Tér és Társadalom 3. évf. 1989/2. 104-112. p.
KITEKINTÉS
MASSEY, D.—ALLEN, J. (eds.):
GEOGRAPHY MATTERS (INTRODUCTION)
(A földrajz számít. Bevezetés. Cambridge, Univ. Press, 1984)
A földrajz számít
Ha egyáltalán különbséget lehet tenni a társadalomtudomány diszciplínái kö-
zött, a társadalomföldrajz („humán geography") hagyományosan három kapcsolat-
rendszerrel foglalkozik. Az els ő a társadalmi és a térbeli közötti kapcsolat: egyrészt a
társadalom, illetve a társadalmi folyamatok, másrészt e kett ő térbeli szervez ődésének
ténye és formája közötti kapcsolat. A második a társadalmi és a természeti, a társada-
lom és a „környezet" egymáshoz való viszonya. A harmadik a különböz ő elemek — a
gazdaság, a társadalmi struktúra, a politika stb. — közötti kapcsolat, amely különösen
a történelemmel rokonítja a földrajzot. Míg a társadalomtudományok „alap" ágazatai
(a közgazdaságtan, a szociológia, a politikatudomány) általában a társadalom egyes ré-
szeire irányítják figyelmüket, bármennyire nehéz is ezeket egymástól elkülöníteni és
definiálni, a társadalomföldrajz a „helyre" („place") figyel, arra, hogy az egymástól
eltér ő helységek (localities) miért olyanok, amelyinek. Vagyis általában azt tanulmá-
nyozza, hogy a különböz ő elemek hogyan csoportosulnak a térben, komplex mozaikot
alkotva, amely a társadalom földrajza. E kapcsolatok megközelítési módjai igen nagy
mértékben — gyakran drámai módon — különböznek egymástól, még a tudomány leg-
utóbbi történetében is. Mindegyik megközelítésnek vannak széls őséges változatai. A leg-
szélső ségesebb környezeti deterministák az emberi karaktert és a társadalmi szervezetet
a fizikai (természeti) környezet közvetlen, nem pedig közvetett termékének tekintik.
Az 1960-as években, a kvantitatív elemzések elhatalmasodása idején a területi kölcsön-
kapcsolatok egyes modelljei a „térbeli" (the spatial) világát lényegében olyan önálló té-
nyez ő nek tekintették, mint amilyen a gazdasági a közgazdászok számára. Készültek
olyan tanulmányok, amelyekben „az elemek szintézise" (feltehet ően erre a szintézisre
törekedett a regionális földrajz) alig több, mint egymást követ ő fejezetek, amelyek
kezd ő dtek a geológiával és fokozatosan jutottak el a politikáig és a kultúráig; alig volt
törekvés arra, hogy ezeket, akárcsak elméletileg is összekapcsolják. Az a tény azonban,
hogy gyakran rossz a válasz, nem jelenti azt, hogy a feltett kérdés nem szignifikáns.
Amit ebben a könyvben tulajdonképpen hangsúlyozni szeretnénk, az az, hogy az emlí-
tett összefüggésekre vonatkozó kérdések nemcsak a „társadalomföldrajz", hanem a tár-
sadalomtudományok egésze, és amiért a társadalomtudományok vannak, vagyis a társa-
dalom megértése és megváltoztatása számára is nagy jelent őség űek.
MASSEY, D.—ALLEN, J. (eds.):
GEOGRAPHY MATTERS (INTRODUCTION)
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/2. 104-112. p.
105
Az a szándékunk, hogy az említett kapcsolatrendszerek bizonyos értelmezései
mellett érveljünk. A 60-as és a 70-es években a társadalomtudományokon belüli viták
zöme valójában, ha közvetve is, e kérdésekr ő l folyt. E viták természetesen hatással
voltak arra, hogy a társadalomtudomány hogyan foglalt állást az egyes itt érintett kap-
csolatrendszerek vonatkozásában. Mi most explicitté szeretnénk tenni e kapcsolatrend-
szereket, majd amellett kívánunk érvelni, hogy a vitát minden fronton egy lépéssel
el ő bbre kell vinni. Olyan értelmezések mellett érvelünk, amelyek pontosan ezt céloz-
zák. El ő segítik, hogy mind a „területi", mind a „természeti" fogalmak visszanyerjék a
társadalomtudományokon belül korábban elveszített értelmüket. A tér és ennél fogva a
sajátos (specificity) és az egyes (uniqueness) iránti érdekl ődés analógiái és így velejárói
is fellelhet ő k ma a társadalomtudományok központi módszertani vitáiban.
A társadalmi és a térbeli
Az egyik klasszikus elképzelés szerint — amely manapság talán inkább a kívül-
állók, mintsem a humán geográfusok körében gyakori — a társadalomföldrajz érdekl ő-
désének középpontjában a régió, a térség, a lokalitás áll. E könyv szerkeszt ő i és írói
többnyire olyan földrajzi iskolán nevelkedtek, amely régióra tagolt kurzusokból állt.
