Tér és Társadalom 23. évf. 2009/1. 211-218. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s 1 Maradékok boltja 211
MARADÉKOK BOLTJA
(Egy visszavonuló levelei)
LOPAKODIK-É A KÖRZETESÍTÉS?
Kedves B.!
Most, hogy ráérő nyugdíjasként pergetem az id ő rokkáját (!?), olvasgatok ezt-azt.
Kissé régebbi dolgokat is — manapság luxus —, így a Ladányi—Szelényi szerz őpáros-
nak „Az újrakörzetesítés társadalmi ára" cím ű cikkét (Kritika, 2005/1) kisfalvakról,
a falvak elsorvasztásáról és a „gumicsontról", a „körzetesítésr ől". Talán el is sik-
kadtam volna felette, régi dolog, én is megtettem a magamét ezt-azt hozzátéve e
kérdéskörhöz. Azonban a „téma" a leveg őben van vagy az utcán hever — a nem
kívánt rész törlend ő —; politikusaink vizionálnak faluhalált s ami ezzel egyenl ő,
nemzethalált, látni vélnek falvakra acsarkodó gaz összeesküv őket, vihart kavar egy
„kisposta" bezárása, publicisták írják le, hogy X egy kicsinyke kis faluban született,
az alig hatezer lakosú Körösnagykecskéden, s még elnökeink — mármint az MTA
elnökei — is kötelességüknek érzik tenni valamit a falvak „felemelkedéséért". (Va-
donatúj elnökünk ebbéli megnyilatkozására még érint őlegesen visszatérek.) Ezért e
néhány hevenyészett megjegyzés a fent említett cikk kapcsán:
— Először is megjegyzend ő : a tanulmány két különböző dolgot „csúsztat össze" —
figyelem: csúsztatás! —: a „klasszikus aprófalvas tünetcsoportot" és a falvakban
halmozódó szegénység gondjait. A „klasszikus aprófalvas tünetcsoportot" a te-
lepülések mérete váltja ki: a kis lélekszámú falvakban szükségképpen kicsiny a
munkahelyek választéka, kevés a magasabb presztízs ű munkahely; aki a kis
falvakból magasabb iskolát végez — szociális kapilláció, ne feledjük, szocioló-
gusokkal vitázunk! —, aligha talál magának megfelel ő munkát szülőfalujában.
A kisfalvak népének legfőbb munkaadója, a mez őgazdaság egyre kevesebb
embernek nyújt megélhetést; munkavállalás céljából vagy ingázó életmódra
kell adnia a fejét a kisfalvak lakóinak, vagy továbbállni. Megindul az elvándor-
lás, mégpedig a szelektív elvándorlás: a második világháború utáni évtizedek-
ben első sorban a fiatalabbak, az iskolázottabbak, a szakmával rendelkez ők, a
vállalkozó kedvűek, a tehető sebbek költöztek el, s ez természetesen torzította,
nem egyszer végzetesen és véglegesen a helyben maradók társadalmi-
szociológiai jellemz őit (öregedő , alacsonyan iskolázott, szakmával nem ren-
delkező, a kedvezőbb életlehető ségeket nyújtó településekbe költözés anyagi
terheit viselni nem tudó lakosok alkotta helyi társadalmak). Az elvándorlást
gyorsítja, a helyben maradók életvitelét nehezíti az alapfokú intézmények
többségének hiánya (ezt sérelmezik a „faluvéd ők" leginkább), ami tovább
Beluszky Pál: Maradékok boltja. (Egy visszavonuló levelei). Lopakodik-é a körzetesítés?
Tér és Társadalom, 23. 2009. 1. 211–218. p.
212 Beluszky Pál TÉT XXIII. évf. 2009 s 1
csökkenti a munkalehet őségeket, az „értelmiségi" munkahelyek (pedagógus,
óvónő, orvos, állatorvos, jegyz ő, pap stb.) számát, s nehezíti a helybéliek szá-
mára ezen intézmények igénybevételét. Mindehhez persze sok minden társul:
értéküket vesztik az ingatlanok, gyengül az érdekérvényesít ő képesség, alacso-
nyak a jövedelmek, gyérek a tömegközlekedési eszközök járatai és így tovább.
