Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 84-86. p.
NYÍLT TÉR
VÁLASZ ENYEDI GYÖRGY MEGJEGYZÉSEIRE
Az elmúlt paraszti lét nyomorúságainak ismertetése valóban hiányzik hozzá-
szólásomból. Nem is volt szándékomban, mert célom egyszer űen az volt, hogy bemu-
tassam azokat a módszereket, népszokásokat, „intézményeket", melyek a múltban
a parasztságot, minden nyomorúsága és kiszolgáltatottsága ellenére is megtartotta
a helyén. Nem csak a földnek, hanem a nemzetnek, a hazának is. „Idilli" leírásomból
azonban nem hiányoztak a nincstelenek, — úgy említem ő ket, mint akiknek nem volt
mihez köt ődniök, és említem a földbirtokosokat is, akik „kisajátították a jobbágyok-
kal közösen i használt erd ő ket, berkeket, halászó vizeket és más földm űvelésre alkal-
matlan területeket". Tovább nem részleteztem ezt a tragikus következmény ű elkü-
lönülést, mert nem err ő l akartam beszélni, hanem a megtartó er ő krő l. Nagyon jól
ismerem a magyar nép múltját, nem csak a parasztokét, hanem a nincstelenekét is,
de az 50 év el ő tti magyar faluról éppen nem Illyés Gyula „Puszták népé"-t kellene el-
olvasnia a mai fiataloknak, mert az nem a magyar faluról szól, hanem a dunántúli
nagybirtokok pusztáin él ő cselédekrő l és pásztorokról, uradalmi alkalmazottakról.
A puszta nem falu, lakói nem parasztok, hanem agrárproletárok, földnélküli bérmun-
kások. Féja Géza „Viharsarok"-ja sem a magyar faluról szól els ősorban, hanem az on-
nan kiszorult, vagy annak szélére szorult földmunkásokról, kubikosokról, földnélküli
napszámosokról. A „Tardi helyzet", a „Cifra nyomorúság" pedig a mez őgazdasági
idénymunkásokról, a summásokról szól elsősorban, nem a parasztokról, a birtokosok-
ról. Ezeknek a földnélkülieknek valóban nem volt köt ő désük a földhöz, mert nem volt
nekik sajátjuk, nem jutott nekik az ország elavult, vétkes társadalmi, gazdasági rend-
jébő l kifolyólag, a múlt b ű neként. Itt tehát két malomban ő rölünk. Én a paraszti
falu-közösség megtartó er ő irő l beszéltem, bírálóm pedig a múlt rendszer megszépítését
rója fel nekem. Köztudottnak hittem azt, hogy a magyar agrárnépesség 1/4 része föld-
telen volt. A tardi iskolásgyerekek ebb ő l a földtelen szegénységból, vagy törpebirtoko-
sokból kerültek ki. Az agrárnépesség másik 2/3-os többsége bizony jobban táplálkozott
a túlnépesedett fejl ődő országok lakosainál, legalábbis az éhinségr ő l nem volt szó. Elég
baj, hogy az 1/3 agrárproletár oly rosszul élt. Hogy „a hagyományos paraszti gazdálkodás
sem a földben, sem a munkaer ő ben rejl ő lehetőségeket nem tudta kihasználni, a földet
m űvel ő k többsége sok munkája fejében csak vegetált", vitatható kérdés. Mit ért hagyomá-
nyos paraszti gazdálkodáson? Ha ökröket, faekét és sarlós aratást, —akkor id őszer űtlen és
elavult paraszti gazdálkodásról van szó. Ha egyáltalán a kisüzemr ő l beszél, akkor tekint-
sünk csak vissza 1945-tő l 1948-ig terjed ő id ő re, amikor a magyar parasztság nem csak a há-
borús veszteségeket pótolta, kifizette a jóvátételt és anyagi erejéb ő l építették fel az ország
iparát is. A tsz-ek szervezése után jónéhány évig az ország élelmiszer-behozatalra szorult,
az az ország, mely mindig agrárexporttal jelentkezett Európa piacán. Azóta nem csak
a korszer ű nagyüzem oldotta meg ellátásunkat és exportunkat, hanem az egyre
VÁLASZ ENYEDI GYÖRGY MEGJEGYZÉSEIRE
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 84-86. p.
