Tér és Társadalom 20. évf. 2006/2. 115-141. p. TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 115 HÁTRÁNYOS HELYZET Ű TÉRSÉGEK TÁRSADALMI—GAZDASÁGI VISZONYAI (Social—Economical Relations of Disadvantageous Regions) RÁCZ KATALIN — KOÓS BÁLINT ÁKOS — NEUMARK TAMÁS Kulcsszavak: kistérség hátrányos helyzet fejlesztés politika A hátrányos helyzet ű kistérségek egy részében az utóbbi három évben megvalósult egy jelent ős adatfel- vétel, amely betekintést enged az ott élők életkörülményeibe, lakhatási viszonyaiba, jövedelmi helyzetébe, szociális kapcsolathálózatába. Az eredmények lesújtóak, a hátrányos helyzet ű térségekben élők anyagi, jövedelmi, szociális helyzete rossz és úgy t űnik, hogy idő vel a depriváció csak fokozódik, nem csupán egyes családokat, településeket, de egész kompakt (kis-)térségeket sújt, ami új kihívást jelent a fejlesztési politika számára. Bevezetés Az „Integrált helyi jóléti rendszerek" modell-program megalapozása érdekében immáron harmadik éve folynak kérd ő íves adatfelvételek Magyarország hátrányos helyzetű térségeiben. A program alapvet ő en a helyben, illetve a kistérségi szinten biztosított egészségügyi, szociális szolgáltatások min őségét, hatékonyságát kívánja emelni a helyi igényekhez, lehet őségekhez történ ő igazítással — b ővebben lásd: Neumark T. (2003), Neumark T.—Béres Cs. (2002), Neumark T. (2005) — első lépés- ben a helyi igények feltárását célozva meg. Az ICSSZEM támogatásával 2003 és 2005 között az ország több kistérségében is megvalósult a kérd őíves adatfelvétel, melyek els ődleges elemzése a felvételeket követ ően megtörtént. Annak érdekében, hogy a mintába nagyvárosi területek is bekerüljenek a f őváros XIX. kerületében, Kispesten, valamint Kecskeméten került sor adatfelvételre, emellett Csurgó, Encs, Karcag, Mátészalka, Mez ő kovácsháza, Miskolc, Sellye, Szeghalom, Tiszafüred köz- pontú kistérségekben is történtek az adatfelvételek. A hatalmas számban (több mint 8000) lekérdezett kérd őív felvetette annak lehet ő ségét, hogy másodlagos elemzés révén további információkat nyerjünk az adattömegb ől, bővítve ezzel a témakörhöz kapcsolódó ismereteket. A másodelemzésben kiemelt szerepet kapott a lakóhely lé- lekszáma, hiszen a lakosok igényeit, megelégedettségét feltételezésünk szerint nem önmagában a földrajzi elhelyezkedés, a kistérségi besorolás határozza meg, hanem sokkal inkább a jóléti intézmények, munkahelyek elérhet ősége, amit viszont jellem- zően a település mérete határoz meg. A településméret mellett kiemelt figyelmet kapott a kérdezettek kapcsolathálózatának elemzése, feltételezve, hogy a válaszadók erős és gyenge kötései a problémakezelési stratégiák fontos elemei lehetnek. A fentiek mellett a válaszadók jövedelmi, anyagi viszonyai kerültek vizsgálódásunk fókuszpont- jába, emellett hangsúlyt helyeztünk a társadalmi mobilitásra utaló változók elemzésére. Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. 116 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2 A minta általános bemutatása Az Integrált helyi jóléti rendszerek elnevezésű programmal összefüggésben, 2003-ban kezdődtek el a kistérségi szint ű adatfelvételek. Az id őben egymás után megvalósított lekérdezések azonos tematika szerint valósultak meg, ám az egyes adatfelvételeket követ ő értékelések tapasztalatai alapján több esetben is a kérd őív finomítására, új változók bevezetésére került sor, figyelembe véve az adott térség adottságaihoz igazodva új területeket (pl. mez őgazdasági termelés, médiafogyasztás). [ őíveket használtuk fel, amelyek 2005 decemberéig elké- Másodelmzérank szültek. Összességében 8000-nél is több kérd őív feldolgozására került sor, ám ez az adattömeg két, jól elkülöníthet ő blokkra tagolódik. Az adatok zömét (5892) az aktív korúak, a 18-59-es korcsoportba sorolható válaszadók jelentik, míg a 60 évnél idősebb válaszadók száma ennél arányosan kisebb, 2161 f ő . Fontos rámutatni, hogy az ily módon összeálló minta nem tekinthet ő országosan reprezentatívnak, hiszen az adatfelvételek a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányosnak tekintett térségekben (91/2001. Kormányrendelet) valósultak meg, s a kontroll érdekében felvett nagyvárosi (Kispest, Kecskemét) adatok inkább csak az eredmények értékelését, viszonyítását segítik 'el ő, ám önmagukban nem biztosítják a minta reprezentativitását. 1. ÁBRA Vizsgálatba bevont területek, illetve települések elhelyezkedése (Place of Regionsand Settlements Connected to the Research) Megjegyzés: Budapest XIX. kerület, Kecskemét valamint kilenc statisztikai kistérség települései: Csurgó, Encs, Karcag, Mátészalka, Mez őkovácsháza, Miskolc, Sellye, Szeghalom, Tiszafüred központú kistérségek. Forrás: Saját szerkesztés. Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 117 A feldolgozott adattömeg nem csupán a földrajzi adottságok miatt nem tekinthet ő reprezentatívnak (1. ábra), annál is inkább, mivel az adatfelvétel során elért és válaszadásra bírt személyek között felülreprezentáltak a n ők. Fontos rámutatni, hogy a nő k valamennyi adatfelvételi helyszínen s valamennyi településméret eseté- ben nagyobb eséllyel kerültek be a mintába, ami részben demográfiai okokkal ma- gyarázható, részben viszont a férfiaknál nagyobb válaszadási hajlandóságukra ve- zethető vissza. A vizsgálatba bevont személyek végzettségi szintje sokkal jobban illeszkedik az országos viszonyokhoz. A mintában kirajzolódik az ún. települési lejtő, ahogy a nagyvárostól haladunk az egyre kisebb települések irányába, a mintá- ba került válaszadók végzettsége jellemz ően egyre alacsonyabb. 