Ezek a klasszikus aprófalvas tünetek. Kétségtelenül nem függetlenül ezekt ől a
folyamatoktól növekszik e falvakban a szegények száma, aránya, súlyosbod-
nak a szociális gondok, lesz „cigánykérdés". De mindez már nem a település-
méretek szükségszerű következménye! (Mondhatjuk azt is: az el őbbi problé-
macsokor els ősorban „települési" kérdés, területfejlesztési eszközökkel orvo-
solható [?], az utóbbi pedig szociális kérdés.) Ezt bizonyítja, hogy a falusi sze-
génység nem csak a kisfalvakban halmozódik, hanem a nagyobb települések-
ben is. Jelzik ezt az utóbbi hónapok konfliktusainak színhelyei is: Olaszliszka,
Monok, Jászladány (az egész Jászság), Zámoly stb. nem kisfalvak.
Magam e hevenyészett levélben az el őbbi kérdéskörhöz fűzök néhány megjegyzést.
Majd minden faluvédő megnyilatkozás axiomatikus, magyarázatra, bizonyí-
tásra nem szoruló kiindulópontja, hogy a kisfalvak romlása valamiféle „küls ő",
„felső" hatás, beavatkozás, összeesküvés, merénylet, aknamunka eredménye:
vagy a falusi, tradicionális, népi értékekre érzéketlen technokraták,
álmodernizátorok sötét akciója, vagy a nemzet életerejét tápláló magyar falu
szívcsakrájából kihajtó égig ér ő életfa gyökerét rágó nemzetárulók (el őtted
van a kép, kedves B.?) mesterkedése, esetleg csak csekély értelm ű település-
tervezők, közigazgatók balfogása, de mindenképp küls ő akarat — az „akaratot"
hangsúlyozom, tehát való helyzett ől, tényektől, folyamatoktól fiiggetlen va-
lami — eredménye. Pedig a településállomány és a településhálózat alakulását
végső soron különböz ő reálfolyamatok határozzák meg, a gazdaság változó
struktúrája, munkaerő-szükséglete, a telephelyválasztását befolyásoló feltéte-
lek változása, a technológia-technika új lehet őségei, a társadalom értékítéletei,
igénye, „álmai" határozzák meg. El lehet-e tekinteni pl. attól, hogy hazánkban
az agrárkeres ők még a második világháború után is a keres ők több mint felét
tették ki, ma pedig (pontosabban 2001-ben) öt és fél százalékát, még a közsé-
gek esetében is csupán a keres ők egytizedét. (De a mez őgazdasági jellegű
munkát végzők aránya még kevesebb!) Márpedig a „klasszikus" falu els ősor-
ban a mezőgazdák — a „parasztok" — s az őket kiszolgáló lakosság — szatócs,
korcsmáros, kovács, molnár, borbély, iskolamester, jegyz ő, pap, harangozó,
javasasszony, boszorkány stb. — települése volt, következésképp arányuk egy-
tizedére, számuk 1949 és 2001 között 2 millió 190 ezerr ől 203 ezerre való
csökkenése alapvetően megváltoztatta a falvak (a mez őgazdasági jellegű tele-
pülések!) helyzetét, a falusi lakosság „helyhez való kötöttségének" er ősségét;
a helyi mezőgazdaság munkaer ő-szükségletének drasztikus csökkenése való-
sággal kirobbantotta magából a falusi lakosság egy részét. Vagy figyelmen
Beluszky Pál: Maradékok boltja. (Egy visszavonuló levelei). Lopakodik-é a körzetesítés?
Tér és Társadalom, 23. 2009. 1. 211–218. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s 1 Maradékok boltja 213
kívül hagyhatjuk-e a közlekedés forradalmi változásait? Elképzelhet ő-e gya-
logos közlekedésre alapozott szuburbanizáció? Elképzelhet ő volt-e 150 évvel
ezelőtt a gyáripar erős koncentrációja helyi energiaforrások nélkül? Ma viszont
az elektromos távvezetékek, olaj- és gázvezetékek vagy akár csak a vasút birto-
kában ennek nincs akadálya. Elképzelhet ő volt-e a tercier szektor ilymérv ű
felduzzadása (Magyarországon 2001-ben a keres ők 61,6%-a dolgozott a
tercier szektorban), ennek a városnövekedésre gyakorolt ösztönz ő hatása az
agrártermelés és a gyáripar termelékenységének megsokszorozódása nélkül?
