Tér és Társadalom 8. évf. 1994/1-2. 37-58. p.
Tér és Társadalom 8. 1994E1-2: 37-58
A DÉL-DUNÁNTÚL NEMZETKÖZI
VERSENYKÉPESSÉGÉNEK EL ŐFELTÉTELE,
A TECHNOLÓGIAI MEGÚJULÁS
(Prerequisite of the International Competitiveness
of South Transdanubia, Technological Renewal)
HORVÁTH GYULA
Regionális fejl ődés és a technológiai megújulás
Egy régió gazdasági fejl ődésében — a történeti korok sajátosságaihoz igazodva — kü-
lönböző tényezők játszanak meghatározó szerepet. A Dél-Dunántúl második világhá-
ború utáni átalakulásában els ődleges hajtóereje az iparosításnak volt. A dezindusztriali-
záció tipikus periférikus modelljét követve a térség szerkezeti átalakítása küls ő forrá-
sokból, régión kívüli (központi és vállalati) döntések nyomán zajlott. Még a térség
belső adottságaihoz leginkább kapcsolódó élelmiszergazdaság fejlesztése is ezen a
pályán haladt. A hullámszenlen lejátszódó iparosításra el őször a nagyvárosokba a buda-
pesti, majd kés őbb a nagyobb falvakba a régió városi feldolgozóiparának kitelepítései
voltak jellemzőek.
A centrumokból kiinduló hatások lényegében hasonló következményekkel jártak, mint
a nyugat- és dél-európai regionális fejl ődésben. A Dél-Dunántúlon — a gazdaság- és
társadalomirányítás akkor uralkodó rendje miatt — nem is lehettek olyan er ők, amelyek
megakadályozhatták volna, hogy a központi régió ipari tevékenységét átszervezvén, az
új termék- és technológiai innováció számára megtisztítván tevékenységi profilját,
felhagyott — életciklusok végs ő szakaszában lév ő — termékeinek gyártását a régióba
telepítse. A budapesti ipar dekoncentrációjának másik — a Dél-Dunántúl iparosítására is
ható — vonulatában a vertikálisan szervezett innovatív nagyvállalatok korszer ű techno-
lógiát telepítettek Pécsre (Mechanikai Laboratórium), Nagykanizsára (Egyesült Izzó),
Kaposvárra (Egyesült Izzó, Finommechanikai Vállalat), ezek azonban csupán részegysé-
gek el őállítására specializálódtak, illet őleg a termékfejlesztés és -értékesítés stratégiai
döntési posztjai a fővárosban maradtak. Ritka kivételnek számított, ha egy nagyvállalat
több megyébe telepített gyáregységei termelési kapcsolatot létesítettek egymással. A
Dél-Dunántúl bels ő gazdasági kohéziója gyenge volt. A dél-dunántúli ipar ágazati
kapcsolatait elemző korábbi vizsgálatunk (Horváth Gy. 1981) azt mutatta, hogy az el ő-
állított félkész- és késztermékeknek csupán 12%-a maradt a régióban, a többi továbbfel-
Horváth Gyula:
A Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének előfeltétele: a technológiai megújulás.
Tér és Társadalom, 8. 1994. 1–2. 37–58. p.
38 Horváth Gyula TÉT 1994 s 1 —2
dolgozásra elhagyta azt. A bels ő regionális erőforrásokból kifejl ődött vállalatok és ipari
szövetkezetek — amennyiben piacképes termékeket állítottak el ő — innovációs kapcso-
lataikban elsősorban a centrumtól függtek (a hitelezés, a külkereskedelmi értékesítés, a
technológiai és piaci információk megszerzése csak budapesti szervezeteken keresztül
volt lehetséges).
A dél-dunántúli megyék és települések a 80-as évtized közepéig passzív szerepre
kényszerültek ebben a folyamatban, s csak ezt követ ően fogalmazódhattak meg elképze-
lések a szerkezetátalakítás irányaira. Ekkor azonban már sorra építették le a leányválla-
latokat, az ipari kibocsátás mérsékl ődött, az exportteljesítmények romlottak. A gazda-
sági válság tehát megakadályozta, hogy legalább az ún. perifériahasznosítási modell bi-
zonyos elemeit alkalmazni lehessen. A korábbi fejl ődési pálya olyannyira mély nyo-
mokat hagyott a régió politikai és tanácsi döntéshozóiban, hogy a kitörési pontokat to-
vábbra is csupán a hagyományos, a küls ő erőforrások mobilizálásában látták (a privati-
zációt, vegyesvállalat-alapítást tekintették a szerkezetváltozás lényegének).