2 Az adatfelvétel során nem volt szempont az országos szint ű reprezentativitás megvalósítása, el őnyt élveztek a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzet ű térségek. Ennek ellenére a mintába került válaszadók gazdasági aktivitása, szektoriális megoszlása jól közelíti az országos szinten tapasztalható jellegzetességeket, bár attól némileg kedvezőbb helyzetet mutat. A munkanélküliek közé a válaszadók 9,3%-a sorolta önmagát, ami tekintettel arra, hogy az adatfelvétel a legrosszabb helyzet ű térségekben valósult meg, arra enged következtetni, hogy a minta „középre húz", a rosszabb helyzet ű munkanélküliek nem azonos eséllyel kerültek be a mintába, mint a többi csoport tagjai. A mintára számítva ebb ő l 13,6%-os munkanélküli ráta adódik, ami ugyan jóval meghaladja az országos szinten regisztrált 7,7%-os értéket, de elmarad a hátrányos helyzet ű térsé- gekre jellemző - 20% körüli - szinttő l. Befolyással lehet az eredményekre, hogy a táblázatban szerepel egy „egyéb" kategória is, ahol megjelenhetnek a munkanélkü- liek, ám ennek számszer űsítése jelen helyzetben nem lehetséges. Így azt kell feltéte- leznünk, hogy a mintába a munkanélküliek kisebb eséllyel kerültek be, mint a foglalkoztatottak. 1. TÁBLÁZAT Aktív korú válaszadók foglalkoztatási viszonyai (18-59 éves korosztály) (Employment Status of Active Aged Answerers - 18-59 year olds) Neme Teljes Összesen Jelenleg arányában, Férfi Nő fő % fő % fő Dolgozik 1402 41,20 1999 58,80 3401 100,00 59,10 GYES, GYED 0 0,00 401 100,00 401 100,00 6,97 Tanul 99 40,60 145 59,40 244 100,00 4,24 Munkanélküli 284 52,80 254 47,20 538 100,00 9,35 Rokkant- 281 47,30 313 52,70 594 100,00 10,32 nyugdíjas Háztartásbeli 0 0,00 116 100,00 116 100,00 2,02 Egyéb 114 40,00 171 60,00 285 100,00 4,95 Nyugdíjas 73 41,50 103 58,50 176 100,00 3,06 Forrás: Sajátszámítás. Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. 118 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2 Összességében megállapíthatjuk, hogy a minta nem tekinthet ő országos szinten rep- rezentatívnak (az adatfelvétel tervezésekor ez nem is volt cél), hiszen egyrészt a min- tában felülreprezentáltak a n ői válaszadók, másrészt az adatfelvétel területileg, illetve településméret szerint kiegyensúlyozatlan (gazdaságilag fejlett területek, urbánus zónák hiánya szembeötl ő), harmadrészt pedig a legelesettebb társadalmi csoportok korlátozottan jelennek meg a mintában. Mindezek figyelembevételével azonban rele- váns megállapításokat tehetünk az adatfelvételeknek helyt adó kistérségek vonatkozásá- ban, sőt megállapításainkat kiterjeszthetjük a hasonló jellemz őkkel bíró területekre is. Jövedelmi helyzet, anyagi kiszolgáltatottság A társadalmi folyamatok kutatói számára mindig is kitüntetett kérdéskör volt a szegénység, a jövedelmi szegénység, az anyagi depriváció meghatározása, mérése (Narayan—Chambers—Shah—Petesch 1999; Ferge 1994; Gábos 2004). A nemzetkö- zi szervezetek — OECD, World Bank, Európai Unió stb. — sokasága foglalkozik a szegénység kérdéskörével, Magyarországon e téren a TÁRKI kutatásai tekinthet őek alapvetőnek, hiszen az intézet 1992 óta végez a lakosság jövedelmi, foglalkoztatási helyzetének feltárására háztartási panelvizsgálatokat. A rendszerváltó magyar társa- dalomról rendkívül fontos információkat nyújtó vizsgálatsorozat (Szívós—Tóth [szerk.] 2005) követi a nemzetközi sztenderdet, ugyanakkor meglehet ősen háttérbe szorul a probléma területi aspektusa, amely viszont a probléma kezelését célzó (szociális, fejlesztési) politikák számára lehet(-ne) fontos. E területen új informáci- ókat nyújthat az „Integrált helyi jóléti rendszerek" modellprogram keretében elvég- zett adatfelvétel eredményeinek másodelemzése, hiszen a nyolcezernél is több kér- dő ív segít az országos „átlag" mögött meghúzódó differenciált valóság jobb meg- ismerését. A hátrányos helyzet ű térségekben él ők anyagi-jövedelmi helyzetének megismerése kiemelt szerepet kapott a felmérésben, ami a több dimenzió mentén is lehető vé teszi az új ismeretek szerzését. Tekintve, hogy mind a jövedelmek, mind pedig a kiadások tekintetében jelent ős területi-települési különbségeket tapasztal- tunk, ezért a válaszadók szubjektív megítélésére hagyatkoztunk, amikor a jövedel- mi-anyagi helyzetüket kívántuk feltárni. A jövedelmi helyzet megítélésekor a vála- szok kiegyenlítettnek tekinthet őek — a mintában 11,3% vélte úgy, hogy jövedelmi helyzete az átlagosnál jobb, vagy kifejezetten jó, miközben egyharmaduk (32,2%) vélte úgy, hogy az átlagnál rosszabb anyagi helyzetben van. A lakóhely mérete fontos tényező , hiszen a települési hierarchiában elfoglalt hely szinte determinálja az anyagi- jövedelmi helyzetet, minél nagyobb a vizsgált település: — annál kisebb arányban tekintik magukat a válaszadók rossz anyagi helyzet űnek, — és egyre nagyobb arányban gondolják úgy, hogy az átlagnál jobb körülmé- nyek között élnek. Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. TÉT XX. évf. 2006 s 2 Gyors ténykép 119 2. TÁBLÁZAT Jövedelmi helyzet megítélése a lakóhely szerinti népességkategória alapján a 18-59 éves válaszadók esetében (Financial Situation of 18-59 Year Old Answerers According to the Citizen Category of Domicile) Jövedelmi helyzet Átlagosnál Átlagosnál Összesen Lakónépesség Átlagos rosszabb jobb fő % fő % fŐ % fŐ % 1 - 249 fő 106 51,71 80 39,02 19 9,27 205 100,00 250 - 499 fő 127 42,19 146 48,50 28 9,30 301 100,00 500 - 999 fő 106 35,10 170 56,29 26 8,61 302 100,00 1000 - 1999 fő 255 32,32 467 59,19 67 8,49 789 100,00 2000 - 4999 fő 489 34,22 793 55,49 147 10,29 1429 100,00 5000 fő fölött 598 29,65 1205 59,74 214 10,61 2017 100,00 Nagyváros 185 24,87 404 54,30 155 20,83 744 100,00 Összesen 1866 32,24 3265 56,42 656 11,34 5787 100,00 Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-ji lakónépességét vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a táblázat Nagyváros sorában jelennek meg. Forrás: Saját számítás. A lakóhely lélekszámán túl vízválasztóként kell értékelni a válaszadó nemzetiségi hovatartozását is, hiszen a kisebbséghez - nemzetiséghez tartózók között tendencia- szerűen valamennyi népességkategória esetében magasabb az átlagosnál rosszabb anyagi helyzetben lév ők aránya. Az alacsony elemszám - 35 válaszadó - miatt messzemen ő következtetéseket nem szabad levonni, az viszont figyelemreméltó, hogy az aprófalvakban lakó nemzetiségi válaszadók közel háromnegyede (74,2%) gondolja úgy, hogy rossz vagy az átlagnál kedvez őtlenebb anyagi helyzetben van, ami közel harminc százalékponttal múlja felül az azonos településcsoportban él ő többségi válaszadók hasonló mutatóját (46,8%). Az anyagi-jövedelmi státusz sze- rint az ellenkez ő végponton a jó vagy kiemelked ően jó anyagi-jövedelmi helyzetben lévők állnak, ám esetükben olyan mértékű területi, nemzetiségi differenciálódásról nem adhatunk számot, mint a „szegények" esetében. A nagyvárosban él ő válasz- adóktól eltekintve a válaszadók durván tizede (8,6-10,6%) vélte úgy, hogy anyagi helyzete jónak mondható. Figyelemre méltó azonban a nagyvárosi almintában ta- pasztalható arányváltás, miközben a településhierarchiában egyre feljebb haladva nem volt tapasztalható semmiféle „jóléti eltoldódás", hirtelen, ugrásszer űen meg- nőtt az anyagi helyzetükkel megelégedettek aránya. Az anyagi - jövedelmi helyzet tekintetében megfigyelhet ő jelentős különbségek a mindennapok gyakorlatában, élethelyzeteiben is leképez ődnek, olykor rendkívüli Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. 120 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2 aránytalanságokra vetve fényt. Az adatfelvétel egyik legdöbbenetesebb eredménye, hogy a vidéken élők életkörülményeiben az elmúlt évtizedek infrastruktúrafejleszté- sei korlátozott eredményt hoztak. Különösen aggasztó, hogy az olyan kényelmi szolgáltatások, mint a vezetékes víz- és gázszolgáltatás éppen a leginkább rászorul- tak, a 60 éven felüliek számára elérhetetlen. Ennek egyrészt nyilvánvalóan techni- kai okai is vannak, hiszen az aprófalvak (500 f ő alatti települések) döntő részében ki sem épült a gázellátást biztosító vezetékhálózat, ugyanakkor, ahol erre mód lett volna, vagyis a vezetékes vízellátás tekintetében, ott sem valósult meg a háztartások komfortjának emelése, ami mögött vélhet ően az anyagi er őforrások korlátozottsága húzódik meg. Ezt támasztja alá, hogy a jobb jövedelmi helyzetben lév ő, 60 évnél fiatalabbak körében tendenciaszer űen jobb a vezetékes vízzel való ellátottság. 2. ÁBRA Vezetékes vízzel el nem látott háztartásban él ők aránya a középkorúak és a 60 évnél idősebbek körében (Ratio of Middle-aged and Older Than 60 Years People Living in Households Without Water-supply) 40 - 35 - 30 - 25 - 20 - 15- 10- 5- 0 `Lb oc' (1, Ch 5 Ocs 05 ' ° ‘1, 00 cs <0° °' 0 60-x u 18-59 éves Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-jei lakónépességét vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a diagramban Nagyvárosként jelennek meg. Forrás: Saját szerkesztés. A települési hierarchia alján elhelyezked ő, kis lélekszámú településeken él ők nem csupán a vezetékes gázellátás használatáról mondanak le kényszer űen, azokat az alternatív lehető ségeket sem használják ki, amelyek pedig technikai rendelkezésre állnak (tartályos gáz, olajfútés) és kiépítésük nem igényelne komoly beruházást. Feltehető en anyagi és mentalitási okokból továbbra is a hagyományos f űtési mó- dokkal (szén és fatüzelés) biztosítják a lakhatóságot, annak ellenére, hogy a komoly fizikai megterhelést jelent ő fűtést (tűzifavágás, fűtőanyag mozgatása, begyújtás, salakozás stb.) az egészségi állapot romlásával párhuzamosan egyre kevésbé képesek ellátni. Különösen az aprófalvakban, az 500 fónél kisebb lélekszámú településeken Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. TÉT XX. évf. 2006 s 2 Gyors ténykép 121 élő idő sek körében aggasztó a helyzet, hiszen ott az ott él ők 80%-a f űti lakását ily módon. Ez az arány a településhierarchián felfelé haladva folyamatosan mérsékl ő- dik, a 2000 fő körüli települések esetében már 50% alá csökken. Nem véletlen, hogy a falugondnokok munkájában fontos részt jelent az id ősek számára a fűtőanyag beszer- zése, betárolása, olykor még aprítása is. Miként a vezetékes vízellátás esetében már láthattuk, az azonos népességkategóriájú településeken él ő középkorúak körében az infrastrukturális ellátottság szintje magasabb, mint az id ősek körében, így van ez a fűtési mód esetében is. Nem meglep ő viszont, hogy a rossz jövedelmi, anyagi hely- zetű csoportban felülreprezentált nemzetiségiek körében a hagyományos f űtési módot alkalmazók aránya majd kétszer akkora, mint a többségi társadalom tagjai körében. Az anyagi—jövedelmi viszonyok területén megfigyelhet ő kedvezőtlen helyzet is- meretében aligha meglep ő, hogy a hátrányos helyzet ű térségekben egészen elké- pesztő mértékű anyagi kiszolgáltatottsággal szembesülünk. Az adatfelvétel során szerepelt egy kérdés, ami arra irányult, hogy a válaszadó képes lenne-e 30 000 Ft-ot rövid időn belül elő teremteni, hogy finanszírozni tudjon egy hirtelen felmerült (be- iskoláztatás, betegség, javíttatás stb.) kiadást. 