Hogy mennyire nem a fondorlatos akarat cselszövései a falvakban zajló folyama-
tok, bizonyítja sok egyéb mellet, hogy már a dualizmus korában (megint nem a
Te kedvedért teszem ide zárójelbe kedves B., hogy 1867-1918 között) is a kisfal-
vak voltak a településállomány legkevésbé vonzó képvisel ői: 1880 és 1910 között
az ezer főnél kisebb települések vándorlási vesztesége 2 millió 163 ezer f ő volt
(az 1880. évi lélekszámuk 49%-a; igaz, e veszteséget a természetes szaporodás
részben pótolta, de még így is csökken e községcsoport lakóinak a száma), még
az 1000-5000 lelkes települések is vándorlási veszteséget szenvedtek (1880 és
1810 között 7%-nyit), s számottev ő népességvonzásra csak a 10 ezer főnél népe-
sebb települések tettek szert. Igaz, két tényez ő ekkor még elfedte a kisfalvakból
való menekülést: egyrészt a természetes szaporodás részben pótolta az elvándor-
lók hagyta űrt — de nem teljesen —, másrészt ekkor épp a falvakban megélhetést
nem találók — földnélküliek, törpebirtokosok, napszámosok — fordítottak hátat
szülőfalujuknak, tehát a helyben maradók társadalmi összetétele nem romlott.
A példák hosszan sorolhatók; el kell fogadnunk, hogy „objektív folyamatok" is
befolyásolják a falusi térségek folyamatait, mégpedig hosszabb távon meghatározó
módon.
— De nem állja meg a helyét a „körzetesítéssel" kapcsolatban gyakran elhangzó
„vád", hogy a második világháború utáni korszak, a hatvanas, hetvenes évek-
ben zajló körzetesítés volna kizárólag felel ős a kisfalvak alapfokú intézmé-
nyeinek hiányáért, s hogy „régen" minden faluban volt iskola, tanító, pap,
jegyző, posta, miegymás. Nem volt! Az Őrségben vizsgálódva számba vettem
a két világháború közötti alapfokú intézményhálózatot; az akkor 50 önálló
községet számláló tájon 37-ben (!) már a harmincas évek végén sem m űködött
jegyző, 15-ben pedig elemi iskola, akkor amikor az OTK vagy más átkok még
nem keserítették a falvak életét. Gödörháza (ma a fazekasságáról nevezetes
Magyarszombatfa része) monográfusa, Gayer Gyula 1936-ban vette számba,
hogy a legközelebbi vasútállomás 11 km-re, orvos 14 km-re m űködött, lelkész
Kercán, posta (igen, posta!) Senyeházán tevékenykedett, piac elérhet ő közel-
ségben nem volt. Ennyit az egykori alapellátásról! Ezzel korántsem akarom
tagadni a „körzetesítés", az alapfokú intézményhálózat megritkulásának a
tényét, de az izomból lökött lózungok igazságtartalmának nem árt utánanézni.
Beluszky Pál: Maradékok boltja. (Egy visszavonuló levelei). Lopakodik-é a körzetesítés?
Tér és Társadalom, 23. 2009. 1. 211–218. p.