Rendszerint ezzel párhuzamosan folyt a „szisztematikus földrajz" oktatása, amely a
különböző elemek (népesség, ipar, betegségek stb.) területi szervez ődését mutatta be
több régióban. Mindenesetre a regionális földrajz állt a középpontban, és ebben a regio-
nális földrajzban a tér kezelése összekapcsolódott az egyes és a sajátos megismerésével.
Minden egyes hely (place) más és más, és a cél az volt, hogy oly módon illesszék össze
az elemeket, hogy minden alakzat értelmezhet ővé váljék. Nem az elképzelés célja jelen-
tette a gondot. Mi éppen amellett kardoskodunk, hogy programunkban ismét sokkal
nagyobb figyelmet kell szentelnünk a célnak. A probléma a végrehajtás körül volt, ami
túl gyakran tények leírásává és elmélett ő l mentes adatgy űjteménnyé fajult. Ez volt az
az id ő szak, amely miatt a földrajza terméklisták el5ajátításának tudománya nevet kapta.
E tradíció intellektuális gyengesége sodorta a humán geográfiát a XX. század
közepén a szuper pozitivizmus * és a kvantifikáció mániájának hullámaiba, amely vala-
mennyi társadalomtudományon végigsöpört a 60-as években. A földrajznak a szigorúan
vett pozitivista értelemben kellett tudományossá válnia. E törekvés csúcspontja a „tér-
beli elemzés" („spatial analysis") iskolája, amely területi kölcsönkapcsolatokból gyártott
matematikai modelleket, hatalmas adatbázisokból felépített empirikus általánosítások-
ból alkotott elméleteket és általános törvényeket, és kvantifikált mindent, ami egyálta-
lán kvantifikálható volt. Eközben sok minden elveszett. Nyilvánvaló, hogy megannyi
tényező, amelyet nem lehetett egykönnyen számszer űsíteni, elt ű nt a látókörb ő l. Magát
a „teret" is egyszer űen a távolságra redukálták, a sajátos és az egyes iránti érdekl ődést
a területi törvényszer űségek kutatásával helyettesítették. A másik ami áldozatul esett,
a földrajznak az a — korábban figyelme középpontjában álló — jellegzetessége, hogy
szintézist alkosson egy adott régió egyéni adottságaiból, tulajdonságaiból. Módszerei
*A XIX. században keletkezett filozófiai irányzat, amely szerint a tudomány feladata a jelenségek
leírása és rendszerezése, nem pedig magyarázata, mivel érzékeink úgysem képesek a bels ő összefüg-
gések, törvényszer ű ségek felismerésére. (Közgazdasági Kislexikon — A ford.)
MASSEY, D.—ALLEN, J. (eds.):
GEOGRAPHY MATTERS (INTRODUCTION)
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/2. 104-112. p.
106
hasonultak más tudományok módszereihez. A földrajz a 60-as évek szellemében for-
málhatta magát tudománnyá. De vajon minek a tudományává? — vet ődött fel a kérdés.
A válasz: a „térbeli" tudományává. A térbeli kölcsönkapcsolatok modelljei
explicit vagy implicit módon a „tisztán területi folyamatok" fogalmára épültek. Úgy
vélték, hogy a „területi hatásokat" (vagyis valaminek a földrajzi eloszlását) meg le-
het magyarázni „területi okokkal" (vagyis valami másnak a földrajzi eloszlásával). Ez
volt az az id őszak, amikor a társadalomföldrajz — azzal, hogy vizsgálódásának új tár-
gyául a térbeli világát választotta — sajátos jelleget öltött. Területi törvényekr ő l, terü-
leti folyamatokról, területi okokról és területi összefüggésekr ő l kezdtek beszélni. És
mindez nem korlátozódott intellektuális vagy akadémikus körökre. E megközelítés jel-
lemezte a belvárosi lepusztulás okairól és a regionális politika hatásáról folytatott vi-
tákat is.
Ami a társadalmi és a térbeli közötti kapcsolatot illeti, valószín ű leg ekkor tör-
tént a leger őteljesebb fogalmi elkülönülés. A földrajz vagy legalábbis a földrajzi gondol-
kodás domináns iskolája kiszakította magának a „területi birodalmát", amely ebben a
felfogásban önmagában zárt módon tartalmazta mínd az okot mind az okozatot. Nem-
igen volt szüksége más társadalomtudományi támaszra. A többi diszciplina pedig telje-
sen megfeledkezett a térr ő l.
Ez az állapot tarthatatlan volt. A 70-es években a társadalomföldrajzban, mint
ahogy más társadalomtudományban is, megindult a 60-as évek uralkodó iskolájának
radikális kritikája. A földrajz területén sajátos jelleget öltött e kritika. Els ősorban azzal
érveltek, ami ma már teljesen nyilvánvaló, hogy nincs és nem is lehet elkülönült biro-
dalma „a térbelinek". Társadalmi tartalom nélkül nincs semmiféle területi folyamat,
nincsenek tisztán területi okok, területi törvények, kölcsönhatások vagy összefüggések.