Felfogásunk szerint a gazdaság szerkezeti átalakulásának, ágazati átrendez ődésének, a
versenyképes struktúra kiépülésének kulcsa — ezzel szemben — a Dél-Dunántúl
innovációs potenciáljának az erősítésében, a technikai és a technológiai megújulásban,
a termék és a termelési innováció szolgáltatási hátterének a megteremtésében van.
-
A nyugat-európai regionális fejl ődésben mind a technológiaváltozásnak, mind pedig a
fejletlen perifériák technológiai színvonalának, a termelési, üzleti és információs háttér-
ágazatok fejlesztésének meghatározó jelent ősége volt az utóbbi másfél évtizedben. Ezek
a feladatok egyrészt prioritást kaptak a nemzeti regionális programokban, másrészt az
Európai Közösség is a legfontosabb, kohéziót er ősítő célprogramjává nyilvánította az
elmaradott és depressziós térségek innovációs potenciáljának fejlesztését.
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap két fontos programja a technológiai változás
előkészítésére és finanszírozására jött létre. A STRIDE-program (Science and
Technology for Regional Innovations and Development in Europe) a regionális K+F
fejlesztését, a SPRINT-program (European Community Strategic Programme for
Innovation and Technology Transfer) pedig a technológiai transzfer-rendszerek és háló-
zatok kialakítását támogatja.
A STRIDE alapfilozófiája arra épül, hogy:
— az elmaradott perifériákon a fenntartható fejl ődés a technológiai képességek gyö-
keres megváltoztatásával képzelhet ő csak el;
— a regionális támogatások korábbi formái nem mérsékelték a centrum- és a periféri-
kus térségek közötti gazdasági különbségeket. Az egymástól elszigetelt programok he-
lyett olyan koherens projektekre van szükség, amelyek a regionális alulfejlettség kiváltó
okait szüntetik meg;
— a technológiai rés a különböző fejlettségű térségek között a gazdasági és életszín-
vonalbeli differenciáknál sokkal nagyobb;
— a szegényebb régiókban azokat a képességeket kell er őteljesen fejleszteni, amelyek
a függőség és kiszolgáltatottság jelent ős mérséklődését eredményezhetik.
Horváth Gyula:
A Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének előfeltétele: a technológiai megújulás.
Tér és Társadalom, 8. 1994. 1–2. 37–58. p.
TÉT 1994 s 1 —2 Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének... 39
A SPRINT-program az innovációbarát gazdasági környezet megteremtését, a
technológiai közvetít ő hálózatok regionális kiépítését célozta meg az alábbi stratégiai
irányvonalak mentén:
— az innovációtámogatás európai hálózatának kiépítése;
—az új technológiák és m ű szaki megoldások elterjesztése a közösség vállalatai
között, a vállalatok a kutató és technológiai szervezetek és a beruházók nemzetközi
együttműködését lehet ővé téve;
— az innovációs folyamat fontosságát bizonyító eredmények széles kör ű regionális
terítése, információs központok megszervezése.
A program prioritásai a következ ők:
—a kisvállalkozások innovációs képességének er ősítése,
— a hagyományos ágazatok technikafelszívó képességének javítása,
—a technológiai kapcsolatok megteremtése a fejlett és a fejletlen régiók között,
—az innovációs folyamat részelemeinek (min őség, design, értékelemzés, szabványo-
sítás, szabadalom- és találmányhasznosítás) er ősítése.
Az innovációs politikájukat már korábban decentralizált országok (Dánia, Hollandia,
Olaszország, Németország, Franciaország) tapasztalatai (és a decentralizációt megalapo-
zó vizsgálatok) azt bizonyították, hogy a K+F tevékenység intenzitása, a kisvállalkozá-
sok fejlődő képessége és az exportképesség között szoros a korreláció.