214 Beluszky Pál TÉT XXIII. évf. 2009 s 1
— Visszatérve a Ladányi—Szelényi cikkre: félreértést okozhat, ha elemzéseink-
ben nem teszünk különbséget az ország egyes régiói között. Máshogy történ-
nek a dolgok a Kisalföld (Nyugat-Magyarország) aprófalvaiban, mint az or-
szág északkeleti tájain, vagy Baranyában, Biharban. Jól el lehet vitatkozni
dolgokon, pedig mindkét félnek igaza lehet, csak az egyik fél a Szombathely
vagy Sopron környéki kisfalvak helyzetér ől beszél, a másik a Cserehát vagy a
Bodrogköz falvairól. Hazánk egyes országrészei, tájai között a kisfalvak hely-
zetében is gyökeres különbségek lehetnek, így a helyzetelemzések mer őben
eltérő eredményekre vezethetnek. Egy, a falusi települések tipizálásához vég-
zett kutatómunka szerint (Beluszky Pál—Sikos T. Tamás: Változó falvaink
[2007]) ma a falvak helyzetét els ő renden munkaerő-piaci helyzetük határozza
meg — a lakosság gazdasági aktivitása, a munkanélküliek aránya, az elérhet ő
munkahelyek távolsága, az átlagos jövedelem, az iskolázottság stb. —, csak
másodsorban a településnagyság és az intézményellátottság. Így érthet ő, hogy
Vas, Zala, Veszprém, Győr-Moson-Sopron megyék kisfalvas vidékein a tipi-
kus aprófalvas jelenségek kevésbé befolyásolják a falvak életét, munkaer ő-
piaci helyzetük viszont viszonylag kedvez ő . E falvakat járva aligha lehet a
falvak módszeres tönkretételér ől, haláltusájáról, a nemzet életére tör ők kútmér-
gezéséről — de hol vannak ott manapság kutak?; a sümegi kistérség lakosainak
99,2%-a, a sárvárinak 98,7%-a, a celldömölkinek 98,3%-a, a letenyeinek
98,1%-a vezetékes vizet használ! — siránkozni.
Meg aztán nincsenek örökélet ű igazságok a falvak világában sem. A mai telepü-
léspolitikai viták érvkészlete, közhelyei, féligazságai a hetvenes—nyolcvanas
évekből származnak, s csak nagyritkán érzékelik a változásokat. Ezért írhatják a
cikk szerzői, hogy az 1971-es OTK (a Nálad fiatalabbak kedvéért, kedves B.:
Országos Településhálózatfejlesztési Koncepció) körzetesítési törekvéseit „...a
maga idejében ebből a szempontból korszerűnek minősíthetjük; a hazai regioná-
lis tervezők hasonló szellemben jártak el, mint nyugati kollégáik". Hát nem.
Nem, mert 1971-ben a „körzetesítés" feltételei alapvet ően mások voltak Magyar-
országon, mint „Nyugaton". Ott, a „tehet ősebb országokban" az elemi iskolák
megtehették, hogy saját mikrobuszokat tartsanak, s a tanítás kezdetén és végén a
tanulókat lakásuk kapujáig fuvarozzák. (Nálunk a menetrendszer ű Volán-járatok
gyakran már egy—másfél órával a tanítás kezdete el őtt „letették" a tanulókat a
község buszmegállójánál, s a kisdiákok jobb esetben az iskolaépületben várhatták
meg a tanítás kezdetét.) A „nyugati" országokban már a hetvenes években majd
minden falusi család rendelkezett autóval, telefonnal; utak is voltak. A kommuni-
káció a 2-3-5 km-re fekvő „központi faluval" kevesebb gondot jelentett, mint
Budapesten a hasonló funkciójú alapintézmények felkeresése. S a telefonok „má-
sik végén" szolgáltatások is voltak. (Akkortájt, a hetvenes évek végén [?] nálunk
is vetítették az E. T. című fantasztikus filmet; fiamat kísérve magam is fantaszti-
kusnak találtam, no nem a földön kívülit, hanem azt, hogy a szuburbia lakói tele-
fonon rendelhettek éjnek évadján pizzát, s az kisvártatva meg is érkezett! Ma vá-
Beluszky Pál: Maradékok boltja. (Egy visszavonuló levelei). Lopakodik-é a körzetesítés?
Tér és Társadalom, 23. 2009. 1. 211–218. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s 1 Maradékok boltja 215
rosainkban ez már nem megy csodaszámba, de épp ezt mondom: változnak az
idők, változnak a feltételek.)