Valójában — az érvelés szerint — társadalmi okok, törvények, kölcsönhatások és össze-
függések területi formájára történik utalás. A „területi" — ahogy azt nagyon helyesen
hangsúlyozták — „nem létezik el különülten, önmagában. A tér társadalmi konstrukció."
Ennek ismét igen sok elágazása lett, messze túlmutatva a pusztán akadémikus
körökön, sőt leggyakrabban politikai vonatkozású és módszertani kérdésekr ől folyta-
tott vitákban bukkant a legtisztább formában felszínre. Az érvelés szerint bizonyos te-
rületi folyamatok — mint például a belvárosi hanyatlás vagy a periférikus régiók prob-
lémái — okait nem lehet más területi folyamatokkal magyarázni; az okokat a brit gaz-
daság és társadalom egészében végbemen ő általánosabb változásokban kell keresni.
Az érvelés egyik közvetlen következménye az volt, hogy a földrajzosoknak
— ahhoz, hogy kutatásuk választott tárgyát megértsék — túl kellett lépniük a tudomá-
nyuk számára korábban kijelölt határon. Ahhoz, hogy megértsék az iparföldrajzot,
közgazdaságtant és iparszociológiát kellett tanulniuk. A lakáshelyzet területi differen-
ciálódásának megértéséhez pedig tisztázni kellett a lakáspiac m ű ködését szabályozó
(gazdaságszociológiai és politikai) mechanizmusokat. Másszóval elismerték, hogy a
földrajz megértéséhez a társadalmat kell megérteni.
A könyv álláspontja szerint e kritika jogos és fontos volt. Visszatekintve is
úgy tű nik, nem is történhetett másként. Ugyanakkor azt is hangsúlyozni akarjuk, hogy
a vitát nem tekintjük lezártnak.
Az érvelés során eddig kialakult álláspont sok vitatott szempontból nem kielé-
gítő . Az érvelés megállt félúton. Abban egyetértés jött létre, hogy a „térbeli" társadal-
mi képződmény. De arra, ami ezzel együttjár, vagyis hogy a társadalmi folyamatok
szükségképpen térben zajlanak, nem terjedt ki a figyelem. Míg a földrajzosok azzal
küszködtek, hogy elsajátítsanak más tudományokat és ismereteiket felhasználják a te-
rületi eloszlások megértéséhez, a többi tudományág továbbra is többé-kevésbé úgy gon-
MASSEY, D.—ALLEN, J. (eds.):
GEOGRAPHY MATTERS (INTRODUCTION)
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/2. 104-112. p.
107
dolkodott, mintha a világ egy gombost űfejen, tér nélküli, földrajzilag differenciálatlan
világban m ű ködne, illetve a társadalom egy ilyen világban létezne. Az akadémikus tu-
dományok közötti munkamegosztásban nem maradt más a földrajzosoknak, mint a
többi tudomány által tanulmányozott folyamatok következményének feltér képzése; a
társadalomtudományok kartográfiája. A „radikális földrajz" nagy része akkoriban tu-
lajdonképpen egyfajta „szegénységtérképezést" jelentett. Ennél is nagyobb problémát
okozott e felemás munkamegosztás a fogalomalkotás szintjén, mert a „teret" csupán a
következménynek; a földrajzi eloszlást pedig csak a társadalmi folyamatok eredményé-
nek tekintették.
Pedig ennél többrő l van szó. A területi megoszlás és a földrajzi differenciáló-
dás lehet a társadalmi folyamatok eredménye, de ugyanakkor befolyásolja is e folya-
matok m ű ködését. A „térbeli" nem csupán következménye valaminek, hanem része is
a magyarázatnak. Nemcsak a földrajzosoknak fontos, hogy felismerjék az általuk tanul-
mányozott területi konfigurációk társadalmi okait, hanem a többi társadalomtudo-
mány m űvel ő inek is fontos figyelembe venniök azt a tényt, hogy az általuk tanulmá-
nyozott folyamatok létrejötte, újratermel ődése és változása szükségképpen távolságot,
mozgást és területi differenciálódást foglal magában.