3. ÁBRA Pénzügyi tartalékokkal bíró háztartások megoszlása település népességkategóriája és kisebbségi-nemzetiségi hovatartozás szerinti bontásban (Akik úgy nyilatkoztak, hogy képesek lennének 30 000 Ft-ot el őtéremteni.) (Distribution of Households with Financial Base According to the Population Category of Settlements and Minority-nationality Categories) Hinta Nagyváros 5000 f ő fölött 2000 - 4999 fő 1000 - 1999 f ő r° Vr. ....7.;. 500 - 999 f ő 250 - 499 f ő 1 - 249 f ő 4R44 . Ok. 0 10 20 30 40 50 60 u Kisebbségi c3 Többségi Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-jei lakónépességét vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a diagramban Nagyvárosként jelennek meg. Forrás: Saját szerkesztés. Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. 122 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2 A kérdésben megjelölt összeg nagyságrendjének megítélésében segít, hogy orszá- gos szinten az átlagos nettó havibér 2005-ben meghaladta a 100 000 forintot. Ehhez mérten megdöbbent ő, hogy a mintába kerül ő válaszadók kevesebb, mint fele (49,2%) jelezte, hogy erre képes lenne, ám közülük is csupán 60% — vagyis a teljes minta 28,5%-a! — rendelkezett ténylegesen a kérdéses pénzzel, 40%-uk családi, baráti kölcsönből teremtette volna el ő a szükséges összeget. Miként azt már több területen is láthattuk, az anyagi kiszolgáltatottság területén is jelent ős különbségek fedezhet őek fel az egyes településcsoportok között. Legkevésbé az aprófalvak lakosai rendelkez- nek anyagi tartalékokkal, és esetükben a mozgósítható hálózati, társadalmi t őke is erősen korlátozott, hiszen akiktő l kölcsön tudnának kérni, azok is feltételezhet ően hasonló anyagi—jövedelmi helyzetben vannak. Az 500 fő nél kisebb lélekszámú tele- pülésen él ők közül csupán egyharmaduk jelezte, hogy képes lenne ekkora pénzössze- get el őteremteni, ám ennek is nagyobb része (55%-a) kölcsönb ől biztosította volna. Ez egyszerűbben megfogalmazva az jelenti, hogy ebben a településkategóriában a lakosok közel kilenctizede önerejéb ől nem lenne képes 30 000 Ft-ot el őteremteni. Ahogy aztán haladunk az egyre nagyobb települések irányába, fokozatosan emel- kedik azok aránya, akik számára nem jelent problémát ekkora összeg el őteremtése, és ezzel párhuzamosan n ő azok aránya is, akik önállóan, vagyis baráti, családi köl- csön nélkül képesek biztosítani a szükséges pénzt. A nagyvárosok esetében például a megkérdezettek 55%-a mondta, hogy biztosítani tudná a harmincezer forintot, s ennek közel 70%-a (69,3%) rendelkezett is a kérdéses összeggel. A nemzetiségi- kisebbségi dimenziót is bekapcsolva a vizsgálódásba azt találjuk, hogy a magukat nemzetiséginek, illetve kisebbséginek valló válaszadók körében a többségi társada- lom tagjainál rosszabb helyzettel szembesülünk. Körükben tendenciaszer űen, alacso- nyabb arányban találunk mozgósítható pénzügyi tartalékkal bíró válaszadót, mint a többségi társadalom tagjai között. Ilyen fokú anyagi kiszolgáltatottság esetén nem meglepő, hogy időről-időre pénzügyi zavarba kerülnek az emberek, nem képesek a közüzemi számláikat fizetni, tartozást, díjhátralékot halmoznak fel. A minta egészében a válaszadók 20%-a jelezte, hogy van legalább egy területen (elektromos áram, víz, távh ő, közös költség stb.) elmaradása. Els ő tekintetre furcsá- nak tűnik, hogy az eddigiekt ől eltérően nem a rosszabb anyagi, jövedelmi viszo- nyok által jellemezhet ő aprófalvakban találkozunk a leggyakrabban pénzügyileg „késésben" lév ő kkel, hanem a jobb körülmények között ISIO nagyvárosiak körében. Ebben ugyanakkor szerepet játszik az is, hogy a nagyvál ∎ m)1,1):111 és a jobb helyzet- ben lév ő nagyobb településeken a kiadási szerkezetben tobh olyan tétel is megjele- nik (távfűtés díja, közös költség, gázdíj), amely az aprólziK 11:han egyáltalán nem, pontosabban nem ilyen (halasztott, illetve általány) formában jelentkezik. Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. TÉT XX. évf. 2006 s 2 Gyors ténykép 123 4. ÁBRA Közüzemi díjhátralékkal, illetve egyéb lejárt tartozással rendelkez ő válaszadók megoszlása a lakóhel)l népességkategóriája szerinti bontásban, a 18-59 éves korosztály tekintetében (Distibution of Answerers According to the Population Category of Settlement — 18-59 year olds — Having a Public Utility After Sum or Repayable Public Dept) Minta Nagyváros 5000 f 8 fölött 2000 - 4999 f 1000 - 1999 f 500 - 999 f ő 250 - 499 f8 .MME=gIE421=2-- 1 -249 f 0 10 20 30 40 50 u Kisebbségi tD Többségi] Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-jei lakónépességét vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a diagramban Nagyvárosként jelennek meg. Forrás: Saját szerkesztés. A nagyvárosokban tapasztalható magasabb tartozási (eladósodottsági) arány mö- gött egy strukturális okokra visszavezethet ő jelenség is meghúzódhat, ez pedig a banki eladósodottság kérdése. A rendszerváltást követ ően a lakosság hitelfelvétele rendkívül alacsony szintre állt be, a bankok számára a lakosság egyedül mint meg- takarításokat képz ő szerepl ő jelent meg, miközben hitelezés területén az államház- tartás és a vállalati szféra került el őtérbe. A bankok közti versengés élez ődésével és az államilag támogatott lakáshitelek megjelenésével olcsóbbá váltak a lakosságot megcélzó hitelek is, amelynek következtében ugrásszer űen meglódult a lakosság eladósodása, amely a legjobb pozíciójú társadalmi csoportoktól haladt egyre lejjebb a társadalmi, jövedelmi hierarchián. Ennek térbeli leképez ődéseként a lakosság banki eladósodottsága el ő ször a településhierarchia csúcsán elhelyezked ő főváros- ban és a nagyvárosokban vált érezhet ő vé, s lassan terjed tovább a lejjebb elhelyez- kedő kisebb települések irányába. Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. 124 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2 Társadalmi mobilitási tendenciák Földrajzi mobilitás A földrajzi mobilitásról ad képet a kérd őív azon kérdése, mely arra irányult, hogy a kérdezett mióta él a lakóhelyén. Meglep ő módon a válaszadók zöme (67%) több mint 20 éve ugyanazon a településen él, ennél lényegesen kisebb arányt (12%) képviselnek azon mintába került válaszadók, akik „több mint 10 éve" tartózkodnak lakóhelyükön, fennmaradó részük ennél rövidebb ideje lakója településének. A településméret és a lakóhelyen való tartózkodás id őtartama közötti összefüggéseket tekintve úgy tűnik, a nagyvárosokban a legkisebb azon válaszadók aránya, akik több mint 20 éve élnek jelenlegi lakóhelyükön, e települési kategória esetén csupán a válaszadók fele jelezte, hogy több mint két évtizede él városában. Az átlagot meghaladó mérték ű megtartó erővel adataink szerint az 1000 fő fölötti, ám a nagy- város méret űnél kisebb települések rendelkeznek, e települési kategória esetében a 70%-hoz közelít azon kérdezettek aránya, akik immáron több évtizede élnek telepü- lésükön. 3. TÁBLÁZAT A lakóhelyen tartózkodás id őtartalma a településméret szerint (Time of Location at Settlement According to the Size of Settlement) 11-15 több mint 0-5 éve 6-10 éve 16-20 éve Összes Településméret éve 20 éve fő % fő % fő % fő % fő % fő % 1 249 fő - 18 8,96 20 9,95 15 7,46 28 13,93 120 59,70 201 100 250 - 499 fő 23 7,85 27 9,22 28 9,56 40 13,65 175 59,73 293 100 500 - 999 fő 20 6,47 17 5,50 26 8,41 38 12,30 208 67,31 309 100 1000 - 1999 fő 46 5,93 53 6,83 56 7,22 76 9,79 545 70,23 776 100 2000 - 4999 fő 92 6,56 90 6,42 100 7,13 150 10,70 970 69,19 1402 100 5000 fő fölött 106 5,37 102 5,17 125 6,34 243 12,32 1397 70,81 1973 100 Nagyváros 114 16,03 85 11,95 68 9,56 86 12,10 357 50,21 711 100 Összes 419 7,40 394 6,95 418 7,38 661 11,67 3772 66,58 5665 100 Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-i lakónépességét vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a táblázat Nagyváros sorában jelennek meg. Forrás: Sajátszámítás. Ami az egyéb alapváltozókat illeti, a nemek vonatkozásában apró eltérések mutat- koznak: a férfi válaszadók körében a n őkhöz képest némileg magasabb arányú a településükön több évtizede él ők aránya. A munkahely foglalkozási ág szerinti besorolását tekintve a mez őgazdasági alkalmazottak körében a legmagasabb (a 80%-hoz közelít) a településén huzamos ideje él ők aránya, a legalacsonyabb az oktatásban, illetve a pénzügyi szektorban foglalkoztatottak körében. A jelenleg nyugdíjas, korábban mez őgazdaságban foglalkoztatott válaszadók esetében valószí- Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 125 n űsíthető, hogy a helyben elérhet ő, illetve napi ingázással megközelíthet ő mező- gazdasági nagyüzemekben dolgozva sokkal kevésbé kényszerültek lakóhelyük elhagyására, mint az iparban, épít őiparban, vagy akár a tercier szektorban foglal- koztatottak, s e társadalmi csoportot vélhet ően kevésbé sodorta magával a szocialis- ta iparosítást kísérő mobilitási hullám is. A településen tartózkodás idejét elemzéseink szerínt az iskolai végzettség, s az ez- zel összefüggő munkahely igen erőteljesen differenciálja. A felsőfokú végzettséggel rendelkez ő válaszadók, különösen az egyetemi végzettség űek, jóval rövidebb ideje élnek településükön, mint kevésbé képzett társaik, s a közép- és fels ővezet ők, értel- miségiek, egyéb szellemiek körében is az átlagnál alacsonyabb a településükön huzamosabb ideje élők aránya. E válaszadók esetében feltételezhet ő az átlagosnál nagyobb mobilitás, mely vélhetően a munkalehetőségek nagyobb kínálatával, erő- teljesebb vonzásával függ össze. Ami a gazdasági aktivitást illeti, nem meglepő adat, hogy a nyugdíjasok, illetve a rokkantnyugdíjasok körében felülreprezentált a településükön több évtizede él ők aránya. A jövedelmi helyzetet tekintve az átlagnál jobb helyzetű válaszadók körében árnyalatnyival kisebb a településén több évtizede tartózkodók aránya, mint a rosszabb jövedelmi viszonyok között