Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 23-41. p. Tér és Társadalom 10. 1996 s 1: 23-41 KOMPORSZÁG VÁROSAI (TÖRTÉNETI RÉGIÓK ÉS VÁROSOK) (The towns of "Ferry-country" — Historical regions and towns) BELUSZKY PÁL Egy évezred városfejl ődését egyetlen szűkreszabott terjedelm ű dolgozat keretében tekinteni — reményt - Im vállalkozás. Ezért ezen írás célja nem több, mint agyarországnak a történeti régiókhoz viszonyított helyzetét, s e változó helyzetnek a osfejlődésre gyakorolt hatását számba venni. A történeti régiók elméletének kidolgozását az a felismerés tette szükségessé, hogy ( urópában) egyes zónákban a társadalom, a gazdaság fejl ődése, e fejl ődés mozgatórugói e térőek. Eltérő ek az egyének és a társadalmi csoportok céljai, értékrendje, ideológiája — t lajdonképpen az egyes régiókban eltérő a "történelem". Nemcsak késnek az egyes giók a fejlett pólusokhoz képest ("X évvel vagyunk elmaradva,.." típusú egállapítások), hanem más utat járnak. E "más utakon" nemcsak kitér ők vannak, mcsak zsákutcában végz ődő elágazások, hanem a végcél sem azonos. E másság alapján lgozták ki a történészek a történeti régiók fogalmát, tárták fel azokat a sajátosságokat, elyek az egyes régiókra jellemz őek. Történeti régiók Európában Általánosan elfogadott nézet, hogy Európában két fejlődési alaptípus jött létre, a ugat- és a kelet-európai. Az előbbi az antik (római) és a germán örökség ötvöz ődése n omán alakult ki; gazdasági alapja a term ő föld vitathatatlan magántulajdona volt, a j bbágyok használta, s a földesúr magánkezelésében tartott földek jogilag garantált, e értelmű elkülönülése, bizonyos földterületek jobbágyi tulajdona (sz őlők, irtványok), a j e bbágyok törvényileg rögzített joga a jobbágytelekhez. Ebb ől fakadt az egyének (a j • bbágycsaládok) érdekeltsége a termelés növelésében, a termelési eszközök k • rszerűsítésében, gyarapításában (erd őirtás, szőlőtelepítés, az igaer ő gyarapítása stb.), a t chnikai haladás eredményeinek alkalmazásában. A faluközösség rendszere itt hamar f lbomlott (ha léteztek is közösen birtokolt földdarabok — legel ő erdő stb. —, ill. fennállt a , űvelés bizonyos kötöttsége — nyomáskényszer), az agrártermelés "alapegysége" a j s bbágycsalád volt. Ugyanekkor Kelet-Európában a "dolgozó rétegek" alig bírtak bármin ő j ggal arra a földterületre, melyet m űveltek; ezek a "szolgaelemek" — holopok — f; lrabszolga-állapotba kényszerültek. A holop, Orosz István szerint "...kora középkori típusú szolgaelem, akinek semmilyen joga nincs arra a földre, amelyet megm űvel... özép-Európában a XIII-XIV. századra kialakult az egységes jobbágyosztály, s ez a j•bbágyságnak a szabadok szintjén való egységesülését jelentette. Oroszországban a s abad menetel ű jobbágyok vékony rétege nem vált a termelés bázisává, a kiegyenlít ődés, egységesülés a XVI-XVII. században a holopok, tehát a szolgaelem szintjén ment gbe." 1 A földesúr jobbágyát adhatta, vehette, elszakíthatta a földt ől — pl: műhelybe, Beluszky Pál: Kompország városai. (Történeti régiók és városok). Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p. 24 Beluszky Pál TÉT 1996 s 1 gyárba, hajóvontatónak küldhette elűzhette (ld. Gogol: Holt lelkekjét!). Kelet- Európában a XX. századig meghatározó maradt vidéken a földközösségek (faluközösségek) szerepe, fennmaradt a faluközösségek tagjainak közös felel őssége. Mindez az "egyéni érdekeltséget" csekély területre korlátozta. (Tanulságos e téren a nyakhámról a — nagyobb vonóerő kifejtését lehetővé tevő — szügyhámra való áttérés területi terjedésének nyomon követése Európában, nyugatról keletre.) Nyugat-Európában a földmagántulajdonnal rendelkez ő, egységesült jobbágyosztály is alkotórésze a tagolt rendi társadalomnak, a h űbériségnek, egy bonyolult jogi viszonyokkal szabályozott társadalmi képletnek. E "képlet" jellemzésére Sz űcs Jenőt idézzük: "De a hűbérúrnak is megvoltak kezdettől fogva a maga szabályszerűen rögződött kötelezettségei, s őt maga a fidelitas is feltételes volt, fliggvénye annak, hogy a hatalmasabb partner betartja-e szerz ődésszerű kötelezettségeit... Egyenl őtlen viszonyok a szerz ődéses kölcsönösség jegyében, ami a feleket kétoldalúan kötelezte: a nyugati h űbériségnek ez az endogén alapvonása adott esetben lehetett fikció, de olyan termékeny fikció, mely értéknorma erejével hatott — idővel lefelé is", ami "...felvázolta paraszti szinten is a "szabadság" egyfajta korlátozott és feltételes állapotát; hogy azonban még e hasonlíthatatlan egyenl őtlenebb feltételek is hangsúlyos "szerz ődéses" formát kaptak, az már ama "beidegz ődések" közé tartozik, mely terminus éppen Bibó István kulcsfogalma a korokon átnyúló társadalomszerkezetileg determinált s nem pusztán pszichológiai reflexek megjelölésére." 2 A "szabadságok kis köreihez" sorolhatók a territoriális szabadságok (tartományok, megyék), a rendek szabadságjogai, a római egyház tevékenysége, a céhek, egyetemek, városok autonómiái és így tovább. A hűbérviszony ezen intézményesülése, "dezintegrációja" a Nyugat legfőbb jellemvonásai közé tartozik. A magyar történetírás viszont, mint feudális anarchiát, a központi hatalom korlátozására irányuló törekvéseket rendszerint ostorozta, pedig az egyes "államigazgatási" funkcióknak — igazgatási, katonai, pénzügyi, igazságszolgáltatási stb. — az elkülönülése az uralkodói hatalomtól az a folyamat, amelyb ől — ismét Szűcs Jenőt idézve — "...kiformálódott a contrat social nagy jöv őre hivatott embriója." Kelet-Európában viszont a rendiség csak hézagosan épült ki, a nemesség is közvetlenül függött az államhatalomtól, a "túlhatalmú" uralkodótól. A nyugat-európai rendiség szabadságainak köreihez tartozott a városfejl ődés is, melynek alapvet ő jegye a városi autonómia kialakulása volt, a "jogok és hatáskörök olyan együttese, mely más magaskultúrákban az állami szuverenitás része". Kelet-Európában viszont a város nem autonóm képződmény, nem önkormányzat, hanem erő s állami kontroll alatt álló heterogén képző dmény, Hanák Péter kategorikus megfogalmazása szerint a "...cári autokrácia hierarchikus rendszerébe illeszkedett szolgáltató közösség maradt." 