúrnál, közúton Letenyén
tervezték. Ez azt feltételezi és támasztja alá, hogy az olasz hadászati irányban a
szovjet haderő Magyarországon és Jugoszlávián keresztül is támadást tervezett. A
magyarországi közlekedési vonalak fontosságát a NATO-ban is felismerték, ezért a
fontosabb közlekedési csomópontok nukleáris fegyverekkel való elpusztítását ter-
vezték (Generál 1971).
Új kihívások hatása a katonai stratégia (biztonságpolitika)
térszemléletére 1990 után
A nemzetközi és hazai politikai folyamatok hatására a magyar katonai stratégia a
második világháború utáni gyors változásokhoz hasonlóan fordulóponton ment
keresztül. A magyar katonapolitikára a rendszerváltás idején fokozatosan csökken ő
befolyású VSZ 1991-ben formálisan is felbomlott. Megsz űnt a globális szembenál-
lás politikája. Ezzel párhuzamosan az 1990-es évek elején alaposan átrajzolódott
Európa politikai térképe. A Magyarországgal szomszédos államok közül csak
Románia és Ausztria nem bomlott fel. Magyarországgal határos új államok lettek
Szlovákia, Ukrajna, Kis-Jugoszlávia, Horvátország és Szlovénia. A keleti integrációs
szervezetek és államok szétesése mellett a nyugati integrációs szervezetek fennmarad-
tak, a funkciójuk azonban jelent ősen megváltozott (Balogh 1998). A nyugati szakiro-
dalom az 1990-es évek els ő felében egyenesen a NATO új szerepkeresésér ől beszélt.
A bipoláris világrend és a Szovjetunió felbomlása az USA meger ősödésével járt.
Közben számos olyan új kihívás jelentkezett, amelyekre a megfelel ő válaszadás
elsősorban nem katonai feladat. Ezért helyesebb lenne az 1990-es évek elejét ől a
biztonságpolitika térszemléletének alakulásáról beszélni. Erre azonban már terje-
delmi okokból sem vállalkozhatunk.
A rendszerváltás után Magyarország szomszédaival szemben nem lépett fel terü-
leti igényekkel. A térségben országunk Ausztriával együtt képviselte a stabilitást. A
szovjet csapatok kivonása és a VSZ megsz űnése után ismét lehet őség nyílt — ez
szükségszerűvé is vált — az önálló védelem rendszerének és a katonai stratégiának a
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
140 Tértörténet TÉT XVIII. évf. 2004 s 1
kialakítására. Miközben a délszláv válság miatt határaink mellett — a globális szem-
benállás korában elképzelhetetlenül — elhúzódó helyi háború zajlott. A délszláv
háború eseményei els ő sorban légtérsértésekkel és fegyveres csoportok betörésével
veszélyeztette az ország biztonságát. A válság kezelését kezdetben a Magyar Honvéd-
ség nem tudta megfelel ően megoldani (Deák 2000). A magyar haderő mentségére
legyen szólva, a globális szembenállás id őszakában a NATO és a VSZ hadseregeit
nem a helyi konfliktusok válságkezelésére készítették fel.
A délszláv térségben az 1990-es évek els ő felében az ENSZ és a világ vezet ő ha-
talmai sem diplomáciai, sem katonai eszközökkel nem tudták elérni a háborús konf-
liktus lezárását. Az ENSZ béketeremt ő akciók sorozatos kudarcai után a világszer-
vezet felkérésére 1995. december 14-én a Daytonban aláírt egyezményben a NATO
komoly szerepet kapott a válság megoldásában. A NATO történetében el őször
vállalkozott arra, hogy a területén kívüli béketeremt ő akcióban vegyen részt. A
délszláv térségben a béketeremtésre korábban kidolgozott tervekben Magyarország
stratégiai helyzete, földrajzi fekvésének okán, ismételten felértékel ődött. A magyar
Országgyű lés 1995. december 15-én hozzájárult ahhoz, hogy a válság megoldásá-
ban résztvev ő IFOR erő k Magyarországon átvonulhassanak és állomásozhassanak.
Alig két hét múlva az Országgy ű lés újabb határozatban engedélyezte, hogy a béke-
teremtésben egy maximum 500 f ős magyar mű szaki kontingens vegyen részt. A 20.
századi magyar történelemben az IFOR és SFOR kötelékeknél nagyságrendekkel
nagyobb külföldi katonai kötelék vonult át az országon. A magyar m űszaki kontin-
gens 416 fős alakulatánál (Ujj 2001) sokkal több magyar katona harcolt külföldön.