Amennyiben a Dél-Dunántúl távlati gazdasági fejl ődésében a nemzetközi versenyké-
pesség erő sítését á priori feltételnek tekintjük, a technológiai és a szervezeti innovációt
stratégiai elemként kell kezelnünk, s a különböz ő részterületekre fejlesztési
programokat kell kidolgozni.
A kiinduló feltételek ugyanis mind a négy megyében igen kedvez őtlenek. Nemcsak az
Alföld és Észak-Magyarország, hanem Dél-Dunántúl is félperiférikus állapotokat tük-
röz. Az innovációs potenciál bármely elemét nézzük, Budapest dominanciája a meg-
határozó (de az Észak-Dunántúl is a többi nagyrégió fajlagos mutatóinak kb. a kétszere-
sét produkálja). Ebb ő l az is következik, hogy a magyar regionális politikának er őteljes
figyelmet kell fordítania a K+F tevékenység decentralizálására, befolyását latba kell
vetnie ahhoz, hogy a fiskális, a monetáris, az ipar- és a kereskedelempolitika tekintettel
legyen arra, hogy e régiók válságmenedzselése ugyan elképzelhet ő a technológiai-kuta-
tási kapacitások nagyarányú fejlesztése nélkül, a fellendülés azonban nem. A STRIDE-
program alapcélkitűzéseit be kell építeni a magyar regionális politika célrendszerébe.
Mi jellemzi a négy dél-dunántúli megye innovációs kapacitását? A helyzetértékelés
még csupán néhány alapinformációra épülhet, ugyanis a K+F szektorról és az . innová-
ció más szféráiról szekunder területi információk csak részlegesen állnak rendelkezésre.
Az adatok vagy régi kelet űek (a K+F évkönyv 1986-ban közölt utoljára területi adato-
kat) vagy pedig teljes mértékben hiányoznak (pl. nincs adat a találmányok, újítások,
szabadalmak, a csúcstechnológiai eszközök területi megoszlásáról). Elemzésünk e sza-
kaszában tehát csak tendenciákat és hipotéziseket jelezhetünk. Az innovációs potenciál
teljes körű elemzése a részletes empirikus adatfelvétel és -feldolgozás után végezhet ő el.
Horváth Gyula:
A Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének előfeltétele: a technológiai megújulás.
Tér és Társadalom, 8. 1994. 1–2. 37–58. p.
40 Horváth Gyula TÉT 1994 .1 — 2
Ez a felmérés átfogóbb képet adhat részben az adottságokról, részben pedig a gazdasági
és a K+F szektor fejlesztési elképzeléseir ől, attitűdjeiről, a Dél-Dunántúlon gyártott
termékek és az ott nyújtott szolgáltatások színvonaláról, versenyképességér ől. A terve-
zett adatfelvétel eredményei elé azért tekintünk bizakodóan, mert egy más típusú — a
baranyai kisvállalkozók körében végzett — felmérésünk (Kraftné Somogyi G. 1993)
eredményei is hasznos információkat szolgáltattak hipotéziseink alátámasztására,
ugyanis az derült ki, hogy:
— hiányzik a technológiai szakképzettség, az új technológiák iránti tudatos érdek-
lődés;
—az előállított termékek m űszaki színvonala alacsony, továbbá elenyész ő a minőségi
és formatervezett termékek aránya;
— a vállalkozások kizárólag hazai és kelet-európai piacra termelnek;
— kooperációs képességük rendkívül gyenge, egyetlen dél-dunántúli nagy- és közép-
vállalattal nem állnak termelési kapcsolatban;
— piaci ismereteik hiányosak, marketing tevékenységet nem folytatnak.
Az innovációs elmaradottság okai a Dél-Dunántúlon
Egy térség versenyképességét meghatározó innovációs potenciál számtalan tényez ő
mű ködésének és ezek kölcsönhatásainak az ered ője. A legfontosabb innovációs elemeket
— vázlatosan — az I. ábra mutatja.
1. ÁBRA
A technológiai átalakulás hagyományos lineáris modellje
(Traditional linear model of the technological transition)
Alap- és alkalmazott
kutatások
Termék- és folyamat-
fejlesztés
Termelés
Marketing, üzleti
szolgáltatások, érté-
kesítési rendszerek
Horváth Gyula:
A Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének előfeltétele: a technológiai megújulás.
Tér és Társadalom, 8. 1994. 1–2. 37–58. p.