3 A nyugat- és kelet-európai — eltér ő jellegű — társadalmi-gazdasági fejl ődés alapvonásairól sok hasonlóság található történészeink vélekedésében; ugyanakkor a két régió közötti határzóna, egy önálló Közép Európa léte, Magyarország hovatartozása - kérdésében a vélemények rendkívül megoszlanak. "A legf őbb vitakérdés ugyanis abban áll, hogy Magyarország egy sajátos köztes, ha úgy tetszik, "hibrid" jelleg ű, de önálló jegyekkel leírható történeti régió része-e (melynek jellegadó vonásaiban átmosódnak, de koronként más-más súlyelosztásban, "nyugati" és "keleti" szerkezeti jellegzetességek), vagy pedig egy olyan térség része, mely genezisét ől napjainkig Kelet-Európa egyik "alrégiója" gyanánt fogható fel." 4 E vélekedések puszta felsorolása is túlmenne ezen írás keretein. Egyes történészek a "határzónát" s benne a Kárpát-medencét "besorolják" a Nyugathoz vagy a Kelethez. Niederhauser Emil pl. Kelet Európához sorolta — csakúgy, - mint pl. Szabó Dezs ő —: "...Magyarország története a kelet-európai fejl ődés ismertetőjegyeit viseli magán..." 5 Mások alrégiókat, határzónát tételeznek fel, ebbe Beluszky Pál: Kompország városai. (Történeti régiók és városok). Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p. TÉT 1996 s 1 Kompország városai 25 orolják hazánkat, s a "Köztes-Európát"; hol "Kelet" nyugati, hol "Nyugat" keleti határövezetébe. A kérdésben véleményt nyilvánítók többsége viszont önálló "hibrid" régiót tételez fel Nyugat és Kelet Európa között. Hanák Péter: "A gazdaság és - - - társadalomtörténeti, az államszervezeti, a politikai és a kulturális jegyek vizsgálata számunkra azt bizonyítja, hogy az egységesnek min ősített kelet-európai régió- meghatározás két genetikusan, strukturálisan és fejl ődéstendenciájában különböz ő régiót von össze, a közép- és a kelet-európait. E problémát nem oldja meg az az engedmény, amely Kelet-Közép-Európát a nagy keleti régió egyik alrégiójának rangjára emeli." 6 Szűcs Jenő tömör összegzése: "...létezik egy hibrid módon kett ős arculatú önálló közép-kelet európai régió, melyhez Magyarország, Csehország és Lengyelország rendelhet ő hozzá."' Akárhogy is, annyi mindenesetre kiolvasható a fenti vélekedésekb ől, hogy hazánkra s környezetünkre sem a kelet-, sem a nyugat-európai sajátosságok nem alkalmazhatók fenntartások nélkül. Ame,myiben hazánk (a Kárpát-medence) regionális helyzetét nem tartjuk eleve elrendeltnek, hanem a "Nyugathoz" és a "Kelethez" mért pillanatnyi viszonyban, gazdaságí, társadalmi, politikai-hatalmi, ideológiai stb. hasonlóságokban és különbözőségekben látjuk, el kell fogadnunk, hogy a régiók nem örökt ől fogva létező, változatlan kiterjedés ű területegységek; tehát nem változatlan Magyarország helye sem Európában. Ennek pedig a városfejl ődésre, a városhálózat állapotára gyakorolt hatása is sokrétű. Viszonyunk Európához Római előzmények Időszámításunk kezdetén a "civilizált világ" (ha úgy tetszik, a "Nyugat") a Római Birodalom határai mögé húzódott, a limesen túl a Barbarikum élte "történelem el őtti" fletét. A Kárpát-medencét kettészelte a Duna vonalát követ ő limes, a Dunántúlt a "civilizált világ" körébe vonva. A rómaiak mérnöki ismeretei és a Birodalom gazdasági 'ereje rövidesen kővárosokat emelt Pannóniában, romanizált lakosságot ültetett beléjük. E városállomány feltehet ően "fejlettebb" volt, mint Pannónia viszonyai megkívánták volna 'a vidék gazdasága és lakossága lassabban romanizálódott, "zárkózott fel" a provinciális szintre), vagyis már ekkor (!) "mintakövetés" történt a Kárpát-medencében. Korábbi Feltételezésekkel szemben a pannóniai városok és a középkori magyarországi városok cözött nem volt kontinuitás, hacsak a romok kontinuitása nem, annak ellenére, hogy több mai városunk pontosan a római városok helyén áll (Szombathely-Savaria, Sopron- Scarbantia, Pécs-Sopianae, Óbuda-Aquincum stb.). Mint ahogy az Alföld másságát, így az alföldi város másságát sem a "civilizáció" évezredes késésével magyarázhatjuk. Korai feudalizmus — "a központi helyek kora" A (Nyugat-) Római Birodalom összeomlása nyomán a "civilizált világ" sz űk térre zsugorodott, ám a népvándorlás mozgalmas évszázadai után, a VI-VII. századtól nyugaton végbement a romanizált népek (és kultúra), valamint a germán törzsek (ill. hagyomány) jtvöződése. A Frank Birodalom már a római politikai-hatalmi örökségre is pályázott, a 'Nyugat" határait egyre keletebbre helyezte át; a VIII. században az Elbáig, a Cseh- medencéig, az Isztriáig. Ugyanakkor Bizánc és a hellenisztikus kultúra másodvirágzása, Beluszky Pál: Kompország városai. (Történeti régiók és városok). Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p. 26 Beluszky Pál TÉT 1996 s 1 expanziója "keleten" — a Balkánon, Dél-Itáliában — is terjeszked ő birodalmat, sajátos struktúrát hozott létre. A magyar honfoglalásig ill. az államalapításig a "Nyugat" és a "Kelet" egyaránt lassú expanziót folytatott, határaik nyugaton ill. délen elérték a Kárpát- medencét. E két uralmi szféra között (mely nem jelentett automatikusan teljes kifejl ődésű nyugati vagy keleti típusú társadalomfejl ődést) hatalmi űr maradt fenn. E helyzetben került a magyarság szükségszer űen Nyugat vagy Kelet — Róma vagy Bizánc — dilemmája elé. Köztudott, Magyarország a latin kereszténység felvételével, az államalapítás mikéntjével, a dinasztikus kapcsolatok megválasztásával a korabeli megítélés szerint is a Nyugathoz csatlakozott. Ám a "civilizáció és struktúra... jó ideig más-más koordinátákhoz tartoztak" — figyelmeztet Sz űcs Jenő . A X-XIII. századi Magyarországon egymás mellett éltek a "nyugatias" és a "keleties" elemek; a nyugati egyház, ideológia, kultúra, a formális államszervezet mellett az 1100-as évekig végs ő soron feudalizmusról sem beszélhetünk. Az ún. "korai feudalizmus" idején — melyet történészeink többnyire az 1200-as évek derekáig, végéig számítanak — is számos "keleties" elem volt fellelhet ő a társadalomban és a gazdaságban. Ezek természetesen a városfejl ődés feltételeit is messzemen ően megszabták: • Még nem rögzült a társadalom két alapvet ő osztályra való elkülönülése. A XI-XII. században általánosan elterjedt a saját munkaeszközzel nem rendelkez ő rab vagy félrabszolga elemek alkalmazása a gazdaságban. A magyarok állandó látogatói, eladói- vevői a környező országok rabszolgapiacainak. Vendégnépek befogadására els ő adatunk 1121-b ől származik. • Nem rögzültek a tulajdonviszonyok sem; általános volt a közösségi földbirtoklás, csak lassan vált kizárólagossá a "nincsen föld feudális úr nélkül" elve. A jobbágytelekrendszer kialakulásának kezdetei a XIII. század elejére tehet ők. • A társadalmi, politikai, gazdasági vezet ő szerep szinte osztatlanul az uralkodóé. A XIII. század elején a m űvelt földterület háromnegyedének volt birtokában. Az els ő rendies szervezkedések az 1200-as években kezd ődtek. Váczy Péter megállapítása szerint a "...cseh, lengyel és magyar politikai és társadalmi szervezetben a Nyugat legjellegzetesebb középkori intézménye, a h űbériség — például — sohasem jutott komoly szóhoz."' E jellemvonások az idők folyamán persze halványulnak. Magyarország történetének I. kötete szerint: "Az 1116-1241 közti id őszak tehát olyan korai feudalizmus, amely már túljutott a struktúra legfontosabb körvonalai kialakulásának, sok megrázkódtatással járó vajúdásának korszakán." A városfejlődés feltételei az 1200-as évek közepéig azonban alig változtak. E századokban a Kárpát-medencében természeti gazdálkodás folyt, következésképp a bels ő árucsere sz űk körű volt, a kereskedelmi tevékenység nem különült el a termelést ől (eltekintve néhány város luxusáru-kereskedelmét ől). A mezőgazdasági munkát végz ők és a kézművesek személyükben nem váltak külön, nem koncentrálódhattak egy-egy településen. (Egyes falvak lakói az agrártermelés mellett specializálódtak egy-egy munkafajtára, mesterségre, s ezzel szolgáltak uruknak; ez azonban nem árucsere, hanem feudális szolgáltatás volt.) Elkülönült kereskedelmi és kézm űves tevékenység ill. e tevékenységet folytató lakosság — vagyis városi polgárság —, mélyrehatóbb munkamegosztás és nagyobb volumenű, állandóbb jellegű, folyamatos árucsere nélkül valódi városok nem alakulhattak Beluszky Pál: Kompország városai. (Történeti régiók és városok). Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p. TÉT 1996 s 1 Kompország városai 27 Ici a X-XIII. századi Magyarországon. (Nyugat-Európában viszont a X-XIII. században valóságos "városrobbanás" zajlott le. Új városok tucatjait alapítják, egyre több "valódi" polgársággal rendelkez ő település nyer városjogot.) Annak ellenére állíthatjuk ezt, hogy a korabeli írott forrásokban egynémely település megjelölésére használták a civitas, urbs, castellanum kifejezéseket; ezekkel többnyire igazgatási központokat jelöltek. "Központi helyek" ugyanis létrejöttek; ispáni várak, megyeszékhelyek, egyházi központok (tehát a város — központi hely, de a központi hely — nem feltétlenül város). Az ispáni várak termékgyűjtő központok, időnként törvénynapokat tartanak bennük, védelmükben vásárokat tartanak, templomaik id őről-időre összegyűjtik a környék népét. E "városok" lakossága "...a királyi, ispáni, illetve egyházi földesúri függés szerint tagolódott csoportokra, tehát társadalmi szerkezetében nem különbözött lényegesen egy-egy nagyobb falutól." 9 A vármegyei központokra értelmezhet ő Abu Hamid arab utazó (1150-1153 között tartózkodott hazánkban) azon kitétele, mely szerint Magyarországnak 78 városa lett volna. Az sem lehet véletlen, hogy e megállapítást egy keleti utazó tette (miközben a nyugatról érkező k városként többnyire csak Esztergomot és Fehérvárt említik); számára a város nem territoriális autonómia, nem a polgárság lakóhelye, hanem csak központ, a vásár, az uralmi központ, a védelem helye — s ilyenek voltak a korai magyar "központi helyek" is: keleties képz ődmények. E központok magva a 200-250 m átmér őjű (föld)vár, falain kívül a vásártér, körülötte különféle jogállású népek különböz ő jogállású telepei; "központi szerepkörük" csak az év egy-egy rövidebb id őszakában — vásár, hetipiac, törvénynap stb. — funkcionált. Csupán Esztergom és Fehérvár, az ország egyházi, uralkodói, szakrális központjai tértek el az el őbb vázolt képtől; falaik között tehet ős (latin) keresked ők is éltek, bizonyos autonómiával rendelkeztek, k őházaik városias küls őt kölcsönöztek e telepeknek már a XI-XII. század fordulóján, a XII. században. A "valódi" középkori városok kora — felzárkózás nyugatra Történészeink véleménye megoszlik arról, hogy mióta folyt hazánkban árutermelés. Mindenesetre a XII. század végét ől, egyértelműbben a XIII. század derekán oly változások történtek, melyek lehet ővé tették a "valódi" városok kialakulását (fő bb ismertetőjegyei közé ekkor az autonómiát biztosító városi jog, a nem-agrár tevékenységek koncentrálódása, a polgárság kialakulása tartozott). E változások sorában említenünk kell az árutermelés terjedését (a XIII. században a luxusáruk mellett paraszti eredet ű tömegáru — bor, gyümölcs, gabona, hal, él őállat — is piacra került), az agrár és kézm űves elemeket személyükben szétválasztó társadalmi munkamegosztás el őrehaladását, a telepítések