Ebbő l a megfogalmazásból rögtön két kérdés is adódik. Az egyik: mit jelent
az, hogy a térnek hatása van? Amit biztosan nem jelent, az az, hogy a „tér önmagá-
ban", vagy bizonyos területi formák önmagukban hatnak. Ezzel egyszer űen csak meg-
ismételnénk a hatvanas évek hibáit, azt állítanánk, hogy létezik a tisztán térbeli. Egy
példával illusztrálva: manapság gyakran halljuk, hogy az Egyesült Királyság iparának
kialakulóban lévő új térbeli szerkezete leküzdhetetlen akadályokat gördít a szakszer-
vezetek elé. Viszonylag elszigetelt gyárakról van szó, gyakran kisvárosokban, nem rit-
kán úgy, hogy egyetlen üzem uralja az egész munkaer őpiacot. Ennek ellenpéldáját je-
lentik a változatos iparú és bonyolult társadalmi struktúrájú nagyvárosok, ahol általá-
ban aktív a szakszervezet és élénk a harcikedv. Rossz el őérzettel (amennyiben valaki az
aktív szakszervezeti mozgalom híve) a kis és elszigetelt munkaer ő piacok paternalisz-
tikus viszonyaira, a szervezettség hiányára, valamint a munkások és a tulajdonos-me-
nedzserek gyakori közös fellépésére mutatnak rá, amely oly gyakori volt a múltban,
például a hagyományos textiliparban. Látszólag a térbeli forma „magyarázza" a nagy-
város és az elszigetelt munkaer őpiac közötti különbséget. Ez mégsem így van. Elég a
hagyományos szénmező k bányászfalvaira gondolni, ahol a szintén kis munkaer ő piaco-
kat szintén egyetlen munkaadó uralta, s máris megd ő l az érv, hiszen a bányászfalvak
számtalan esetben voltak a radikalizmus és a harci szellem központjai. Ugyanígy a pa-
mutvárosok is a radikalizmus melegágyai voltak annak idején. Tehát nem önmagában
a térbeli formának (sem a távolságnak, sem a helyváltoztatásnak) van hatása, hanem a
sajátos és jellegzetes társadalmi folyamatok és társadalmi viszonyok térbeli formájának.
A tő ke és a munkaer ő társadalmi jellege lényegesen különbözött a textilvárosokban és
a bányászfalvakban, s id ővel itt is, ott is megváltozott. A térbeli forma mindkett ő ben
valóban fontos volt a szakszervezeti mozgalom és a szervezettség (vagy annak hiánya)
szempontjából, de mivel egymástól különböz ő (eltér ő társadalmi tartalmú) társadalmi
viszonyok térbeli formájáról volt szó, hatása is különbözött.
A második kérdés: mit is értünk tulajdonképpen „téren"? Mint már láthattuk,
az id ő múlásával változott a válasz. A „régi regionális földrajznak" lehettek ugyan hi-
bái, de legalább meg őrizte a „térbeli"-nek tulajdonított jelentésben a „hely" fogalmát,
a „természeti" világ iránti figyelmet, a változatosság és a sajátosság megbecsülését.
A kvantifikáció és a területi elemzés (spatial analysis) iskoláinak egyik legnagyobb hi-
MASSEY, D.—ALLEN, J. (eds.):
GEOGRAPHY MATTERS (INTRODUCTION)
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/2. 104-112. p.
108
bája az volt, hogy mindezt a távolság egyszer ű (de számszer űsíthet ő ) fogalmára redu-
kálták. A tér egy dimenzióra redukálódott. A hetvenes évek érvelése — a térbeli fontos-
ságának csökkentésével — a fogalom tartalmára vonatkozó minden érdembeni vitát hát-
térbe szorított. Mi azt valljuk, hogy a térbeli kifejezés teljes értelme a társadalmi való-
ság szempontjaínak teljes skáláját magában foglalja. Magában foglalja a távolságot és a
távolság mérésének, értelmezésének és értékelésének különbségeit. Magában foglalja a
mozgást. Magában foglalja a földrajzi differenciálódást, a hely és a sajátosság, valamint
a helyek közötti különbség fogalmát. Magában foglalja továbbá azokat a jelképeket és
értelmezéseket, amelyek a különböz ő társadalmakban és az adott társadalmakon belül
mindezekhez a dolgokhoz tapadnak.