85
nagyobb lehetőségeket kapó háztáji, kisegít ő és egyéni kisüzem is. Ezeknek a kisüze-
meknek a kezén van a megm űvelt földterület 10%-a, és ezen termelik meg az egész
mezőgazdasági termelés bruttó értékének 35,7%-át (növénytermelés 25,8%-át, állat-
tartásból jöv ő haszonnak 42,1%-át, 1986-ban). Ez is mutatja, milyen nélkülözhetet-
lenek ellátásban és exportban egyaránt. Igaz, hogy szoros kapcsolat van a közös és ház-
táji között, pl. a felhasznált takarmány nagy része a közösben terem meg, de ugyan-
akkor a kistermel ő teljesen ki van szolgáltatva a nagyüzemnek. De én nem is próbál-
tam ezt az összehasonlítást megtenni, de ha már szóbajött, álljanak itt a tények a „Ma-
gyar statisztikai zsebkönyv"-b ő l.
„Az élelmiszer-termelés további növelése nem látszik most indokoltnak, a kül-
ső piacok besz ű kültek, a hazai fogyasztás nem b ővül", — írja bírálóm. Én nem hiszem,
hogy ott tartunk már, hogy az élelmiszer-termelés növelésér ő l önként lemondhatunk.
Dr. Sóos Gábor—Dr. Misi Sándor: „Mit kell tudni a magyar agrártermelésr ő l" c. köny-
vében (1984) azt írja, hogy a mez őgazdasági termelést az ezredfordulóra 55-60%-kal
kell növelni. A terv nem csak a további területek elvesztését kívánja elkerülni, hanem
minél nagyobb területek rekultivációját írja el ő . Enyedi György még hozzáf űzi,
hogy „vissza lehetne vonulnunk a hegy-dombvidéki földek megm űvelését ő l". Errő l
ő ezt írta néhány évvel ezel őtt: „... elveszett, semmivé vált az a potenciális természeti
járadék, amely a Dunántúli-dombság és az Észak-középhegység egyes területein kelet-
kezne, ha ezekben a térségekben a rét és legel őgazdálkodást és az erre alapozott
szarvasmarhatenyésztést fejleszthetnénk. Így tehát a népgazdaság számára annyira meg-
nőtt jelentő ség ű természeti er őforrásainkat tökéletlenül használtuk ki mind a legter-
mékenyebb területeken, mind pedig az úgynevezett sz ű kös természeti környezeti tér-
ségekben. Nem kell ecsetelnünk, hogy ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak."
(Falvaink sorsa. Gyorsuló id ő . 1980. 127. lap)
Azt is megállapítottam, hogy nagyüzemeink környezetrombolóak. Bírálóm
is elismeri, hogy hazánkban gondatlanul gazdálkodunk a földdel. Csak nem úgy érti,
hogy csak a kisüzemek? A nagyüzem, mely rövid távon maximális haszonra tör, az
teszi tönkre els ősorban a földet, nálunk is, és Amerikában is. Kemizálással (m űtrágya,
gyomirtók, rovarirtók stb.) nehéz gépekkel és helytelen m űveléssel, s ezzel környezetet
szennyez és növeli az eróziót. (Több mint 3 millió hektár károsodott talajt mutat ki a
legújabb vizsgálatokat összegez ő kiadvány Magyarországon.) A szennyezés els ősorban
a felszíni vizeket éri. A kémiai szerek nagyüzemi alkalmazása sajnos számos olyan
veszéllyel jár, mely károsítja magát a talajt. A m űtrágyáknak csak 20-40%-a épül be
a termésbe, a többi visszamarad a talajban és azt károsan átalakítja. A legnagyobb ve-
szélyt azonban a monokultúrák, vagy a kevés termelvényre való specializálódás rejti.
A nyereséget hajhászó nagyüzem pedig ezt teszi. Hazánkban is éveken keresztül
láthatunk többszázhektáros táblákat mindig búzával vagy kukoricával bevetve. (Egyet-
len faj, vagy fajta és id ő beli folytonossága a fizikai és kémiai feltételek egyoldalú és
egyidej ű kimerítéséhez és tökéletlen felhasználásához vezet, ugyanakkor stabilizálja
a sz ű k genetikai változatosságot, mely egyre érzékenyebbé válik az alkalmazkodó
patoszisztémákkal szemben. Minél több fajt termelünk kis területen váltakozva és
vegyesen, annál stabilabb az ökoszisztéma, a term őtalaj potenciája hosszú távon.