TÉT 1994.1-2 Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének... 41
A műszaki-technológiai képességek helyzetfeltárásához az innovációs lánc tradicio-
nális értelmezése is elegend ő , a stratégia kidolgozása során azonban már egy lényegesen
átalakított modellel kell majd operálnunk, amelyik alkalmas arra, hogy az egyes elemek
közti kapcsolatokat is figyelembe vegye. A technológiaváltás folyamata ugyanis nem-
csak az innovációs elemek min őségi átalakulását és mennyiségi fejl ődését jelenti, hanem
az egyes elemek egymásrahatását el ősegítő mechanizmusok fejlesztését egyaránt. A ko-
rábban is fejlett technológiai rendszerekkel rendelkez ő régiók innovációs kapacitásaikat
éppen azért tudták megsokszorozni, mert az innovációk lineáris fejlesztése helyett stra-
tégiájukat a komplexitás megteremtésére, az egyes innovációs alrendszerek egymáshoz
kapcsolására alapozták.
A gyenge kutatási-fejlesztési hálózat
Bár a külső szemlél őnek gyakran az az érzése, hogy a Dél-Dunántúlon jelent ős kuta-
tási kapacitások vannak, ez a felszínes kép azonban a K+F adatok elemzése során mó-
dosul, mert igencsak kedvez őtlen állapotok tárulnak elénk. Nem csupán a közeli közép-
európai régiók vagy a közös piaci országok átlagos K+F adataival összehasonlítva,
hanem a hazai nagyrégiókkal összevetve is szembet űnő a Dél-Dunántúl elmaradottsága.
A 80-as évtized végének adatai szerint az ország K+F foglalkoztatottjainak csupán
3,5%-a dolgozott a Dél-Dunántúlon, a ráfordításoknak pedig mindössze 1,5%-a került
ide (1. táblázat). Az adatok nem tükrözik teljességében a régió kutatási kapacitásait,
mert csupán a dél-dunántúli székhely ű K+F szervezeteket tartalmazzák, nem szerepel
az összesítésben pl. a Tejgazdasági Kísérleti Kutatóintézet pécsi osztálya, több kívülr ől
irányított agrárkutatóhely és a Mecseki Ércbányászati Vállalat kutatási üzeme sem,
illetve az akkori kutatási-fejlesztési statisztika viszonylag magas követelményekhez kö-
tötte a vállalati kutatóhelyi besorolást. Másfel ől viszont a hivatalos statisztika nagyvo-
nalúan járt el, mert a teljes fels őoktatási oktatói létszámot kutató-fejleszt ő állománynak
minősítette. A számbavételi pontatlanságok ellenére a régió helyzete egyértelm ű , az or-
szág nagytájai közül a leggyengébb K+F kapacitásokkal rendelkezik.
Ennek oka több tényez őre vezethet ő vissza:
1) Az ország kutatási kapacitása túlzottan magas — Európában szinte egyedülálló —
koncentrációt mutat (a fővárosra és Pest megyére jut a foglalkoztatottak és a ráfordítá-
sok háromnegyed része, 2. ábra). A nemzetközi szakmai közvélemény értékelése sze-
rint torz — északi orientációjú — K+F szerkezettel rendelkez ő Olaszországban a kon-
centráció foka 51,4%, a technológiailag fejletlen Mezzogiorno részesedése 24,1 %.
2) A K+F szektor bázisát jelent ő felsőoktatási intézményrendszer bels ő szerkezetében
a kevésbé ráfordításigényes társadalomtudományok dominálnak, a nem fels őoktatási
kutatóhelyek is elsősorban ebbe a tudományágba tartoznak (levéltárak, múzeumok,
könyvtárak).
▪
▪ Horváth Gyula:
A Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének előfeltétele: a technológiai megújulás.
Tér és Társadalom, 8. 1994. 1–2. 37–58. p.
42 Horváth Gyula TÉT 1994 s 1— 2
un N CN r- 00 N r- r- O CN v.-4 (D\ 1.0 V-1
GO C:; C:; N N V N r4 C: •- s O
K+ F ráfordítások
O 0 C: 0 C:; O
co
G-) r-4 \O 0 I-- 0 01 •-• M 0 m 00 ).0 'Cl• 0 00 Of) O G") O O
0 Gs1 M .4- r- vo r‘l oo v1\ 0
N r- r- N un s.0 ("4 M (-4 t-- kr4
, C,1 00 VD
`Cl C
• CN CD CD r- (-4 cr, t-, cy, 00 M cst co
C N O—M 0 C2; c: C:> ^-s cO? C5 c,;' -
V-1
Forrás: Tudományos kutatás és fej lesztés, 1986. 47. o.