gyarapodó számát (a vendégjogú falvak az önkormányzatiság elvét is terjesztették). A tatárjárást követ ően elsőrendű szemponttá vált a védelem; a királyi birtokok eladományozása nyomán — azok jövedelmének pótlására — vált fontossá új, addig többé- kevésbé lakatlan területek birtokba vétele — erdélyi, szepességi szász telepítések —, ill. új pénzforrások gyarapítása — vámok, vásárjövedelmek, regálék, a pénzverés haszna stb. —, ami a kereskedelem, a városiasodás ösztönzését kívánta meg. IV. Béla adományozott elő ször városjogot (1231), s a XIII. szA7ad végéig egy sor, a kés őbbi városhálózatban is kitüntetett településünk vált királyi várossá (Pest, Nagyszombat, Selmecbánya, Késmárk, Zágráb, Zólyom, Buda, Szeged, Nyitra, Gy ő r, Sopron, Pozsony, Eperjes stb.). Elhelyezkedésük arra utal, hogy a városfejlödés támogatásával célja els ősorban a korábban kevéssé hasznosított területek gazdaságának fellendítése ill. a küls ő támadók elleni védelem volt. Ugyanakkor tény, hogy a városi jogot nyert települések kiemelkedése a településállományból a településföldrajz klasszikus eszközeivel magyarázható. (Pl. Beluszky Pál: Kompország városai. (Történeti régiók és városok). Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p. 28 Beluszky Pál TÉT 1996 s 1 Nagyszombat a Morvaországba, Prágába vezet ő út magyarországi végpontjánál vásárváros, Sopron az egyik legfontosabb nyugati kapunk városa, Brassó három hágó útjait gyűjtötte össze a szász, székely és román telepesek érintkezési vonalánál; Pozsony a dunai vízi út mellett a dévényi kapu védelmez ője, vásárvonalon feküdt stb.) De függetlenül a királyi akarattól, a jogállástól, a tényleges városiasságot — gazdasági súlyt, lélekszámot, hierarchiaszintet — feltáró vizsgálatok szerint is a Felvidéken volt ekkor, a XV. században az urbanizáció súlypontja. Kubinyi András a bécsi és a krakkói egyetemre beiratkozott magyarországi hallgatók lakóhelye alapján készítette el hierarchikus rangsorát. Ennek alapján egyértelm ű a városok felvidéki és szászföldi s űrűsödése. Az 1-3. hierarchikus szint 20 városa közül 9 a Felvidéken, 3 a Szászföldön, 3 a Dunántúlon helyezkedett el, nem számítva Budát és Pestet. A Dunántúl városodottsága csekélyebb volt a vártnál (Major Jen ő még itt találta a legs űrűbb vásárhelyállományt a kora középkorban), az Alföldet pedig csak Szeged képviselte az els ő húsz között. Gyula a további 24 (IV. rendű központok) város között található. 1° A Kárpát-medence városai ekkor — együtt az ország egészével — nyugat felé közelítettek; a XIII. század második felét ő l az ország társadalmi-gazdasági struktúrájában a nyugati elemek jutottak túlsúlyra (de nem váltak kizárólagossá). Hogy ebben a korban már Közép- Európáról beszélhetünk-e (hisz hazánk, Cseh- és Morvaország, Lengyelország, a Baltikum sem a Nyugat, sem a Kelet jellemvonásait nem viselte maradéktalanul), esetleg Nyugat- Európa keleti peremér ő l, az részben szubjektív megítélés kérdése, részben nevezéktani kérdés. Szűcs Jenő mindenesetre "Kelet-Európa nyugati peremét ől a strukturális értelemben vett Nyugat peremére" való átfordulásról beszél, mely folyamatot "...a fejl ődés sajátosan összevont gyorsasága jellemez." Ez a gyors, "összevont", szervetlen fejl ődés torzítja is a "nyugati jellemvonásokat", olyannyira, hogy már ekkor joggal beszélhetünk közép-európai fejl ődési útról, történeti régióról. "...indokoltnak látszik már a középkorban "Közép-Kelet-Európa" fogalmának el őlegezése arra az egész régióra, mely nyugatias modellekhez és normákhoz igazodott ugyan, de a "kelet-európai" közegben eleve a szerkezet szinte minden ponton kitapintható módosulásával.i 11 A városállomány esetében a "nyugatias normákhoz" való igazodást jelentette a városjog, a polgárság kialakulása és tagolódása, a városok szerepköre, a városkép alakulása (noha a középkori magyar városok belterületének lakós űrűsége 25-80 fő/hektár volt, a nyugat-európai városokban viszont 150-300). A Szűcs Jenő említette "módosulást" viszont a hálózat ritkasága, a városok csekélyebb lélekszáma (a XV. század végén csupán Pest és Buda lélekszáma haladta meg a 10 ezer főt s talán további fél tucaté az ötezer f őt — Debrecen, Szeged, Brassó, Kassa, Kolozsvár, Nagyszeben —; ugyanakkor Itáliában 80-100 ezres városok, Nyugat-Európában is 20-40 ezres középvárosok alakultak ki), de mindenekel őtt polgárságuk szerényebb vagyona. A csekély városi t őke (míg pl. Észak-Itáliában 400-500 ezer aranyforintnyi vagyonnal is rendelkezhetett egy-egy gazdag polgár, nálunk ez az összeg sohasem haladta meg a 30 ezer forintot) hozadéka csak harmadát-negyedét tette ki p1. a délnémet keresked ővárosokban elérhet ő hozadéknak, a belső piac korlátozottsága, a szerény árutermelés, az ország kedvez őtlen forgalmi helyzete, a kismérték ű átmenő forgalom, a lassú pénzforgás következtében. Ez a "strukturális gyengeség" aztán a XV. század végét ől, a XVI. századtól vezetett igen súlyos következményekhez. Beluszky Pál: Kompország városai. (Történeti régiók és városok). Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p. ÉT 1996 s 1 Kompország városai 29 isszakanyarodás — tűz és vas A "Nyugathoz" való felzárkózás harmadfélszáz éves szakasza azonban torzó maradt. A . .vetkező századokban — a XVI. század elejét ől a XIX. század derekáig (?) — a közép- e ópai fejlődési út rögzült, tartós struktúrává alakult. Közép-Európa manifesztálódott, e 14 ben — a nyugathoz viszonyítva — hanyatlásnak indult: E változás Európa gazdaságának gy regionális átrendeződésére vezethető vissza. Dinamizálódik az "Atlanti Európa"; már a korai kapitalizmus kifejlesztésében vállalva vezet ő szerepet. Nyugat-Európában a f udális agrárviszonyok felbomlása felgyorsult, a jobbágyok helyét bérl ők, szabad • asztok foglalták el. A feudális viszonyok bomlása teret nyitott a t őkés ipar korai f rmáinak terjedése el őtt (Verlag-rendszer, "Rural Industry", manufaktúrák); az atlanti rtvidékre tev ődik át a világkereskedelem központja, megindul a gyarmatosítás, egteremtve ezzel az "eredeti felhalmozás" különleges lehet őségeit. A "keleti zóna" yatlásának földrajzi okai is voltak — a transzatlanti útvonalak távolsága —, de els ősorban t• rsadalmi-gazdasági okai, pl. épp a polgárság jóval kisebb aránya, szerényebb t őkéje. özép- és Kelet-Európa egyre inkább a Nyugat perifériájává vált; a nemzetközi unkamegosztásba mint agrártermel ő s iparcikkfelvev ő • fél kapcsolódott. Közép-Európa • rtokos nemessége az agrárkonjunktúrát a természetbeni járadékok növelésével, a saját zelésű földek kiterjesztésével s robotoltató megm űvelésével, egyáltalán a feudalizmus dállásainak megerősítésével tudta kihasználni. Az uralkodók sem tudtak a városokra t• maszkodni e folyamatok ellensúlyozása céljából, s őt érdekeiket feláldozva els ősorban a mességgel kerestek szövetséget (pl. királyi városok magánföldesúri kézbe adása). A f udális típusú városfejl ődés megtorpant, még miel őtt a nyugat-európai szintet elérte Ina. Hazai városaink népességszáma p1. a XV. században, annak második felében már a ig növekedett. "Ez a megtorpanás nem a kapitalizmusra való átmenetet jelentette, hanem v sszaszorulást a nemesi-feudális er őkkel szemben, hátralépést a virágzó feudalizmus v szonyaihoz képest..." 12 Mindehhez ráadásként jött a török. Ha "hanyatlásunkat" nem is a t rök okozta, a mindennapossá váló hadjáratok, a létbizonytalanság, a lakosság, az ingó és i gatlan vagyon ismételt pusztulása oly mértékben sújtotta városainkat, hogy az 1711-ig t rjedő időszakot indokolt külön korszakként kezelni. A XVI. század közepére török hódoltsági területté vált az egész Délvidék (az ország ggazdagabb agrártája), az Alföld többsége, a Dunántúl b ő fele, a Felvidék déli pereme és ország korábbi fővárosa, Buda. A hódoltatott városok tehet ősebb polgársága e menekült, elhurcolták, elpusztult. Török katonavárosokká, er ődítményekké, igazgatási k izpontokká váltak — vagyis keleti típusú városokká, egy olyan birodalom részeként, • ely már nem is Kelet-Európa volt, hanem — Ázsia. Ez a sors várt Budára és Pestre, hérvárra, Esztergomra, Pécsre, Szegedre, Bácsra, Egerre, püspöki székhelyeink t bbségére. A hódoltsági területeken ugyanakkor véglegesen kiformálódott egy sajátos ostípus, az alföldi mez őváros (agrárváros); 1d. alább. A Királyi Magyarország többszörös perifériává vált; nemcsak Európa, hanem a absburg Birodalom perifériájává is. A hadak járása állandósult, nemcsak a törököké, h: em a "nemzeti" hadaké (Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi) és az ellenük — is — rcoló császáriaké. A hadak hovatartozása az ostromlott, felprédált, megsarcolt, f lgyújtott városok szempontjából majd közömbös volt. Az állandó létbizonytalanság, a 1 osság, a gazdaság pusztulása a városiasodást is rendkívül visszavetette; korábbi rosaink, mezővárosaink szerepe a védelemre, a helyi piacközpontok funkcióira rlátozódott. Nemzetközi kapcsolataik felszámolódtak (jobb esetben Bécsig, Krakkóig t rjedtek), a távolsági (kül)kereskedelembe csak közvetít őként kapcsolódtak. Lélekszámuk Beluszky Pál: Kompország városai. (Történeti régiók és városok). Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p. 30 Beluszky Pál TÉT 1996 s 1 évszázadokon át stagnált, funkcióik változatlanok voltak. Városaink a "túlélésre" és a kiváltságőrzésre rendezkedtek be (jellemz ő, hogy királyi városaink Mohács után hozták a zsidók elleni — a konkurencia elleni — intézkedéseiket). A romlás virágai — a mez ővárosok Szorosan kapcsolódik a történeti régiók kérdésköréhez az alföldi mez ővárosok kiformálódása is. Mindenekel őtt le kell szögeznünk: véleményünk szerint egyes államalakulatok, államterületek egyidej űleg több, eltérő történelmi utat járó régióra különülhetnek, többféle "társadalmi-gazdasági struktúrát" is kialakíthatnak. Az Alföld -- feltételezéseink szerint — sajátos történeti úton járt, eltérően a többi országrésztől. Míg az ország a XIII-XV. században a közép-európai mez őben "nyugatra" mozdul el, c,z Alföld továbbra is a feudalizációban "hátramaradt", "feudalizmus előtti terület", extenzív gazdasági hasznosítással. Ám kelet-európai jellegűnek sem lehet fenntartás nélkül nevezni, hisz pl. nem a kelet-európai holop típusú szolgarend teszi a népesség zömét (ha a kunok dolgoztattak is rabszolga-félrabszolga elemeket), hanem a nemzetiségi társadalom nyomait őrző , részlegesen feudalizálódott szolgáló rend. A "fejlődés", a felzárkózás is "nyugatra" történik, mintsem keletre. Az Alföld ekkor közép-európai környezetbe foglalt prefeudális periféria. A XV. századtól kezdve feltételezhet ő egy olyan folyamat, amely az alföldi út meghatározó jellegét adja. E folyamat lényege, hogy az Alföld — igen rövid idő alatt — úgy került át egy 'feudalizmus el őtti" állapotból egy, a feudalizmust meghaladó állapotba, hogy közben a feudalizmus kifejlett, tipikus formája meg sem szilárdult, nem vált általánossá, általánosan elterjedtté az egységes jobbágyi rend sem. A XVI. század els ő éveire meglehetősen jól körvonalazódott már ez az "átfordulás". A kiváltságos, nem magánföldesúri fennhatóság alatt álló területek mellett megszaporodnak, megerősödnek a mezővárosok. Sűrűségük ugyan nem érte el a dunántúlit, de itt alakultak ki a legnépesebbek (Debrecen, Gyula, Cegléd, Bátmonostor). Bácskai Vera kutatásai szerint "...az alföldi mez ővárosok népessége emelkedett a legegyenletesebben és leggyorsabb ütemben, s a XV. század elején ezek átlagnépessége a legmagasabb." 