Amerikai tudósok mutatták ki azt, hogy a kukorica monokultúrájával szemben a köz-
tes-termelésnek van hosszú távon el ő nye. (Pl. a kukorica—bab együttes m űvelése, mely
VÁLASZ ENYEDI GYÖRGY MEGJEGYZÉSEIRE
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 84-86. p.
86
régi indián mintára elterjedt világszerte a falukultúrákban.) Erre ma sem nálunk, sem
Amerikában a nagyüzem nem vállalkozik, mert nem tudja gépesíteni. Az ökosziszté-
mák e nagy válságáról amerikai tudósok igen sötét színekkel beszélnek. (Egyesek azt
állítják, hogy ha 'ezen az úton haladnak tovább, az Egyesült Államok középs ő részén
sivatag fog keletkezni.) Nyilván, most még van túltermelés, és a vállalkozó a leromlott
talajokat hagyja ott els ő sorban, ha csökkenti a vetéseit. — Az ökoszisztémák nagy vál-
ságáról bő séges nemzetközi irodalmat sorol fel „Az evolució és az emberiség" (Szerk.:
Vida Gábor. Natura. 1983.) magyarul megjelent kötete, különösen a „modern agro-
ökoszisztéma, mint evoluciós csapda" c. fejezete. Hogy a legmodernebb, tudományo-
san kidolgozott mez ő gazdálkodásra még nem vállalkozik sok üzem sem itt sem Ameri-
kában, nem jelenti azt,. hogy a prognózis hamis. Tény marad a természetvédelem vas-
törvényének 4. pontja: Földünk használatában csupán a rövid távú célokat és az em-
ber pillanatnyi boldogságát mérlegel ő erkölcsi döntések minden él ő lényre, így az em-
berre is végzetesek. (Ehrlich, P.—Ehrlich A.: Extinction. 1981.) Nekünk is be kell jár-
nunk a láthatóan zsákutcába vezet ő amerikai utat? Természeti és történeti-társadalmi
helyzetünket kihasználva nem lehetnénk a legmodernebb mez őgazdasági kultúra
úttörő i?
Hangsúlyozom, a paraszti falvak népének földhöz való köt ődésének eszköztá-
rát, szokásait akartam bemutatni, nem a válságból való kivezet ő utat, amit számon kér
tő lem bírálóm. Semmi esetre sem gondolhatja azt, hogy vissza akarom állítani az 1945
el ő tti állapotot, de talán nem gondolja komolyan, hogy például Ausztriában a paraszti
kisüzem csak 15-20 q/ha búzát termel ma?
Van falu, ahol az elnéptelenedés már száz esztendeje megkezd ődött, s van,
ahol csak a tsz-ek összevonása után. Ez sokmindent ő l függött, abban egyetértek,
hogy „az 1970-es évek centralizációs törekvései és intézkedései szükségtelenül és nem
emberséges módon felgyorsították a hanyatlási folyamatokat, de e folyamatokat nem
ezek indították útjára".
Nem hiszem azt sem, hogy az a nagyfokú mobilitás, ami ma Amerikában van
és szinte hihetetlen, — átlagosan 5 évenként költözik egy család —, jó és követend ő
minta. Azt hiszem, hogy az fontos, emberi szükséglet, hogy mindenki valahol otthon
érezze magát. De lehet, hogy ez nem mindenkinek szükséglete, házat és hazát is köny-
nyen változtat, de talán még a többség: „maradi".
Végül arról, hogy „a múlt megszépítése... lefegyverz ő , mert cselekvés helyett
honfibút gerjeszt ... mert azt a hamis illúziót kelti, hogy a múlt választ ad a jöv ő kér-
déseire". Csak azt mondhatom, hogy választ nem, de tanácsot, tanulságot adhat. His-
toria est magister vitae. A múlt már nincsen hatalmunkban, azt hiába is szépítenénk;
nagyobb baj, ha a jelent szépítjük meg, elkend ő zve a hibákat és a tennivalókat. A jelen
megszépítését tartom lefegyverz ő nek, mert cselekvés helyett vak önelégültséget gerjeszt.
Andrásfalvy Bertalan