N )C) O
N
N
0
CO
7:£.
CO
"(t 00 VD (,1 VD V1 CN V-) CD CD CO v") N esi V V1 01
E ,0 "I- t- ),-) eq v1 ve.) ,t N r- r‘l .1.. kr) ev "1. vo
v;) r- m VD ,t ,t ("4 V-) t-- VD ("4 C› est r- nn 00 VD
^, N rn rst rn C,1 O t-
kr) r-
04
-4C 4)
,44
E ,..,
m c a.>
o — e op
E ,...
Cl,
O CL N bz
N I.... .
`M
0
:5-,
'
C.,) C"? '..2
c N
E
Dél-Dunántúl
cl C ,.. 4.
1 CO
.0 0 (0 ..1L
..,4 < .0 ó' >, e '? E
—1 ah = ,,,
M C .0 T C../ A./
"O '12
'
V) 0 b4' ,
‘29
`7 V' Z ,C--3
)C ''''''
L,
0.. C))
0 0
CO
,:2 `cd ,(1) o v,
',5 ,3 > t] E tz u,
.
;17 >, c.:1 N
Horváth Gyula:
A Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének előfeltétele: a technológiai megújulás.
Tér és Társadalom, 8. 1994. 1–2. 37–58. p.
TÉT 1994.1-2 Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének... 43
2. ÁBRA
A kutatási-fejlesztési ráfordítások regionális megoszlása
(Regional division of the R&D expenses)
a) Magyarországon, 1986 b) Olaszországban, 1985
A
80 — 80
70
60
50
40
30
20
10
Dél-Dunántúl
00
‘61
O
E
5 00
ce ..
O
0.)
'5
az
0
121 A i)
Szerkesztette: Horváth Gyula.
Horváth Gyula:
A Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének előfeltétele: a technológiai megújulás.
Tér és Társadalom, 8. 1994. 1–2. 37–58. p.
44 Horváth Gyula TÉT 1994E1 —2
3) A vállalati K+F helyek száma elenyész ő (a K+F statisztika mindössze nyolc válla-
lati kutatóhelyet említ a Dél-Dunántúlon).
A félmilliárd forintot sem elér ő K+F ráfordítások régión belüli megoszlása egyenet-
len, s hasonló megállapítás tehet ő a fajlagos ráfordítások tekintetében is. Ez utóbbi mu-
tatóban tapasztalható kedvez ő jelenséget (a dél-dunántúli átlag az országosnak a kéthar-
mada) azonban fenntartással kell fogadnunk, hiszen ez a kiugróan magas Tolna megyei
(paksi atomerőmű !) átlagnak köszönhet ő . A többi megye adatai az országos átlag felét
sem érik el, Baranya megye egy kutató-fejleszt őre jutó ráfordítása pedig az országos
sorrendben az utolsó helyet foglalja el az országos átlag 18,8%-ával (3. ábra).
Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy a Dél-Dunántúl kutatási-fejlesztési kapa-
citásai gyengék, sem volumenük, sem bels ő struktúrájuk nem alkalmas arra, hogy
regionális innovációs láncolatot alkossanak, az egyes elemek között tartós kapcsolatok
fejlődjenek ki, lokális és regionális technológiaigényes clusterek jöjjenek létre.