Ugyan emiatt vitatható a cikk azon megállapítása, miszerint a „...javasolt területi
reform az 1971-es országos településhálózat-fejlesztési terv által kialakított rend-
szer restaurációjának tekinthet ő". Ha figyelmesen tanulmányozzuk a kialakulóban
levő mikrokörzetekbe 'önként' társuló települések jegyzékét, felt űnik, hogy az
majdnem azonos az 1970-es, 1980-as években m űködött 'közös tanácsi körzetek-
kel'. Az azonos területi kiterjedés nem jelent feltétlenül restaurációt, ha az igaz-
gatási-ellátási egységek tartalma eltérő.
— No, akkor az alapellátás, a „körzetesítés".
Vessünk egy pillantást az ország településállományának nagyságrendi tagolódására!
1. TÁBLÁZAT
Magyarország településszerkezete
A telep ű
Az összes Lakosságszámuk Az összes
Lélekszám lések
%-ában 2005 %-ában
száma
— 199 327 10,4 39 128 0,4
200 — 499 706 22,4 239 035 2,4
500 — 999 686 21,8 498 889 4,9
1000 — 1 999 644 20,5 928 389 9,2
2 000 — 4 999 500 15,9 1 500 464 14,9
5 000 — 9 999 141 4,5 985 369 9,8
10 000 — 19 999 79 2,5 1 114 205 11,0
20 000 — 62 2,0 4 792 640 47,4
Összesen 3 145 100,0 10 098 119 100,0
Forrás: KSH.
Magyarországon a települések több mint felében, b ő 1700 községben ezren sem
élnek — általában ezer fónél húzzák meg a kisfalvak lélekszám-határát —, ezernél
több községünk lélekszáma az ötszázat sem éri el — aprófalvak —, s majd negyed-
félszázat (negyedfélszáz!) kétszázan sem lakják. (Persze mérsékli a gondot, hogy
a 200 fónél kisebb falvakban az ország lakosságának 0,4, az 500 f őnél kisebbek-
ben 2,8%-a él.) Működhet egy 200 lelkes faluban húsbolt? Azért épp a húsboltot
említem — „magamtól" nem tenném! —, mert a Szerz ők a húsboltot is felsorolják a
kisfalvakból hiányzó intézmények között. Országos adatok szerint manapság kb.
3300 ember tart el egy-egy húsboltot; hogy m űködhetne tehát egy két-háromszáz
lakosú faluban húsbolt? Erre is választ kellene adni annak, aki a „húsbolt"
bekörzetesítésén kesereg! Kereken kétezer lakosra jut egy-egy körzeti orvos, hat és
félezerre egy házi gyermekorvos. Hasonló a helyzet a gyógyszertárral, a TV-
szerelővel, de bizonyára a plébániával vagy parókiával is. Az ágas-bogas közigaz-
gatási-államigazgatási feladatokat ellátó közigazgatásnak (jegyz őségnek) sem ad
elegendő munkát 2-300 lakos. (U. p. Emlékszik még valaki a régi helységnévtárak
rövidítésére? Igen: utolsó posta! Mert a „régi szép id őkben" sem működött minden
Beluszky Pál: Maradékok boltja. (Egy visszavonuló levelei). Lopakodik-é a körzetesítés?
Tér és Társadalom, 23. 2009. 1. 211–218. p.
216 Beluszky Pál TÉT XXIII. évf. 2009 s 1
faluban postahivatal.) Tetszik, nem tetszik, falvaink egy részében egyszer űen nem
lehet az alapfokú intézmények teljes választékát m űködtetni, ahogy a „technokra-
ták" szokták volt mondani, nem lehet minden falu mellé egy rend őr(őrsö)t állítani.
Egyébként nem csak az „állam körzetesít", „körzetesítenek" például az egyházak is!
Aprófalvas vidékeinken akár fél tucat falu lelki üdvéért is egyetlen pap, lelkész fe-
lel! Miért nem molesztáljuk a „körzetesítésért" az egyházakat is? A keresked ő-
szolgáltató magánvállalkozó pedig eredetileg sem telepedett le a kisfalvakban s ő
tudja, miért! (Megtérülés, jövedelmez őség, forgalom, választék...)