A „térbeli" minden aspektusa fontos a társadalom egészének és egyes elemei-
nek létrejöttében, m ű ködésében, újratermel ődésében és változásában. A vállalatok
gyakran használják a távolságot és az eltávolodást arra, hogy monopol helyzetbe kerül-
jenek akár a piac felett (a klasszikus — bár valószín ű leg a legkevésbé fontos — példa
erre a sarki bolt esete), akár a munkaer őt illetően (a t ő ke számára nagy el ő nyt jelentett
a már említett bányász- és textilfalvakban, hogy a munkásoknak, ha eltekintünk az
elvándorlástól, nem volt választásuk, hol adják el munkaerejüket). Az utóbbi években
a helyváltoztatás és még általánosabban a telephely rugalmas változtatása a t ő ke ko-
moly fegyverévé vált a munkások elleni harcban. Szinte automatikussá vált, hogy a
nagy cégek a munkások ellenállására a munkahely bezárásával és elköltöztetésének fe-
nyegetésével válaszoljanak. Recesszió idején, vagy ha sz ű kös a munkahelykínálat, ez
bizony komoly fenyegetés. Az olcsó munkaer ő iránti kereslet az elmúlt évtizedekben
általában éppen helyváltoztatást eredményezett, nemzetközi méretekben (új nemzet-
közi munkamegosztás alakult ki), vagy országon belül (a termelés decentralizálása a
hatvanas és hetvenes évek során Nagy-Britanniában). A térbeli szerkezet átalakulása
mindkét esetben nélkülözhetetlen eleme volt a jövedelmez őség fenntartásának. A hely
(place) jelentése, vagyis a lakóhelyhez (location), a kialakult közösséghez való ragasz-
kodás er ős indítéka lehet a tervez ő k terveivel szembeni lakossági ellenállásnak. A hely
(place) és a terület (territory) fogalmak az állampolitika alapelemei. A tér (space) és a
hely (place) jelrendszere, amely társadalmanként és azokon belül is különbözik, kezdve
az idilli ősi tájtól a bankélet központjainak „els őrend ű telephelyéig", illetve „presztízs
fekvéséig", vagy a Lincoln Emlékm ű ig, és a két világháború halottainak londoni emlék-
m ű véig, mindezekben a megjelenési formákban szerves eleme a társadalmi szervez ődés
módjának és hatékonyságának.
Nemcsak arról van tehát szó, hogy a térbeli társadalmi képz ődmény, hanem
arról is, hogy a társadalmi térbeli képz ődmény.
A társadalmi és a természeti
A társadalmi és a természeti közötti kapcsolatra vonatkozó érvelésünk logi-
kája hasonló a társadalmi és a térbeli viszonyáról elmondottakéhoz. A kett ő valójában
szorosan összefügg: a hely (place) jelrendszere gyakran kapcsolódik természeti ténye-
ző khöz, a térrel (space) kapcsolatos kérdések összefonódnak a terület (territory) és
ezáltal a föld (land) fogalmával, a helyek (places) egyediségébe beletartoznak a termé-
szeti tényez ő k, a domborzat vagy az éghajlat.
Az is egy külön történet lenne, hogy hogyan fogalmazta meg a földrajz, illetve
hogyan fogalmazták meg a földrajzosok ezt az összefüggést. Ez ismét csak összekapcso-
lódott a társadalomtudományokon belül folyó általánosabb vitákkal.
MASSEY, D.—ALLEN, J. (eds.):
GEOGRAPHY MATTERS (INTRODUCTION)
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/2. 104-112. p.
109
E témakörben minden valószín űség szerint a környezeti determinizmus a leg-
hírhedtebb iskola, amely a természeti környezetben keresi a társadalmi szervez ődés és
az emberi viselkedés magyarázatát. Ennek az iskolának formája és széls őségei már több
évtizede elhalványultak a földrajzi gondolkodásban. Mégis fontos ehelyütt megemlé-
kezni róla, mert hátrahagyta örökségét. Ez az örökség sok formát öltött: a természeti
gazdagság, a természeti er őforrások b ősége a gazdasági fejl ődés forrása, a belvárosok fi-
zikai elhanyagoltsága hibáztatható az ott él ő k nyomoráért, természeti okok — aszály,
árvíz, terméskiesés — a felel ősök a világ nagy részén az éhínségért, az éhezésért, a sze-
génységért.
A másik iskola kikezdte ugyan a környezeti determinizmus érveit, de nem
semmisítette meg ezt az örökséget. Ez volt a „posszibilizmus" iskolája. Ez egy kevésbé
elegáns, bár pontos elnevezés, hiszen a posszibilisták azzal érveltek, hogy a természetet
nem lehet a társadalmi tevékenység meghatározójának tekinteni, hanem a természet
választási lehet őségeket kínál és korlátokat állít. Nem lehet szenet bányászni ott, ahol
nincs, de egy szénlel ő helyb ő l még nem lesz automatikusan bánya. „A társadalom
dönt". E nézet különbözik ugyan a környezeti determinizmustól, valamiben mégis
megegyezik vele. Mindkét iskola természetfelfogása problémamentes, számukra a ter-
mészet fizikai valósága egyszer űen nyilvánvaló.
Az utóbbi évtizedekben azonban ismét súlyos bírálatok érték az el őbb emlí-
tett természetfelfogás és a determinista álláspont maradványait. Valójában sok tekin-
tetben új érveléssel akarták a feje tetejére állítani a determinizmust. Azt a nézetet tá-
madták, amely szerint a természeti környezetnek közvetlenül meghatározó ereje van.
Nagyon helyesen rámutattak az éhínség társadalmi okaira, a tömegtájékoztatásban
elénk tárt „természeti csapások" társadalmi összefüggéseire, arra, hogy a természeti
kincsek megszerzése társadalmi kérdés, hiszen míg az egyik helyen azért aggódnak,
mert a természeti kincsek elapadnak, addig másutt, például a szénbányászatban olyan
bányákat zárnak be, ahol még jó szén van. Ez a kritika alapvet ően optimista volt, ami
igen fontos. Azok a jelenségek, amelyeket a társadalom hoz létre, megváltoztathatók.