Tradicionális vonások a felsőoktatásban
A felsőoktatás nem csupán a K+F szektorban elfoglalt vezet ő helye, hanem a techno-
lógiailag fejlett termékeket és versenyképes szolgáltatásokat megszervez ő és előállító,
valamint az ezek értékesítését végz ő szakemberek képzésében elfoglalt meghatározó
pozíciója miatt van hatással a bels ő regionális fejl ődésre. A technológiai átalakulás
egyik fontos kísér ő jelensége, hogy a versenyképes termékeket gyártó iparágak és
vállalatok minőségi kritériumok alapján választanak telephelyet. Ezek sorában el őkel ő
helyen szerepel a fels őoktatás, amelynek t őkevonzó erejét nem csak az általa biztosított
munkaerőpiaci előnyök befolyásolják, hanem az ide összpontosuló innovációs kapacitá-
sok is. Megfigyelhető Európa-szerte, hogy míg a nagy technológiai rendszerek fejl ő-
désére els ősorban az agglomerációs nagyvállalatok kutató-fejleszt ő szervezetei voltak
meghatározó befolyással, addig a kis- és középvállalkozások technológiai megújulásá-
ban, a lokális és regionális technológiai clusterek megszervez ődésében a felsőoktatási
intézmények domináltak. A regionális fels őoktatási intézmények motorikus szerepe bi-
zonyítható a közép- és az északkelet-olaszországi ipari körzetek kifejl ődésében, a bajor,
az északkelet-francia, a holland stb. regionális fejl ődésben (Ciciotti, E. 1993; Bennett,
R. J. —Krebs, G. 1991).
Ahhoz azonban, hogy a fels őoktatási hálózat ezt a funkcióját gyakorolni tudja, képes
legyen az innovációs rendszer elemeként integráló feladatok ellátására, legalább négy
feltételnek kell megfelelnie:
—a kutatást a fels őoktatás egyik alapfunkciójának kell minősíteni, finanszírozásában
erre tekintettel kell lenni, az egyetemek-f őiskolák működésében ezt érvényesíteni szük-
séges;
—az országos technológiapolitikának és a regionális szerveknek megfelel ő ösztönz ők-
kel kell támogatniuk a fels őoktatás és a gazdaság szervezett együttm űködését;
Horváth Gyula:
A Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének előfeltétele: a technológiai megújulás.
Tér és Társadalom, 8. 1994. 1–2. 37–58. p.
TÉT 1994.1 —2 Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének... 45
3. ÁBRA
Az egy kutató-fejleszt őre jutó ráfordítások országos átlagtól
való eltérése megyénként, 1986
(The differences from the national average in the expenses per
researcher-developer in the counties, 1986)
170
•
160 •
150
140 •
•
130
•
120
•
110
EUR 12
100
90 •
80
•
• •
70
•
60
50
40
• •••
• •
•
30
20
10
Komárom- Esztergom
Győr-Moson-Sopron
Szabolcs-Szatmár-B.
Borsod-Abaúj-Z.
Jász- N. -Szolnok
Dél-Dunántúl
Bács-Kiskun
2
F 47 e3.1
0:1
Szerkesztette: Horváth Gyula.
Horváth Gyula:
A Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének előfeltétele: a technológiai megújulás.
Tér és Társadalom, 8. 1994. 1–2. 37–58. p.
46 Horváth Gyula TÉT 1994 .1 —2
—a felsőoktatás szerkezetének alkalmasnak kell lennie a technológiai és a gazdasági
innovációk generálására;
—a fels őoktatásnak területileg decentralizáltnak kell lennie, intézményi méreteinek
pedig el kell érnie azt a kritikus tömeget, ami e funkciók gyakorlásához szükséges,
illetve ami a centrumrégió intézményeivel esélyegyenl őséget teremt mind a kutatási for-
rások megszerzésében, mind pedig a nemzetközi kutatási-fejlesztési munkamegosztásba
való bekapcsolódásban.
E tényezők hazai állapotának értékelése hosszabb tanulmányt igényelne, ehelyütt ele-
gendőnek tartjuk csupán arra utalni, hogy:
1) A magyar fels őoktatás lényegében az európai átlagnak megfelel ő mértékben része-
sedik a K+F forrásokból (2. táblázat). A K-PF szervezetrendszerben tehát nem ennek
az elemnek a relatív gyengesége jelenti a f ő gondot, hanem az, hogy míg a fejlett euró-
pai országokban a vállalati K+F helyek részesedése 54,8% (Ausztria) és 77,7% (Svájc)
között szóródik, addig Magyarországon csupán 33,3%. A sokak által hangoztatott aka-
démiai-egyetemi fúzió tehát csak a gondok elkend őzését jelentené, ez a megoldás hamis
illúzió a kutatásfinanszírozás gyökeres reformja és stratégiai pozícióinak a költségvetés-
ben való érvényesítése helyett.