él őknél. Mind- ebből azt az óvatos következtetést vonhatjuk le, hogy aki kedvez őbb anyagi kondí- ciókkal rendelkezik, valószín űleg földrajzilag is mozgékonyabb, mint az egziszten- ciálisan kiszolgáltatott, törekvéseit anyagi lehet őségei korlátozott volta miatt reali- zálni nem tudó válaszadói csoportok. A fentiek mellett a földrajzi mobilitásról informál a kérd őív azon kérdése is, mely a válaszadók munkahelyének földrajzi elhelyezkedésére irányult. Elemzéseink szerint a gazdaságilag aktív válaszadók zöme (63%) a lakhelyével megegyez ő településen dolgozik, illetve tanul, s az eljárók dönt ő többsége is csupán 15 km-es távon belül ingázik nap mint nap munkahelyére. A távolsági ingázás tehát igen kevéssé jellemz ő a válaszadók körében, s az átlagnál nagyobb mobilitási hajlandóságot feltételez ő külföldi munkavállalás lehetőségével élők közül is csak mindössze 8 fő került be a mintába. Nem meglepő, hogy a kisméretű települések (különösen az 500 f ő alatti aprófalvak) az átlagosnál kisebb arányban képesek munkahelyet kínálni lakóik számára, mint a foglalkoztatási lehetőségek szélesebb skálájával rendelkez ő, népes városok. Példának okáért a 0-249 főt számláló falvakban él ők mindössze 40%-a számára kínál munka- lehetőséget lakóhelye, az 5000 főnél nagyobb lélekszámú településeken ez az arány meghaladja a 70%-ot. A 249 f őnél kisebb törpefalvakban él ő, helyi foglalkoztatási lehetőség híján ingázó válaszadók háromötödének munkahelye kevesebb mint 15 km-re található lakóhelyétől, harmadának megyéjén belül található a munkahelye, s csak töredéke ingázik ennél távolabb fekv ő városokba munkavállalás céljából. Az egyes változókat tekintve a nemi hovatartozás vonatkozásában sajátos eltéré- sek rajzolódnak ki a mintában: a férfi válaszadók elemzéseink szerint a n őknél nagyobb ingázási hajlandóságot mutatnak: a konkrét számadatokat tekintve a férfiak valamivel több mint fele dolgozik lakóhelyén, a n őknél ez az arány a 70%-hoz közelít. A nemi hovatartozás mellett a családi állapot befolyásolja legerőteljeseb- ben, hogy a válaszadó helyben, avagy lakóhelyén kívül vállal munkát: míg a n őtlen, Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. 126 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2 illetve hajadon munkavállalók alig fele (46%) dolgozik lakóhelyén, a házas családi állapotúak közel 70%-a. Az olyan alapváltozók, mint az iskolai végzettség, a jöve- delmi helyzet, vagy akár a háztartásnagyság elemzéseink szerint közvetlenül nem befolyásolja, hogy valaki helyben, avagy más településen vállal-e munkát, ugyan- akkor a foglalkozási ágazat kihat a munkavállalás földrajzi sajátosságaira. Adataink szerint a mez őgazdaság mellett a kereskedelemben, valamint az egyéb szolgáltatási területen tevékenyked ők körében a legnagyobb a lakóhelyen dolgozók aránya, leg- alacsonyabb az iparban, építőiparban, szállításban, illetve a vízgazdálkodás terüle- tén dolgozók körében. 4. TÁBLÁZAT A válaszadók megoszlása a településméret és a munkahely földrajzi helye szerint (Distribution of Answerers According to the Size of Settlement and Geographical Place of their Work Place) 15 km-en A megye Egy másik Jelenlegi A f őváros- Település- belüli egyik megye Összes lakóhelyén ban méret településen városában városában fő % fő % .tő .fő Jő fő % 1 - 249 fő 44 40,(X) 41 37,27 23 20,90 0,90 1 0,90 110 100 250 - 499 fő 78 51,65 44 29,13 26 17,21 0,66 1,32 151 100 500 - 999 fő 106 54,92 47 24,35 25 12,95 13 6,74 2 1,04 193 100 1000 - 1999 fő 244 55,08 115 25,96 39 8.80 41 9,26 4 0,90 443 100 2000 - 4999 fő 561 60,58 218 23,54 107 11,55 29 3,13 11 1,18 926 100 5000 fő fölött 1017 72,08 240 17,01 96 6,80 40 2,83 18 1,28 1411 100 Nagyváros 399 63,94 181 29,01 25 4,01 10 1,60 9 1,44 624 100 Összes 2449 63,48 886 22,97 341 8,84 135 3,50 47 1,22 3858 100 Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-i lakónépességét vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a táblázat Nagyváros sorában jelennek meg. Forrás: Saját számítás. Intergenerációs mobilitás A közel 6 000 fős, 60 év alatti mintába mintegy 2 541 olyan válaszadó került, aki háztartásában 14 évesnél fiatalabb gyermeket nevel, s az 1400-hoz közelít azon válaszadók száma, akik 14-18 év közötti korosztályhoz tartozó gyermekkel rendel- keznek. Elemzéseink ezúttal csupán az utóbbi csoportra terjednek ki, mivel e kor- osztály továbbtanulási sajátosságainak és a válaszadó szül ők iskolai végzettségének összevetése lehet őséget ad az intergenerációs mobilitás vizsgálatára. 3 A válaszadók középiskolás korú gyermekeinek hozzávet ő leg fele tanul szakközépiskolában, a gimnáziumi továbbtanulás mellett a gyermekek harmada döntött, fennmaradó ré- szük (19,5%) pedig szakmunkás képzettséget nyújtó középiskolában keresett érdekl ő- désének megfelel ő továbbtanulási lehet őséget.4 Ha elemzéseinket csupán a 14-18 év közötti gyermekkel rendelkez ő válaszadókra sz űkítjük, megállapíthatjuk, hogy a Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 127 mintába került szülők iskolai végzettsége alapvet ően meghatározza, hogy gyermekük a középiskolai továbbtanulás esetén milyen iskolatípust preferál. Amint az alábbi táblázat adatsorai mutatják, minél magasabb a szül ő iskolai végzettsége, annál való- színűbb, hogy gyermeke gimnáziumban tanul tovább, a másik póluson az alacsonyan iskolázott szül ők gyermekei találhatók, akiknek töredéke folytat tanulmányokat gim- náziumban. Megdöbbentő, hogy míg az egyetemi végzettség ű szülőkkel rendelkező gyermekek 70%-a tanul tovább gimnáziumban, s csak ötöde folytatja tanulmányait középiskolában, valamint 7%-a szakmunkás képz őben, addig az általános iskolai végzettséggel nem rendelkez ő szül ők gyermekeinek harmada szakmunkásképz őben, fele szakközépiskolában tanul tovább, s csak mindössze 16%-a számára adatik meg a gimnáziumi továbbtanulás lehet ősége. A fenti adatok ismeretében talán nem t űnik túlzónak az a kijelentés, mely szerint a válaszadók többsége továbbörökíti társadalmi státuszát, annak minden el őnyével és hátrányával együtt. 