A természeti — éppúgy mint a térbeli — társadalmi képz ődmény.
A kritika azonban — hasonlóan a térbeli esetéhez — túl messzire ment és túl
sokat dobott ki. Igazi újrafogalmazás helyett a társadalmit tette mindenhatóvá és je-
lentéktelenné tette a természetit. Pedig a társadalmi nem minden: a társadalmi viszo-
nyok a természeti világban, annak részeként jönnek létre. Nem is egyszer űen választási
lehetőségr ő l és korlátokról van szó, ahogy a posszibilisták mondanák, hiszen ez ismét
két különálló szféra állítása lenne. Csak akkor gondolhatjuk a társadalmiról, hogy le-
győzi a természetit, vagy a természetir ő l, hogy korlátokat állít a társadalminak, ha e
két szférát már eredetileg is egymástól különállóknak tételezzük fel.
Ezúttal is a fogalomalkotás áll figyelmünk középpontjában. A természetr ő l
vallott felfogás, akárcsak a tér esetében, gyökeresen megváltozott az id ő k során. A tár-
sadalmak között ellentétek alakultak ki, és a társadalmon belül viták folytak arról,
hogy mit fogadjanak el uralkodó nézetnek. Mindezek az ellentmondások többet jelen-
tettek, és ma is többet jelentenek intellektuális civakodásnál, hiszen a társadalom szer-
veződése és a társadalmi prioritások feletti küzdelmet tükrözik. A kapitalizmus kiala-
kulása alapvet ő változásokat eredményezett a természetr ől alkotott uralkodó felfogás-
ban; az életet adó anyaföldb ől profit és eszközök forrása lett, amelyek vég nélkül lajst-
romozhatók és javíthatók. A kapitalizmus földrajzi terjeszkedését gyakran az er őfor-
rások hatékonyabb felhasználásához, a természet feletti uralom növeléséhez vezet ő
útnak tekintették (holott valójában a más társadalmak feletti, illetve a természetr ő l
vallott más nézetek feletti fokozódó befolyásról van szó ► . A bányatársaságok és az
MASSEY, D.—ALLEN, J. (eds.):
GEOGRAPHY MATTERS (INTRODUCTION)
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/2. 104-112. p.
110
ausztrál benszülöttek harca ugyanezt a szembenállást testesíti meg — a föld az egyiknek
az urániumból származó profit forrását jelenti, a másiknak az örökt ő l fogva szent he-
lyet. A Közép-Angliában megnyitásra javasolt új szénmez ő k tervtanulmányai szembe-
állítják egymással a földet mint ingatlan vagyontárgyat, a természetet mint er őforrást
és a „természetit" mint hétvégi pihen őhelyet. A világ más tájain a természet változa-
tosságának és sokoldalú gazdagságának igenl ő paraszti hasznosítása áll szemben a piaci
mező gazdaság logikájával, mely arra irányul, hogy kiirtsa vagy a „tudomány" segítsé-
gével uralja, ami kiszámíthatatlan és sokféle, monokultúrák végtelen tájain termesszen
növényeket, gyárakba terelje a csirkét és négyszögletes paradicsomot állítson el ő .
Ahhoz, hogy szembenézzünk ezekkel a kérdésekkel, túl kell jutnunk a hetve-
nes évek kritikáján. Mint említettük, e téma logikája is hasonló a társadalmi és a térbeli
kapcsolatáéhoz. Mindkett ő abból indul ki, hogy nem lehet önállónak tekinteni a két
szférát. A társadalom és a természet közötti kapcsolat esetében az érvelés természete-
sen annak elutasításából indul ki, hogy a természet hatása a társadalomra közvetítés
nélküli, hogy például az éhínség egyszer ű en a természeti viszonyok következménye,
vagy a fejl ődés a természeti er ő források eredménye. A természeti anyagok még nem
feltétlenül természeti er ő források; meghatározott társadalmi feltételek kellenek ahhoz,
hogy azzá váljanak. Ha a napi politikában és a hírközlésben nem is, a társadalomtudo-
mányokban egyértelm ű en ez az általánosan elfogadott álláspont manapság. E nézet
elfogadása azonban nem jelenti azt, hogy a világ bizonyos értelemben „teljesen társa-
dalmi" lenne. Ennek megvan a jelent ő sége a társadalomtudományon belül, a társadal-
mi folyamatok megfogalmazásakor, de magán a társadalmon belül is. Egyrészt, mivel
csak a „társadalmi" prizmáján keresztül tudjuk felfogni a „természetit", a társadalmi
folyamatok elemzésekor tudatában kell lennünk annak is, hogy e folyamatok szükség-
képpen „természeti" világban zajlanak. Másrészt elfogadjuk, hogy a társadalmi folya-
matok hatással vannak a természeti környezetre; e hatásokat az iparosodott világban
gyakran a meghódítás vagy az uralkodás fogalmakkal illetik. Ezek a kifejezések azt a
benyomást keltik, hogy a társadalom a felel ő s, s e nézet horderejének bizonyos jelei
egyre nyilvánvalóbbak. A „természeti" visszaüt: a világ erdei sok súlyos csapás miatt
pusztulnak — a savas es őtő l a potenciális éghajlati katasztrófáig. Nyilván nem helytálló
az a felfogás, mely szerint a társadalmi és a természeti két különálló szféra, s még ke-
vésbé fogadható el azon (legkülönfélébb politikai színezet ű ) nézeteknek a sokasága,
mely szerint ebben a kett ő sségben a társadalmi (amelyet gyakran úgy fejeznek ki, hogy
az „ember") uralja a természetit. Igen sok függ attól a felismerést ő l, hogy sem a „tár-
sadalmit", sem a „természetit" nem lehet egymástól elkülönülten felfogni.