13 Lakoságzmurny—SabóIstvázmíiern—aöszlkoágbeü országosan kb. 20% volt, egyes területeken azonban azt jóval meghaladta. (A XV. században a Bodrog megyei jobbágyok 32%-a, a gyulai uradalomban a lakosság 49%-a (!) élt mezővárosokban.) Ezek az arányok, kiegészülve a kunokkal, jászokkal, már jelleg- meghatározóvá tehetik a "szabad paraszti" fejl ődést. A mezőváros ezt a lehet őséget jelentette. "A mezővárosi kiváltságok, s nem utolsó sorban az egy összegben fizetett adó és az önkormányzati jog a parasztság jelent ős rétege számára a nyugati parasztbérl őkéhez hasonló szabadságot és termel ői függetlenséget biztosított." 14 Mezővárosok persze az országban másutt is kialakultak — hálózatuk a Dunántúlon még sűrűbb is volt. Jogi helyzetükben sem látszik szisztematikus különbség. Gazdaságukban viszont igen; az alföldi mez ővárosok már a XIV-XV. században határozottan agrárjellegűek, lakóik elsősorban állattartásból, kereskedelemb ő l éltek, s ha figyelembe vesszük, hogy az állatkivitel hazánk exportjából ezen id őszak alatt 60%-ról 9I%-ra n őtt, egyszeriben különleges megvilágításba kerülnek az alföldi mez ővárosok. Az állatkereskedelem hasznán másokkal is osztoznak, de az állattartás-nevelés legfontosabb színtere az Alföld. A korábbi lazább településállomány, a megindult pusztásodás, a puszták bérlete, a hatalmas városhatárok biztosítják az állattenyésztés színterét — már a török hódoltság el őtt. Nem elhanyagolható körülmény, hogy a legel őterület — csakúgy, Beluszky Pál: Kompország városai. (Történeti régiók és városok). Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p. ET 1996 s 1 Kompország városai 31 int a sok mezővárosban szintén jelent ős árutermelést produkáló sz őlőterület — nem tartozott a (jobbágy)telki állományhoz, akár birtokjogon, akár bérletként bírta azt t lajdonosa vagy a (mez ővárosi) közösség. Így nem volt alávetve m űvelési kényszernek és j ibbágyi szolgáltatásoknak. Ezen az alapon formálódott sajátossá az Alföld településhálózata. A mez ővárosok és t nyáik révén az agrártermelés városi keretekbe szervez ődhetett, a mez őgazdasági t vékenység városfejleszt ő szerepet is ellátott. Az Alföld törzsterületén, a jellegzetesen földi településrendszerű területeken (egy majdhogynem háborítatlan agrártájon!) " zabályos" falvakat alig-alig lehetett találni a XIX-XX. század fordulójáig. A ezőgazdasági funkciójú szórvány ugyan nem ismeretlen települési forma hazánk határain t 1 sem, de a tanyaelvű település másutt Európában rövid ideig fennálló, átmeneti pződmény volt, települési-gazdálkodási rendszerré nem szervez ődött. A "tanyaelv" .ott tartalma, a tanyák települési, gazdálkodási funkciója kialakulásuktól kezd ődően t ibbször változott, módosult. A különböz ő szerepkörű tanyák egy id őben is léteztek ymás mellett; a "valódi tanya" egy osztott települési rendszer egyik, nem önálló — ezért állóan, az anyatelepülésekt ől elszakítva meg nem ítélhet ő — egysége, mely a belterületi zzal együtt alkot egy lakó- és gazdálkodási egységet, egy családi gazdaságot. A család gazdasága a belterületi lakás, valamint a tanya közt megosztva funkcionál. A család lamilyen — a tanyásodás eltér ő fázisaiban eltérő amplitúdójú — ritmus szerint váltva aránt lakja tanyáját és belterületi "otthonát"; a család, de az egész mez ővárosi t rsadalom bizonyos térbeli tagolódást kapott. A két települési "részegység" kapcsolata '.ővel változik, az "ideiglenességtől" az "állandóság" felé, a tanya "önállósodása" felé ladva, olyannyira, hogy a XX. századra tömegével keletkeztek önálló lakó- és zdálkodási egységet képez ő tanyák. A mezővárosra és tanyarendszerére épül ő települési rendb ől számos egyéb sajátosság ivetkezett (illetve legyünk óvatosabbak: lehet, hogy e sajátosságok hozták létre a különös t lepüléshálózatot; még pontosabban, egyes elemeknél kimutathatóan többszörös ilcsönhatás volt a társadalom és településrendjének sajátosságai között); a városokat t ibbségében mez őgazdasági népesség lakta (s így a statisztikai vagy közgazdasági .írosforgalom nem tudott velük mit kezdeni), vonzáskörzetük nem vagy alig volt, illetve s ját tanyavilágukra terjedt, arra a területre, amely társadalmi- és gazdaságszervezetileg múgy is" a mezőváros része volt. Ebben a települési rendben a "városi" és a "falusi" m különült el egyértelműen, a tanyasi nem volt falusi, vidéki, hanem a városi társadalom kotója (nem beszélve most az id ők folyamán végérvényesen tanyákra szorulókról, a t nyai cselédekről stb.); s amit nyomatékkal említenünk kell: a határok elmosódottsága mcsak a települési rendre, hanem az alföldi társadalomra is jellemz ő volt. E parasztos társadalomnak a következménye, hogy "valódi polgárság" csak a legna- obb mezővárosokban alakult ki, viszonylag kés őn és kis számban. Ez magyarázza a lusias formákat, műszaki infrastruktúrát, alaprajzot, s nem az "elmaradottság" vagy a t rmészeti adottságok (pl. az épít őkő hiánya). A török hódoltatás — paradox módon — segíti i a mezővárosi sajátosságok kialakulását; megsz űnik a feudális földesúr közvetlen j lenléte, az ún. "khász-városok" (közvetlenül a szultánnak adózó, s ezért uralkodói édelemben részesül ő városok) meglehet ős autonómiával rendelkeztek; az elpusztult, néptelenedett falvak határait a mez ővárosok hasznosították (bérelték), népességszámuk ég emelkedett is. Ezért a XVI-XVII. századot egyes szerz ők a mezővárosi fejlődés, az lfóldi út" virágkorának tartják (pl. Márkus István, Majlát Jolán). Kétségtelen, a pusztításokat átvészel ő mezővárosok társadalmi képletében számos pozitív elemet t lálunk, rokonszenves, vonzó az "alföldi út", de — a magunk részér ől legalábbis — a XVI- Beluszky Pál: Kompország városai. (Történeti régiók és városok). Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p. 32 Beluszky Pál TÉT 1996 s 1 XVII. századi mez ővárosokat a "romlás virágainak" tartjuk; "szabadságaiként" az Alföld legyilkolt és elhurcolt lakóinak többségével, nyomtalanul elt űnt fiaival fizetett. "Kétfelé" viselte a terheket, felhalmozott értékeit a háború szeszélye prédálta; a mez ővárosok lakói a "nagy konjunktúra" másfél százada után többnyire puszta életüket mentették át a XVIII. századra — már akik átmentették, s persze felduzzadt városhatáraikat, tradícióikat. Az újjáépítés százada A háborúk elültével a XVIII. század az újjáépítés százada. Az újjáépítés azonban — bármily elismerésre méltó eredményekkel is járt — végs ő soron csak a "török el őtti" állapotok rekonstruálását jelentette. Ez a városhálózat esetében határozott visszalépést jelentett. Városaink helyi piacközpontokként, sz űk körzetek kézműipari központjaiként éledtek újjá; polgáraik vagyona szerény vélt — többnyire egy-egy kis lakóház, iparosműhely, esetleg sz őlőbirtok. Kapcsolataik alig nyúltak túl az országhatáron, nagykereskedőik "világa" legfeljebb Bécsig, Bécsújhelyig, Brünnig, Fiuméig terjedt. Buda a XV. században európai — de legalábbis közép-európai — hatókör ű hatalmi központ, kulturális centrum és külkeresked ő hely volt, a XVIII. században szerény céhes-ipari központ, némi elosztó kereskedelemmel. A városhálózat ilyenfajta "fejl ődése" érthető, hisz hazánkban a nem-t őkés árutermelés és -forgalom szervez ődött újjá. A XVIII. század végétől azonban már a magyarországi városállományra is hatnak a kapitalizálódó Európa "erő i". Közvetve, ahogy Gyimesi Sándor jellemzi e folyamatot: "A kapitalizmus kialakulásának következményei a közép-kelet-európai területeket éppen a kereskedelem útján érték el el őször, még mielőtt iparuk, s őt általában termelésük t őkés átalakulása jelentős lépéseket tett volna. A kapitalizmusnak a városhálózatot átalakító hatása így itt bizonyos fokig megel őzte magának a t őkés termelésnek a kibontakozását..." 15 Az agrártermékek felvásárlása, összegy űjtése, raktározása, kés őbb feldolgozása a nyugati piacokhoz közel fekv ő kisalföldi, nyugat-dunántúli városokban, a Duna vízi útja mentén egyre több magyarországi településen vált városképz ő funkcióvá. A gyapjú, a gabona, az élőállat kereskedelme a gyorsabb t őkegyűjtés forrása lett, a terménykeresked ők a céhes kötöttségekt ől független polgárok számát gyarapították. Megkezd ődött a városhálózat átrendeződése is, a terménykeresked ő városok élvonalába nem egy, szabad királyi városi múlttal nem rendelkező mezőváros is bekerült (Pápa, Nagykanizsa, Vác, Baja, Moson). (A XIX. század els ő harmadára kialakult városhálózatról Bácskai V.—Nagy L. vizsgálatai alapján kaphatunk áttekintést.) A polgárosodás törékeny váza — városhálózatunk 1850-1950 között A feudalizmus közép-európai változatába beleragadt országnak csak a XIX. század derekán, a feudális viszonyok jogi annullálása (1848) ill. a kiegyezés után nyílt módja a Nyugathoz való közeledésre. Ekkor a történeti szituáció hasonlóan alakult, mint az államalapítás után: megteremt ődtek a jogi, politikai feltételei a "Nyugat" utolérésének. Ezek a feltételek olyan "készen kapott ruhák" voltak, amelybe bele kellett n őnie az ország gazdaságának, társadalmának. Vonatkozik ez mindenekel őtt a városokra: nem a polgárosodás élén haladtak, hanem utol kellett érniök a polgári átalakulást, ki kellett tölteniök tartalommal a megszerzett (megkapott) kereteket, csakúgy, mint a középkor elején. A történelem azonban meglehet ősen kurta időt szánt erre a folyamatra. Még a sikeresebb közép-európai államok, tartományok (Magyarország, Csehország, Lengyelföld) Beluszky Pál: Kompország városai. (Történeti régiók és városok). Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p. ÉT 1996 s 1 KomporSzág városai 33 i. csak a felzárkózás kezdetén tartottak, s az eredmény felemás volt: "...nem tudták áttörni agrár-paraszti szerkezet elmaradottsági fokát, ha azon belül lényeges átalakulások, a odern infrastruktúra kiépülése, a mez őgazdasági termelés megháromszorozódása j tszódott is le..." 16 (1. ábra) Dualizmuskori városfejl ődésünk valóban agrárországban zajlott. Az agrárkeres ők aránya 870-ben 67,1% volt, a napszámosokkal együtt az őstermelők aránya 80% körül lehetett, s századfordulón is meghaladta a 70%-ot. A területi munkamegosztás képlete 1900 táján eglehetősen egyszerű: a tisztán agrárjelleg ű vidék — ahol még az agrárlakosság közvetlen llátását végző kereskedelmi, iparos, közszolgálatból él ő, egyházi stb. lakosság aránya is ltűnően alacsony — tengeréb ől emelkednek ki a városok, esetenként igen változó, e sszességében már alacsony agrárkeres ő arányokkal (a törvényhatósági jogú városok 1 kosságának 16,0%-a őstermelő, de Hódmezővásárhely lakóinak 67,5, Szabadka lakóinak 9,0, Kecskemét lakóinak 57,9%-a agrárfoglalkozású). A gazdasági fejl ődés özépp:mtjában a XIX. század második felében az agrártermelés t őkés átalakulása, t chnikai, agrotechnikai modernizációja állt: a mez őgazdasági termékek felvásárlása, ereskedelme, szállítása (a vasútépítkezések els őrendű ösztönzője az agrárpiac volt, asúthálózatunk alakulásában az agrárius érdekkörök befolyása meghatározónak izonyult), feldolgozása (malórn- és cukoripar), kivitele, a mez őgazdasági termelést olgáló hitel- és biztosítási intézetek kiépítése, s őt a mezőgazdasági kutatás és oktatás agas színvonalú intézményhálózata. Sajátos átmeneti szerepet töltött be a századforduló táján a városodásban az ipar. A áripar sokoldalú, általános fejl ődésének feltételei az 1890-es évekre alakultak ki. Ezért századfordulón fel is gyorsult az iparosodás (1890-1910 között 64,5%-kal n őtt az ipari eres ők száma, szemben az 1870-1890 közötti 31,2%-os növekedéssel), miközben élyreható változás zajlott le a vállalati struktúrában: stagnált az önállóak száma, arányuk c sökkent, s rohamosan emelkedett az alkalmazottak (munkások, tisztvisel ők) száma, agyis visszaszorult a kézm űipar, és változott az ipari tevékenység városképz ő szerepe. íg korábban a kézm űipar — néhány, az agrártermeléshez szorosan köt ődő ágazatot nem t kintve — erősen koncentrálódott árutermelést folytatott, közvetlenül kapcsolódott a ereskedelmi tevékenységhez, a piachoz, s így jórészt városi funkciókat töltött be, addig a ázadfordulóra a tömegtermelést egyre inkább a gyáripar vette át, és kapcsolatrendszere örte a piackörzeti kereteket. Így az ipar, a városodás, különösen az iparosodás és a ároshierarchia kapcsolata lazult. A dualizmuskori városodás másik forrása a kiépül ő polgári igazgatás "centrum-igénye" olt, illetve az elnyert közigazgatási szerepkör nyomán a szükségessé váló i tézményhálózat letelepítése. A közigazgatási székhelyek kiválasztása, az i tézményhálózat letelepítése (ide sorolható sok egyéb mellett pl. a katonaság elhelyezése i. az ország területén!) igen számottev ő. "külső" tényezőt kapcsolt be a városhálózat lakításába, s háttérbe szorította a "szerves városfejl ődést". A sok forrásból — jórészt helyi rrásból — táplálkozó, szerves, harmonikus urbanizálódás néhány városra, mindenekel őtt fővárosra korlátozódott. A regionális fejl ődés általános törvényszer űségeinek egfelelő en a modernizáció kezdetben néhány gócpontban indult meg; Budapest volt a ülföldi tő ke (a dualizmuskori beruházások fele, egyes dekádokban 60%-a külföldr ől zármazott!), a technikai civilizáció, az innovációk, az új társadalmi eszmék, a m űvészeti ányzatok hídfőállása. Beluszky Pál: Kompország városai. (Történeti régiók és városok). Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p. 34 Beluszky Pál TÉT 1996 • 1 -e >6 a) c ..y m > .- 0 D.Á E .a).- a)'° o ._ i) ,„- N ?.. ,i) )0 (1) TD. .2 Z ' ZU To' 5 o a 0 -,,,' m) a) N , co (..,, 0 N ,i,-,- , o o -0 0 -2 N co 2 0 W a] - `03 N •fi) (p Török hóditas 2 4> 11 2 ,Y°,5o>0 -0) o 4- Of, > •%)- '2 .., 5 - 0 mm c ›.., _ c ,.:. N >-, ,15 'a' 1;, m -0 0 ,.. 0) ..Y .03 U) .0 E --. (0 -Y — < o 2 o 0 0 .c3 E 6q9;aimi woiewywelip ,.,.. e .. 4o ua wo41.1 < LT-1 E 2 a, 0 — ... ?zsiweÁfien 'sglipoy *mi - ,(0 ', .2 42 .2 T) „, < ® > a ----. a, m _y sogyoyl 5 8 o É , o Q hi co ,co o II -tu" c a) o > Ti _ E ,,, o 76 Ch , '.1) 0 -5L _Y > 2 0, srituAlepnej a) o :0 - •ci - z o E -dl 0 5 aqz9)i !Jpsap ,(0 N '- C .0 .03 2 0 ..Nc o .0 0 -1Q1u0ew losoign :puowö!sz -o .— -o m o 5 -c 21.2 mm — >-. :.; ---. - _Nc >-,-o Q c a) e- .w :.. c ,c) -03 Tű o o ,- .0 r- > ..y o. o) ..._ ,E - m ..ca 0) D1 .g ef.gliviod giopOso4A Nnoruv r,i o w '° `- 0, • . -m .z. - l' 11). 5 > m o) é)- 0 41:I 1/) ,0 as9pasafiam s9lawialru? zy m -0 ol 2, 2 Q I >,, o ›., z 2 >. s. - E es?zoÁu?wope 6ofsoipn sa6augil z ,_ ..„ o s?MiP42.1. Koraifeudalizm us c 60[SO4Á 9SI3 m) ú 8 '‹ -C `W cs, E a, a) > 0 (p 2 co — 8- >..u_ a) 0. ; s_ '::' „ 'CU E 0.1 0 . m o) z. as9mclaia4aq lasadsoH > c .e m Y L.L.O. .!- T.' ► (1) c Pre-feudalizmus N E 0 .... Q (1) 2 Z... oo p, — 0 11) pl ,9 3- C 0 1 cl 2 4ó .03 .,, -13- „.., as9zaxiazsl9Á6ew 'es?ljdeie 0 3 a. — ,,, 4.5 '-' 3 m_ — , ..Y ..... ' L .,.. 03 a, — -..=. -0 'C'' a) s ,.... ..«, 9, ?.. CLU 0 'd '9 )ia69sIodsod 'sndeleweily < M 9. 0 W .1 C ) ,r 31 .= f, 2 m mi ,,,,e 2". 0 l 0 ' ) Z:k" ;S gc > _ ) z.: 2 „?..... ,„ 0 , • ta & ^ a ^ (s 3 Társada lmi (1) .c co 0) 2 a) ,RI N 'M c ''' , fo rmáció 1,.9 40 0. = zai 03 0 v, .)- (0 0/ C 0 ..... 2 o)° 6 - (T) co '„, 'ca c" › c 0 o .g. i) 1 •Y ;S k/ Beluszky Pál: Kompország városai. (Történeti régiók és városok). Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p. `IfÉT 1996 s 1 Kompország városai 35 C 2_ a) Posztszocialista E 'Co .-, o> N ,c, 'CU L.0 'E kor — ,- Co 2 0c _Y ,ca es9unzs6aw ‘( { N ia' -m 1.1.1 .5 V) 0) ..t-' ,moici geiel„ e 'eseiwocua; Co 7 T, Lc 85 *% 9 03 ,a) o l „ ),F ,.,.> N -1C .2 E .t33 o_ a) o sepgziezg !gsieA '1gD)1 a) Y .,•- 03 'W E I Z.5. . c i):„, . ,{1/}) II 1- 3, 11 N a) .2 E „sezowniazspuad„ lalapespliwojed J0)1„elsHepozs' . 5-. g) (a •0 •cci 0) eseusoiediloswen !lepi\ Co :>110 0 CO 2 — .0 T N m. ,, ii o..0:1 E wioleJ !Besepze6 ' ,T30)P 'CO .5 -1 C f • ' ) T, CT7 c , , -Co •("ri 0_ c ,,,, 0) (a Co Co ,-..: 0- (°n N C ..0 (a — (a ..9!0 ?P!lozsuo>1 P?P?)1., '* -e . - U) '.” '2 -(a -- Cl2 '0 L_ -C2 E . c"1 .0 0) o_ 0 Ii5 z5 '1) (c( '3 2 0 N 3 ,moscuen eisflepozs„ 57. (T3 — l' > - a?07RI (I) 2c E !a,i9ia;eige ueqezomen ilepow 0 ...4 0- TU g- E >.... <1, .a.) ..g_ 0- co 0 2 -03 '0:,4 2 u) 2 l',;, T) 12 -13 i., 2 ( ' o.)::-_ 81./sOZS Co leuespt !ane ieinpiod '' .3 7 4 > < C7) E :c6 2 o__ =c) > > co ',1 2 )leng sq!olleo>1 nioqey691!A •II c Co Co .0 , c eL ,Co • E (a N . -Co 7 -0 ..co , :F„,- V) O. 0_ UOUelii • ,'• ,.." cm o 0 E c .e. .0 .0 -..... N - 0 .- eseiwogial e!yoJeuow v Polgárikor • 7") 0 e, > a w nioqey6ei!A . 1 • . ű Co — &> Q.-T " '' ..o) { su ... Q O • -0 CU '<0 :-. — 6) 7) -0 (h a) i, o> —, (T> g i Co .6 g • N c 0- o) cn -a (/) 17) E -0 N CU TO >.• -0 W L.- '-• o., .54 > L) E snwzqniozsqv , _.4° ..-... . ö 0 -0 a; A wolepe.uoj peBiod -"'• C» CO 3.1,11 < 'E.2) 05 Co Szerény polgárosodás c r,IsEA P?Alsad -5 -(7.3" ,...9 0 0 é (1) 0)— -0 1) -Co(a ,a) ) = ,,, >, • E z c = :o Késeifeudalizmus • a) < , , 9_ co lii seze,feqz,96 !euna • _Ne — ,,=o ,0 • 'CU 0 C ,a) T., • E 2 2 c .1.7.) • 'ff, ..,,-,-, . (1, 0 I- > Q E cL II ci c O. Q cu 'Co N mp)i eJepng weleA63 zim formációÚjjáép ítés .7 • - .. , „, c, --,5 co • • .. _., - u) N ...., • 0- S a: ,a) _ Bessolei n>ffe Szerk. : Beluszky ?. ( 1996) ,, 5 4,50 o :1 15 4 iu iaweu eepiosoien e !Nies%daiai • ›. ' EL aleq !Jewwzg Társadalmi al ^ & & -- - , na .c 9., ca c 2 ca o _Ne .o .e -Co la_ '4 ? k, 0 «a Co 0— ,Co ,, o 0o V) Q) yi -,r, . (3 .<2. . 2 „, N . 2& 0 C 0 .0 . 0) L. 0 -co e '4) N c a) ,, -C -- > ',u 'e A Q .2 W -a 2.