Nem állítom, hogy az állam, a közigazgatás, a szakhatóságok, minden rend ű-
rangú illetékes minden esetben jól kezeli a kisfalvas településszerkezetb ől fakadó
gondokat. Nem vitatom, hogy b őkezűbb költségvetési támogatások mellett a helyi
önkormányzatok mozgástere növekedhetne. Vannak területek, ahol a „méretgaz-
daságosság" nem lehet szempont. Kétségtelen, hogy a kisfalvakban él ők alapellá-
tását — iskoláztatás, egészségügyi ellátás, államigazgatási feladatok stb. — is bizto-
sítani kell az illetékeseknek. De nem feltétlenül helyben! S ha az „állam" körzete-
sít, nem is kéne lopakodnia! Legfeljebb azért teszi, mert tudja, hangzatos frázi-
sokkal — érvek nélkül! — hangulatot lehet kelteni a „falusi nép üldözése" miatt.
Sto gyelaty? — kérdezte a területfejlesztés egykori klasszikusa. Tör ődjünk
bele falvaink egy részének nyomorúságába? Nos, említettem, az elaprózott te-
lepülésszerkezet — nem is aprófalu, hanem szórványtelepülés — Európa boldo-
gabbik felében nem jelent súlyos hátrányokat — munkaalkalom-hiányt igen,
ezért itt is csökken a lakosságuk —, ráadásul napjaink értékrendje el őnyöket is
lát a rurális térségekben (tisztább környezet, a „természet" közelsége, keve-
sebb stressz, olcsóbb [?] életvitel stb.). Ehhez az állapothoz közelít Nyugat-
Magyarország. Itt, ahol a munkanélküliség alacsony, a jövedelmek megközelí-
tik-elérik az átlagosat, a falvak — a kisfalvak is! — lassan szuburbiákká alakul-
nak, az egyéni közlekedés térhódításával az alapfokú intézmények, szolgálta-
tások felkeresése nem jelent túlságos terhet. Kétségtelenül más a helyzet az
ország keleti felében (meg persze a Dél-Dunántúl egyes tájain is). Itt a „kom-
munikációs forradalom" szerény eredményeket ért el, kétségtelenül nem oldja
meg a kisfalvak problémáit. Noha itt sem a „klasszikus kisfalvas jelenség" a ró
baj, hanem a helyi gazdaság s általában a foglalkoztatás siralmas állapota. Az e
téren elért javulás jótékonyan hatna az alapellátás igénybevételi lehet őségeire is.
Igaz, erre pillanatnyilag kevés az esély. Vannak persze többé-kevésbé jó megol-
dások. Elő bb egy filmre hivatkoztam; hivatkozhatnék gyéren lakott amerikai vi-
dékeken napjainkban játszódó filmekre is: ezekben rendre felbukkan a „vidék"
„komplex alapellátó intézménye", a szatócsbolt, kávézó, gyógyszertár, nyilvá-
nos telefonállomás, a posta — figyelem: posta! —, a benzinkút, olykor a seriff-
hivatal funkcióját betölt ő drugstore. Valami ilyesmi akar lenni a falugondnokság
is. Vegyes funkciójú — esetleg „mozgó" — intézmények m űködtetésébe a magán-
tőke is beszállhatna, közösen az „állam" intézményeivel.
Beluszky Pál: Maradékok boltja. (Egy visszavonuló levelei). Lopakodik-é a körzetesítés?
Tér és Társadalom, 23. 2009. 1. 211–218. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s 1 Maradékok boltja 217
Megfordítható a kiindulópontul szolgáló cikk következtetése, miszerint a
„...közlekedési feltételek javulása, a személyautó elterjedése, a telekommuniká-
ciós forradalom pedig megfordítják a népességkoncentráció évszázados trendjét.
Ha a körzetesítés elhibázott politika volt az 1970-es évek elején, az ipari munka-
helyek száma erőteljes bővülésének, a teljes foglalkoztatás és a munkaer ő-
tartalékok kimerülésének id őszakában, akkor ma sokszorosan hibás elképzelés ezt
a politikát feleleveníteni". A „kommunikációs forradalom" éppen, hogy lehet ővé
teszi a „körzetesített" alapfokú intézmények felkeresését, szolgáltatásaik igény-
bevételét aprófalvas vidékeinken. S mégegyszer: az aprófalvak hiányos alapellá-
tása nem „politika", fondorlat, hanem szükségszer ű elemeket — s zömmel azokat!