Egyediség és kölcsönös függés
Az itt bemutatott érvelés más úton-módon is igyekszik el őbbre vinni a társa-
dalomtudományokban zajló általános vitát. Bármely szempontból vizsgálva — a szó
legteljesebb értelmében véve — a földrajzot, szembe kell néznünk az egyedi elemzé-
sének elméleti problémájával. Bizonyos értelemben kutatásaink tényleges tárgya egy
változat (variation): minden hely egyedi. Ez is olyasvalami, amit szem el ő l tévesztettek
az utóbbi évek társadaiomtudományi vitáiban, az általános törvények kutatása során,
a hierarchizált strukturalizmus bizonyos formáinak szellemi uralma és azon (teljes mér-
tékben helyes) törekvés hatására, hogy az egyedi el őfordulást az általános okkal hoz-
zák összefüggésbe.
Rendkívül fontos volt a hetvenes években rámutatni arra, hogy Nagy-Britan-
niában a belvárosi hanyatlás az iparnak a nemzetgazdaságban betöltött egyre csökken ő
MASSEY, D.—ALLEN, J. (eds.):
GEOGRAPHY MATTERS (INTRODUCTION)
Tér és Társadalom 3. évf. 1989/2. 104-112. p. 111
szerepére (desindustrialization), tulajdonképpen arra vezethet ő vissza, hogy a nemzet-
gazdaság a megváltozott nemzetközi munkamegosztáshoz igazodott (reorientation).
Igen fontos volt a fellépés az akkoriban uralkodó ortodoxiával szemben, amely szerint
a belvárosok gondjainak magyarázata magukon a belvárosokon belül található. Más
szóval fontos volt rámutatni, hogy bizonyos sajátos következmények (a Mersey-part, a
londoni dokkok, Glasgow belvárosának lepusztulása) mind-mind általánosabb okokra
vezethet ő k vissza.
E nézet er ő teljes hangsúlyozása során áldozatul esett a sajátosság fontossága,
az a képesség, hogy megmagyarázzuk, megértsük és felismerjük az egyedi következ-
mény jelent őségét. Alapvető módszertani kérdés, hogyan ragadjuk meg az események-
ben rejl ő általánost, a mögöttük húzódó tágabb folyamatokat anélkül, hogy szem el ől
tévesztenénk megjelenési formájuk egyéni jellegét. Az általános folyamatok nem adnak
kielégít ő magyarázatot arra, mi történik egy adott id őpontban egy adott helyen.
Ugyanakkor minden magyarázatnak tartalmaznia kell általános folyamatokat. A kérdés
az, hogyan. Igen gyakran kétféle magyarázat nehézkes és tarthatatlan egymás mellé
helyezésével keresték a megoldást. Egyrészt az „általánost" — akár immanens tenden-
ciák, akár tapasztalati úton meghatározott tágabb folyamatok formájában — determi-
nista módon kezelték. Másrészt, mivel a valóság végtelen változatossága nem igazodik
ehhez a logikához, ötletszer ű en, csupán felsorolásképpen hoztak fel további tényez ő-
ket, hogy az eltéréseket megmagyarázzák (kímagyarázzák).
A változatost azonban nem a várhatótól való eltérésként kell értelmezni, s az
egyediséget sem kell problémának tekinteni. Az „általános folyamatok" soha nem va-
lósulnak meg tiszta formában. Mindig vannak különös körülmények, sajátos történe-
lem, sajátos hely vagy fekvés. A vitatott kérdés — földrajzos szakkifejezéssel élve —
hogyan illeszkedik az általános a helyihez (a sajátoshoz), hogy különböz ő helyeken
minő ségileg különböző eredményt hozzon létre. Például: az utóbbi évtizedekben az
Egyesült Királyságban különböz ő régíókba (Kelet-Angliába, Dél-Wales-be, Cornwall-
ba) decentralizálták a „n ő i munkahelyeket". A decentralizálás hatása (az eredmény,
a következmény) minden helyen más és más volt. Minden egyes régió eltér ő (egyedi)
sajátosságokkal rendelkezett, miel őtt a folyamat végbement, és a helyi viszonyok/jel-
lemz ő k hatása az általános folyamatokra mindegyik helyen sajátos következményt
hozott létre. Az egyediség minden esetben újratermel ődött és minden esetben meg is
változott. Ha bizonyos értelemben „strukturális elemzésnek" is lehet ezt nevezni, sem-
miképpen sem egyszer ű „fölülr ő l lefelé" hierarchiáról van szó.