Az IFOR és SFOR erő k átvonulásának és a m ű szaki alakulat kiküldésének kon-
szenzusos engedélyezését mégis fordulópontnak lehet tekinteni. Magyarországon az
évtizedek során ellenszenv alakult ki az idegen katonákkal szemben, ami a rend-
szerváltás id ő szakában központi politikai kérdéssé vált. Ez a szakasz zárult le az
említett határozatok meghozatalakor és azok végrehajtásakor, mert a magyar közvé-
lemény és a politikai pártok kedvez ő en fogadták az idegen katonák megjelenését és
a magyar katonák külföldre küldését.
A délszláv válság megoldása az ország gazdaságának is kedvezett. Az IFOR és
SFOR erő k magyarországi felvonulásának és elhelyezésének figyelemreméltó sze-
repe volt Kaposvár környékének regionális fejl ődésében. A felértékel ődött stratégi-
ai helyzetünk és a balkáni béketeremtésben játszott szerepünk is — számos egyéb, itt
nem tárgyalandó fontos tényez ő mellett — lehet ővé tette a NATO csatlakozást. Az
azonban sokat elárul a magyar biztonság- és katonapolitika térszemléletér ől, hogy
már a rendszerváltás idején felmerült a NATO integráció kérdése.
Magyarország 1999. március 12-én vált a NATO teljes jogú tagjává. A szövetség
történelmében Magyarország volt az els ő olyan tagállam, amelynek sem közvetlen
tengeri összeköttetése, sem szárazföldi kapcsolata nincs egy másik NATO tagállam-
mal. Az ország területe a szövetség legközelebbi országához képest földrajzi értelem-
ben teljes egészében szárazföldi szigetet képez. Ez a helyzet a NATO b ővítés második
körének befejezésekor gyökeresen változni fog. Ebben az évben a Magyarországgal
határos országok közül Szlovákia, Románia és Szlovénia is a NATO tagja lett.
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
TÉT XVIII. évf. 2004 s 1 Tértörténet 141
A csatlakozás idején azonban a földrajzi fekvésünk számos problémát vetett fel. A
szövetség egyik fő elvének, a Washingtoni szerz ődés V. cikkelyében garantált kol-
lektív védelemnek az el őnyei azt feltételezik, hogy az országot ért támadáskor a
védelmi tervekben kijelölt NATO er ők érkeznek az ország területére, és bontakoz-
nak szét a veszélyeztetett irányokban a támadás elhárítására. Ebben a stratégiai
helyzetben a szövetség részér ől sokkal nehezebb a katonai er ők felvonultatásának
és ellátásának megszervezése, és sokkal bonyolultabb a beérkeztetés biztosítása a
fogadó ország részér ől. A kollektív védelem elvének érvényesítése hasonlóan nehéz
problémákat jelent a NATO-nak felajánlott magyar er ők külföldre szállításakor.
NATO csatlakozásunk óta sokat változott a szövetség stratégiájának térszemlélete
is. Az 1999-es washingtoni csúcsértekezleten el őtérbe került a NATO részvétel
fokozásának szükségessége a területén kívüli regionális válságok megoldásában. A
2001. szeptember 11-i terrortámadás hatására a globális méret ű terrorizmus elleni
harc nemcsak a hadseregek átszervezésének és átfegyverzésének szükségességét
veti fel, hanem az alkalmazás elveinek és módszereinek átgondolását is (Szabó
2003b). A 2002-es NATO prágai csúcstalálkozón fogadták el a szövetség terrorista
ellenes harc elleni koncepcióját. A szövetség stratégiai szemléletváltását tükrözi a
szeptember 11-ét követ ő afganisztáni beavatkozás és a 2003. évi iraki hadm űvelet.
Mindez Magyarország katonai stratégiájának térszemléleti változását is eredményez-
te, hiszen a szövetségi kötelezettségb ől fakadó szerepvállalás miatt olyan térségekbe
kell magyar katonai er őt továbbítani, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak.