2) Az egyetemi—ipari kapcsolatok — a university-industry linkage rendszerek — in-
tézményesítésének, finanszírozásának ma még nincsenek általánosan használható
modelljei, formái, a két szféra közötti együttm űködés esetleges, a kooperációk is
többnyire az egyetemek anyagi kondícióinak a javítását, mintsem az innovációs lánc ki-
épülését szolgálják.
A fels őoktatás szerkezete tradicionális, az elkülönült diszciplínák szerint tagolodó
intézményrendszer integrálása felesleges energiákat emészt fel, ahelyett, hogy a tudo-
mányszervezés középpontjában a K+F és a gazdaság együttm űködése állna. A regio-
nális fejlődés akadályának tekinthet ő , hogy Magyarországon a délnyugati-északkeleti
„energiatengely" alatt, a Dél-Dunántúlon és az Alföldön nincs jelent ős műszaki felső-
oktatási intézmény.
A fels őoktatás területi struktúrája ambivalens vonásokat mutat: regionális eloszlása
szélsőségesen diszperz, a legnagyobb vidéki egyetemek sem felelnek meg a nemzetközi
normáknak. A 33 településen m űködő , átlagos hallgatói létszámában — és az ezzel
szoros kapcsolatot mutató kutatási kapacitásában — az európai átlag ötödrészét sem
elérő intézmények képtelenek az európai K+F versenykövetelményeknek megfelelni.
Nincs egyetlen vidéki egyetem sem, amelyiknek kari-diszciplináris tagolódása megfe-
lelne az EU felsőoktatás-fejlesztési stratégiájának. Csupán egyetlen vidéki egyetemen
folyik például magasszint ű marketingképzés, s egyetlen vidéki fels őoktatási intézmény-
ben sincs formatervezői, alkalmazott iparm űvész képzés.
A felsorolt hiányosságokból érzékelhet ő , hogy az innovációs rendszernek ebben a
szegmensében a változásokat, a feladatok súlya és a nemzetközi normák érvényesítése
miatt, országos politikai döntéseknek kell elindítaniuk.
Horváth Gyula:
A Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének előfeltétele: a technológiai megújulás.
Tér és Társadalom, 8. 1994. 1–2. 37–58. p.
TÉT 1994E1-2 Dél-Dunántúl nemzetközi versenyképességének... 47
0
.r) r- v:, cr.
rsi ./5 cl: oo v-; r- Cls r- r- • E
oo 0, oo O cn oo oo 0,
00
0')
CO
C
cs, o oo a rsi aa oo
00 cr s
cr cf a o cr kr; r- >1
O
(cl V 1- 06 Ni ct
cv (c) C
'U4
CO
O
M 0 \*„.., V-, kr, NI V", ‘0 kfl kr, -I- r..„ 00 .1-,
C: 1- 06 00'1 ' kr";' C2; 06 r: oc; vz; r- .13;" 06 (T (-4 Q)
rl kr) V(cl (-4 cf. (V M k0 M cr
Z,;
U
2. T ÁBLÁZAT
5
M M Q k0 v") N '0 u> ct. 00 0
r- '0 ,/". N d r-
r- M .4- M k/3 N1 a kr, cr) N0, 00
O
rsi
r-. 00 Cr, ,4,› VZ 00 00 00 cr m o.
(,)
cl.)
kg:1 r 1-- cl- M Q krb cr. o c.)
kr) N (V NI d' N M NI NI :=
N
r.")
E •
w .10
N
g
' 2
d' .0 M -4- kr)
s.0 cr. •— s v•- s
e•i crN crs crs kr, -4-
r- e-4 v-)
•Zr V:. 00 00 00 Cfs
Ml 0 M tr, 00 •
•
\
Voc o oc r.1 M 00 kr, 0 \ k0 00 0 \
N N N N N t^,1 N N M N1 N N N
C.
:,
Eu rópai Unió összesen
04 C‚)
00
A TU
v)
>, Z
04 b.0 04 • V)
cci
2,
bl:) .; c
c,1 - N
•el
0.0
. - [14
N 4 co b0 •b0 h
v) t. N 04 ... 2'
0 <0
0 N
N N • >^.
E C" — ..5. c0e4 O0 h
<.4',2)›..c.)Nr..) •• <,, ‘ 04 :?
0 °
E -'