Ez fontos kérdés. A legnyilvánvalóbban azért fontos, hogy pontos magyará-
zatot adhassunk a sajátosra. Csak ezután érthetjük meg a társadalmat olyannak, ami-
lyen, sajátos formájában, bels ő változatosságaival. Arról is szó van azonban, hogy a sa-
játosságnak fontos szerep jut a magyarázatban. A „földrajzi kérdések" esetében számos
példa van erre: el őző érvelésünkben például a regionális sajátosság hat az általánosra,
a nemzeti vagy nemzetközi folyamatokra. A regionális sajátosságok egész mozaikképe,
magának a földrajzi változatnak a ténye óriási hatással lehet — a munkaer ő mozgás, a
munkanélküliség, a politikai hagyományok sajátosságai révén — arra, hogyan termel ő-
dik újra és hogyan változik országos szinten a társadalom „egésze". Ezek társadalom-
földrajzból vett példák, a társadalomföldrajz érdekl ődésének egyik központi témakörét
érintik, egyrészt az egyenl őtlen fejl ődésre és a régiók alá-fölé rendeltségének összefüg-
gés rendszerére, másrészt a helyi sajátosságokra vonatkoznak. Ebben a formában mu-
tatkozik meg a legvilágosabban az általános és az egyedi problémája a földrajzban.
A probléma nem újkelet ű . Mint láttuk, a pozitivista területi kutatók félredobták az
egyedit mint ami csak leírással közelíthet ő meg. A radikális kritika felismerte az egyedi
MASSEY, D.—ALLEN, J. (eds.):
GEOGRAPHY MATTERS (INTRODUCTION)
112 Tér és Társadalom 3. évf. 1989/2. 104-112. p.
jelent őségét, de azt tekintette legfontosabb feladatának, hogy a sajátost az általános-
hoz kapcsolja. E feladat ma is fontos. Szükség van azonban a „különös" létének, meg-
magyarázhatóságának és értelmének ismételt hangsúlyozására. Itt mi tulajdonképpen
újból elfogadjuk a régi regionális földrajz kihívását, de elutasítjuk az általa adott vála-
szokat. Miközben elismerjük tehát az általa felvetett probléma fontosságát, ismertet-
jük saját, meglehet ősen újszer ű megoldásainkat.
Fordította Barta Györgyi és Daróczi Eta
HORVÁTH GYULA:
A REGIONÁLIS POLITIKA KÖZPONTI IRÁNYÍTÁSA
EURÓPÁBAN
A regionális politika irányításában részt vev ő szervek és szervezetek közötti
munkamegosztás jellege, a központi és a helyi-területi kormányzatok tevékenységének
összehangolt m ű ködése a területfejlesztési célkit űzések megvalósításának egyik felté-
tele.
Az európai regionális politikák többségének a fejl ődését az intézményi szer-
kezet változása kísérte, a területfejlesztési célok módosulása vagy a gazdaságirányítás
átalakítása hatással volt a regionális fejlesztési döntési mechanizmus szubjektumainak
az átrendez ődésére is.
A szervezeti változások indítékait vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy az új
struktúrák kialakítását befolyásoló tényez ők általában a következők:
a) A gazdaság- és társadalompolitikai célok, módszerek és eszközök változása;
b) A regionális politika súlypontjainak átrendez ő dése, a politika objektumai-
nak, térbeli kereteinek módosulása;
c) A közigazgatási területbeosztás reformja, a helyi önkormányzatok struktu-
rális és funkcionális átszervezése.
Általánosnak tekinthet ő az a tendencia, hogy a regionális irányítás szervezeti
rendszerének változására leginkább e három környezeti elem együttes megjelenése van
befolyással, bár az is tapasztalható, hogy egy-egy komponens radikális irányváltozta-
tása is képes a központi területi irányítást átalakítani.
A regionális politikai célok és eszközök változása leginkább akkor váltja ki a
szervezeti felülvizsgálat igényét, ha a területfejlesztés dinamizálása a központi kor-
mányzati politika programatikus feladatává válik, s ezt decentralizált úton, a helyi-te-
rületi kormányzatok anyagi kompetenciájának a szélesítésével kívánja megoldani.
Az ágazati kormányzati szervek, a központi regionális politikai irányító szerve-
zet és a helyi önkormányzatok közötti munkamegosztás rendje a t ő kés és a szocialista