— tartalmazó folyamat. Nem is kellene „lopakodni", csak megmagyarázni, mir ől
van szó. (Igaz, a fene se figyel ebben az országban észérvekre, könnyebb elkur-
jantani: nyomják Krahácsot!)
— A fenti szerény javaslatok persze a „szegények és cigányok gettójává" alakuló
kisközségek szociális problémáit nem oldják meg. A gettósodás a település-
méretektől nem teljesen független, ám más okok által mozgatott folyamat,
megoldását is máshol kell keresni. (Hol, megtalálható-e? — más kérdés.)
— Végül — ígéretemre visszatérve — Akadémiánk (új!) elnökének e tárgykörben
megfogalmazott „iránymutatásáról" néhány szót. Az Elnök Úr el őadását csak
kivonatosan ismerem, napilapok rövid közleményei alapján. A Falu c. folyóirat
rendezte konferencián hangzott el, feltehet ően napvilágot is lát teljes terjedel-
mében a folyóiratban, akkor még visszatérhetek rá. Csak két állításról röviden.
Azt mondotta az Elnök úr, hogy a „...lakosságnak a falvakból a városokba való
áramlását meg kell állítani, ezt a kedvez őtlen folyamatot miel őbb fontos lenne
megfordítani". (Arra most nem térek ki, hogy ezen óhaj a kiscsapat edz őjének
taktikai utasítását juttatta eszembe: „Fiúk, sorozatos góllövéssel kell az ellenfél
védelmét megzavarni!") Jó ötlet, csakhogy valaki — tán a nép, az istenadta —
közel húsz évvel ezelőtt lenyúlta. Városaink ugyanis közel két évtizede vándor-
lási veszteséget szenvednek, vagyis többen költöznek városból községekbe,
mint fordítva. 1990-ben Budapest még némi vándorlási nyereséget mutathatott
ki, a többi város vándorlási mérlege már ekkor veszteséges volt, aztán 1991-t ől
már a főváros is egyre gyorsabb ütemben veszti el lakosságát a vándormozga-
lom révén is, a többi várossal egyetemben. Volt év, amikor 23-24 ezer főt tett ki
a városok vándorlási vesztesége, vagyis egy nagyobb városnyi „nép" telepedett
át „vidékre". (Persze, a városból való kiköltözés okai, irányai különböz őek, eb-
ben benne van a szuburbanizáció is, már ha a „kiköltöz ők" községi jogállású te-
lepülésekbe távoztak, ami Budapest környékén egyre nehezebb.) A fenti adatok
korántsem titkosak, a statisztikai kiadványok évr ől-évre közlik azokat (mindössze
utána kellene nézni!). A kisfalvak „helyi intézmények" meg őrzésére vonatkozó
javaslat megfogadásának lehet őségét I. fenn. Végül a falvak kapcsán Illyés
Gyula, mint akit a vidéki közösség adott a nemzetnek. Vidéki, de nem falusi!
Maga Illyés Gyula szentelt hosszú passzusokat annak megértetésére, hogy a
Beluszky Pál: Maradékok boltja. (Egy visszavonuló levelei). Lopakodik-é a körzetesítés?
Tér és Társadalom, 23. 2009. 1. 211–218. p.
218 Beluszky Pál TÉT XXIII. évf. 2009 s 1
„falu" és a „puszta" — gyermekkora színtere — milyen mer őben eltérő világ
volt akkoriban! A puszták felszámolása viszont nagy nemzeti egyetértés mel-
lett folyt — helyesen —, mára a cselédek ezen közösségei, települései elt űntek,
vagy átalakultak. Hja, ily kacifántos világ a „falusi"!
Zárom soraim azzal, hogy már Tessedik Sámuel, egyike els ő „településtervez ő-
inknek" is észlelte a kisfalvak hátrányait a 19. század elején, merthogy azokban
még kovács nem ténykedik, pedig hol volt ekkor a körzetesít ő technokrata, az OTK
és egyéb szörnyűségek.
Budapest, 2008. augusztus 14.
Barátsággal
Pál
(Beluszky Pál visszavonuló)