A prágai csúcstalálkozón csatlakozásra meghívott országok felvétele után Ma-
gyarország biztonsága n őni fog, mivel a továbbiakban egyetlen szomszédunk felé,
Ukrajna felé leszünk — Szlovákiával és Romániával közösen — a NATO „perem-
országa". A NATO b ővítés befejezése után Magyarország megközelítése a szövet-
séges fegyveres erők számára sokkal könnyebbé válik, valamint az ország földrajzi
fekvéséb ől adódó, hagyományosnak mondható tranzit szerepe ismételten felértéke-
lődik. Ez azért is fontos, mert a terrorizmus és a biztonsági kihívások az eddigieknél
kisebb, de jóval mozgékonyabb katonai er ők fenntartását indokolják. A mozgé-
konyság egyik fontos feltétele a közlekedési vonalak fenntartása.
Az új tagállamok felvételét követ ően a szövetséges er ők számára Magyarorszá-
gon, Románián és Bulgárián keresztül szárazföldi közlekedési kapcsolat alakul ki
az Atlanti-óceán, az Északi-tenger, a Balti-tenger, illetve a Fekete-tenger között.
Vagyis lehet ővé válik a közel-keleti válságövezethez közeli dél-európai NATO
országok, Görögország és els ősorban Törökország szárazföldi megközelítése a
nyugat-, és észak-európai tagállamokból. A NATO számára az újabb b ővítéssel
kiszélesednek a közlekedési kapcsolatok az instabil Közel-Kelet, Közép-Ázsia és
Kaukázus felé.
A közlekedési lehetőségek kiegészülése az Atlanti-óceán, Északi-tenger, Földközi-
tenger feletti tengeri hatalom és az Európában meglev ő szinte korlátlan légi fölény
birtokában a hadtörténelemben szinte páratlan mozgási lehet őségeket teremt a NATO
erők számára. Ezzel gyakorlatilag megvalósulhat H. J. Mackindemek (Mackinder
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
142 Tértörténet TÉT XVIII. évf. 2004 s 1
nézeteiről bővebben: Izsák É. 2002), a brit geopolitikai iskola képvisel őjének nézet-
rendszere a szárazföldi és tengeri hatalom együttes kiterjesztésének szükségességér ől.
Befejezésül tehát megállapítható, hogy Magyarország 20. századi katonai straté-
giáját, valamint annak térszemléletét a nagyhatalmi viszonyok, ill. az ország föld-
rajzi helyzete határozta meg. Ez a tény mind a mai napig érvényes. Az ország jöv ő-
beni stratégiai szerepét az észak-atlanti szövetségi rendszer, s az azon belül elfoglalt
földrajzi helyünk fogja meghatározni. A továbbiakban is jelent ős szerepet kaphatnak
az ország földrajzi fekvéséb ől és geostratégiai helyzetéb ől adódó komparatív el őnyök.
Irodalom
Balogh A. (1998) Ki lehet-e dolgozni a magyar katonai stratégiát? — Hadtudomány. 1.7-15 o.
Balogh A. (2000) Az 1947-1948-as fordulat a világpolitikában. — Feitl I.—Izsák L.—Székely G. (szerk.)
Fordulat a világban és Magyarországon 1947-1949. Napvilág Kiadó, Budapest. 9-24. o.
Báthy S. (2002) Az ország területe védelmi célú el őkészítésének logisztikai támogatása különös tekintet-
tel a közlekedési hálózatra. — Hadtudományi Tájékoztató. 3.131-142. o.
Bethlen I. (1986) Emlékirat a várható békefeltételekr ől. — Ring É. (szerk.) Helyünk Európában. Nézetek
és koncepciók a 20. századi Magyarországon. I. kötet, Magvető Könyvkiadó, Budapest. 552-556. o.
Bibó I. (1986) A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. — Ring É. (szerk.) Helyünk Európában. Nézetek
és koncepciók a 20. századi Magyarországon. II. kötet Magvet ő Könyvkiadó, Budapest. 122-157. o.
Deák J. (2000) A nemzeti katonai stratégia néhány aktuális kérdésér ől. — Hadtudomány. 3.3-4. o.
Dombrády L. (1986) Hadsereg és politika Magyarországon. Kossuth Könyvkiadó, Budapest.
Dombrády L. (1996) Magyar katonai stratégiai elképzelések 1927-1938. OTKA kutatási tanulmány.
Fisher F. (2001) A megosztott világ. Dialóg Campus Kiadó, Budapest—Pécs.
Fodor F. (1928) A trianoni békeszerződés földrajzi megvilágításban. Igazságot Magyarországnak.
Magyar Külügyi Társaság, Budapest. 347-386. o.
Földes B. (1928) A trianoni békeparancs hatása a magyar közgazdaságra. Magyar Külügyi Társaság,
Budapest. 259-310. o.
Generál T. (1971) A hadszíntér-el őkészítés közlekedési vonatkozásai, különös tekintettel a vasúti és
közúti hálózat valamint a járm űpark fejlesztésére. Kandidátusi értekezés, Budapest.
Gergely J.—Izsák L. (2000) A huszadik század története. Pannonica Kiadó, Budapest.
Halmosy D. (1983) Nemzetközi szerződések 1918-1945. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Gondolat
Könyvkiadó, Budapest.
Halmosy D. (1985) Nemzetközi szerződések 1945-1982. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Gondolat
Könyvkiadó, Budapest.
Hart L. (2002) Stratégia. Európa Könyvkiadó, Budapest.
Héjja I. (1988) A Magyar Népköztársaság közlekedéshálózatának katonaföldrajzi értékelése különös
tekintettel a közúthálózatra. Kandidátusi értekezés, Budapest.
Horváth A. (2002a) A katonai stratégia és a földrajzi viszonyok hatása a közlekedéspolitikára a két
világháború között. — Földrajzi Közlemények. 1-4.93-102. o.
Horváth A. (20026) A hadszíntér-el ő készítés és a közlekedésügy összefüggési a két világháború között.
— Hadtudományi Tájékoztató. 3.65-86. o.
Izsák É. (2002). A világ „klasszikus" politikai földrajzi kérdései. — Bernek Á. (szerk.) A globális világ
politikai földrajza. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 27-80. o.
Izsák L. (2003) A Párizsban 1947. február 10-én aláírt békeszerz ődés becikkelyezése. — Krausz T.—
Szvák Gy. (szerk.) Életünk Kelet-Európában. Tanulmányok Niederhauser Emil 80. születésnapjára.
Pannonica Kiadó, Budapest. 99-103. o.
Kovács J. (1996) A magyar katonai doktrína 1957-1987. OTKA kutatási tanulmány.
Málnási Ö. (1925) Csonka-Magyarország katonai földrajzi helyzete. — Földrajzi Közlemények. LIII. évf.
49-65. o.
Nagy T. (2003) Fordulattól forradalomig, a Magyar Dolgozók Pártja katonapolitikája 1948-1956. PhD
értekezés, Budapest.
Okváth I. (1998) Bástya a békefrontján — magyar hader ő és katonapolitika 1945-1956. Aquila Kiadó,
Budapest.
Horváth Attila : A térszemlélet változása a magyar katonai stratégiában 1920-tól napjainkig.
Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 127-143. p.
TÉT XVIII. évf. 2004 s 1 Tértörténet 143
Ujj A. (2001) Magyar biztonságpolitika. — Gazdag F. (szerk.) Biztonságpolitika. SVKH, Budapest.
293-322. o.
Szabó J. (2003a) Védelmi kihívások az iraki hadm űveletek után. — Hadtudomány. 3-4.3-16. o.
Szabó J. (2003b) A hader őreform nemzetközi környezete. — Új Honvédségi Szemle. 12.2-10. o.
Szabó P. (1994) Don-kanyar. Zrínyi Kiadó, Budapest.
Szani F. (2003) A Magyar Néphadsereg 1957-1989. — Király B.—Veszprémy L. (szerk.) A magyar
hadtörténelem évszázadai. Atlanti Kutató és Kiadó Közalapítvány, Budapest. 354-378. o.
Szántó M.—Lengyel F. (2000) A 11. világháború Magyarországon folyó eseményei és annak következményei.
1943 vége-1945 május. ZMNE Hadtörténelem Tanszék Egyetemi Tankönyv, Budapest.
Teleki P. (1986) Az európai probléma. — Ring Éva (szerk.) Helyünk Európában. Nézetek és koncepciók a
20. századi Magyarországon. I. kötet. Magvet ő Könyvkiadó, Budapest. 204-213. o.
Romsics I. (2001) A trianoni békeszerz ődés. Osiris Kiadó, Budapest.
Vargyai Gy. (2001) Magyarország a második világháborúban. Korona Kiadó, Budapest.