5. TÁBLÁZAT A középiskolás gyermekek megoszlása szüleik iskolai végzettsége szerint (Distribution of children participating secondary schools according to the qualification of their parents) Középiskolás korú gyermekek megoszlása iskolatípus szerint Szül ő iskolai Gimnázium Szaknzunkás Szakközép Összes végzettsége fő fő fő Egyetem 21 72,41 2 6,90 6 20,69 29 100 Főiskola 92 60,13 7 4,58 54 35,29 153 100 Gimnázium 94 50,54 21 11,29 71 38,17 186 100 Szakközép 89 34,77 29 11,33 138 53,91 256 100 Szakmunkás 116 28,57 97 23,89 193 47,54 406 100 Ált. iskola 49 21,40 81 35,37 99 43,23 229 100 8 osztály alatt 10 15,87 22 34,92 31 49,21 63 100 Összes 474 35,56 260 19,50 599 44,94 1333 100 Forrás: Saját számítás. Az alapváltozók középiskolai továbbtanulásra gyakorolt hatásait vizsgálva megál- lapíthatjuk, hogy elemzéseink megegyeznek az e témakörben folytatott hazai kuta- tási eredményekkel (lásd pl. Andor—Liskó 1999), melyek szerint a jövedelmi helyzet rendkívül erőteljes befolyással bír a továbbtanulási preferenciákra, mint az alábbi ábra szemlélteti, a szakmunkásképz őben továbbtanuló diákok körében kimagasló (a gyermekek majdnem fele érintett!) az átlagosnál rosszabb anyagi körülményekkel rendelkező szülői hátterű diákok aránya. A gimnáziumban továbbtanulók körében ez az arány az el őbbinek éppen fele, s nagyjából hasonló szinten mozog a f őiskolán, egyetemen továbbtanuló diákok körében. A jövedelem mellett sajátosan differenciálja a válaszokat a kérdezettek munkahelyi beosztása: nem meglepő, hogy az alacsonyabb státusú szül ők (szak-, segéd- és betanított munkások) gyermekei nagyobb arányban tanulnak tovább szakmunkásképz őben és szakközépiskolában, mint gimnáziumban, a kedvezőbb beosztású válaszadói csoportok gyermekei esetében pedig éppen fordított Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. 128 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2 a trend, zömük az általános iskola befejezése után rendszerint gimnáziumban folytatja tanulmányait, s csupán néhány százalék kerül szakmunkásképz őbe. Míg pl. a fels őve- zetői beosztásban dolgozó válaszadók mindössze 8%-a szánja gyermekét szakmun- kásnak, addig ez az arány a segédmunkás szül ők körében 35%! A képet árnyalja, hogy a jövedelmét önálló vállalkozóként el őteremtő válaszadók iskolaválasztási stratégiája az egyéb szellemi, illetve adminisztratív munkakörben dolgozó válaszadókéval egyezik meg, s ehhez hasonló tendenciát követ a magát segítő családtagként definiáló válaszadók iskoláztatási stratégiája is. Ez utóbbi kategória valószín űleg nagy számban rejt a családi vállalkozásba, családi gazdaság- ba besegítő, nem ritkán adminisztratív feladatokat, a vállalkozással kapcsolatos ügyin- tézést ellátó, kedvez őbb jövedelmi helyzetű válaszadókat. Ha a válaszadók foglalko- zási ág szerinti besorolása alapján vizsgáljuk gyermekeik továbbtanulási jellemz őit, megállapíthatjuk, hogy a szül ői háttér ez esetben is igen er őteljesen meghatározza az iskolaválasztással kapcsolatos döntéshozatalt. Anélkül, hogy a részletekbe bocsátkoz- nánk, összességében elmondhatjuk, hogy gyermekeiket els ősorban azok járatják gim- náziumba, akik az átlagosnál magasabb kvalifikációt kívánó területeken dolgoznak, pl. az oktatás, egészségügy vagy akár a pénzügy és a bankszféra területén. Ezzel szemben a szakmatanulás els ősorban azon gyermekeket jellemzi, akiknek szülei ma- guk is olyan gazdasági ágazatokban tevékenykednek, melyek alacsonyabb képzettsé- get, illetve els ősorban gyakorlati jelleg ű ismeretek meglétét igénylik. A válaszadók etnikai-nemzetiségi hovatartozása szintén hatással van gyermekeik továbbtanulási stratégiáira: a magukat valamely nemzeti kisebbség, illet őleg etni- kum tagjának valló szül ők gyermekei nagyobb arányban kapcsolódnak be a szak- munkásképzésbe, mint a kisebbséghez nem tartozó válaszadók középiskolás korú gyermekei. Míg az etnikai-nemzetiségi hovatartozásukról számot adó szül ők harmada nyilatkozott úgy, hogy gyermeke a válaszadás pillanatában szakmunkásképz őben tanult, addig ez az arány a kisebbséghez nem tartozó válaszadók esetében 20% alatt marad. A különbség igen jelent ős a szakközépiskolák esetében (a két válaszadói cso- port gyermekeinek középiskolai jelenléte között 10%-os differencia mutatkozik), a gimnáziumi továbbtanulás esetén ugyanakkor az eltérések mérsékeltebbek. Összességében a földrajzi mobilitás szempontjából meglehet ős immobilitás jel- lemzi a mintát, meglepően magas a településén, lakóhelyén több évtizede él ők ará- nya, amelynek az erős lokális kötődések, a helyi közösségbe ágyazottság mellett az egzisztenciális kényszer is komoly oka lehet. A munkavállalással összefügg ő föld- rajzi mobilitás szintén igen csekély mértékben jellemzi a mintát, aki teheti, akár alacsonyabb fizetésért is, lakóhelyén vállal munkát. A szül ők és gyermekeik közötti (intergenerációs) mobilitást tekintve a földrajzihoz hasonló immobilitást tapasztal- hatunk, azaz a kérdezettek leszármazottainak arra van leginkább esélye, hogy szülei státusát megörökölje, semmint annál számottev ően kedvez őbb társadalmon belüli pozíciót teremtsen meg. A középiskolás korú gyermekek iskolaválasztási jellemz ői elemzéseink szerint visszatükrözik, mintegy leképezik a mintába került szül ők isko- lai végzettségét, jövedelmi helyzetét, munkahelyi beosztását, foglalkozását, stb. Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. TÉT XX. évf. 2006 s 2 Gyors ténykép 129 Kapcsolathálózati sajátosságok, az erős és gyenge kötések szerepe A családi, rokonsági, baráti kapcsolatok szerepe, jelentősége A válaszadók családi kapcsolatairól, személyes networkjeir ől tájékoztat az egy háztartásban él ők száma. Adataink szerint a 60 év alatti mintában a válaszadók 6%-a él egyszemélyes háztartásban, a leggyakoribb a három (25%), illetve négyszemélyes (30%) háztartás, a válaszadók ötöde ugyanakkor ennél nagyobb méret ű háztartás- ban él, s ettő l nem sokkal marad el a kétszemélyes háztartásban él ők aránya (18%). Nem meglepő, hogy a 60 évesnél id ősebb válaszadók körében az el őbbinél jóval gyakoribb az egyszemélyes háztartások el ő fordulása (34%), az érintett korcsoportba tartozók fennmaradó része (közel fele) házastársával, (15%-a) gyermekeivel, illetve rokonával él együtt. A nemek szerinti megoszlást tekintve a 60 évesnél fiatalabb korcsoporthoz tartozó mintában árnyalatnyival több férfi (7,7%) él egyedül, mint n ő (5,1%), míg az idő sebb generációhoz tartozó válaszadók körében az egyedül él ő (feltehet ően özvegy) n ő k aránya felülreprezentált. A település méretét, lélekszámát afféle alapváltozónak tekintve megállapíthatjuk, hogy a háztartás nagysága és a településméret között nincs szoros összefüggés, azaz nem mondhatjuk azt, hogy a falusi karakterrel rendelkez ő településeket a hagyományos, több generációs együtt- élésen alapuló családszerkezeti jellemz ők határoznák meg. A kérdezettek kapcsolathálózatának vizsgálatára irányuló adatelemzéseink ered- ményei megegyeznek az e tárgyban végzett országos vizsgálatok tapasztalataival, melyek szerint a kérdezettek körüli interperszonális tér igen sz űkös, illetve a családi kapcsolatok dominanciája jellemzi (Angelusz—Tardos 1998; Dávid—Albert 1999; Utasi 2002). Erre utal többek között az az adat, mely szerint a (60 év alatti) válasz- adók négyötöde érzi úgy, hogy problémái megoldásában els ősorban családja segít- ségére számíthat. 5 Nem meglep ő , hogy akik több tagú háztartásban élnek, nagyobb mértékben (80%) támaszkodhatnak családjukra, mint az egyedül él ők, akiknek csak valamivel több mint fele (57,7%) várhat segítséget sz űkebb családjától. Ha az ada- tokat a településnagyság szerint értelmezzük, megállapíthatjuk, hogy a családtagjaik támogatását élvez ők aránya az 500-999, valamint az 1000-1999 f őt számláló tele- pülések esetében a legnagyobb (több mint 80%). Az 500 f ő alatti aprófalvakban, illetve a 2 000 fő nél nagyobb lélekszámú településeken él ők adataink szerint ennél kisebb mértékben, de még így is igen jelent ő s arányban (70% körüli érték) számít- hatnak családjuk segítségére. Más megvilágításban: az 500 f ő alatti aprófalvakban, illetve a 2 000 fő nél nagyobb lélekszámú településeken él ő válaszadók hozzávet ő- leg harmada vélekedik úgy, hogy amennyiben problémái adódnának, azok megol- dásában nem számíthatna sz ű kebb családja segítségére. Hozzá kell tennünk, hogy a sz űkebb család támogatását nélkülöz ő kérdezettek egyéb er ős kötései is igen gyér- nek mondhatók, e válaszadók az átlagnál kisebb mértékben számíthatnak rokonsá- gukra, szomszédságukra, s barátaik támogatását is csak korlátozottan élvezhetik. A kérdezettek körében sajátos különbségek mutatkoznak a rokonság szerepének megítélésében. Nem meglep ő, hogy a szűkebb család szerepéhez képest a rokonság Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. 130 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2 jóval kisebb súllyal bír, erre utal, hogy a válaszadók mindössze harmada számít problémái megoldásában rokonsága segítségére. Úgy t űnik, a családi állapot nagy- mértékben meghatározza a válaszokat, az egyedül él ők közel ötöde (18%) egyálta- lán nem számít sz űkebb rokonsága támogatására, a többtagú háztartásban él ők körében ez az arány kisebb, a válaszadók tizedét érinti. A családi, rokoni segítség- adás, illetve a családi állapot között elemzéseink szerint szintén összefüggés mutat- kozik: aki ugyanis házasságban él, nagyobb arányban nyilatkozott úgy, hogy szá- míthat sz űkebb családja, rokonsága támogatására, mint az egyedül vagy akár élet- társi kapcsolatban élők. Úgy tűnik, hogy a család, házasság intézménye szoros és széleskörű családi-rokonsági támogató hálózatba kapcsolja be az érintetteket. A településméret a rokonság szerepének megítélésében is meghatározó szereppel bír: az 500-999, valamint az 1000-1999 főt számláló településeken az átlagosnál maga- sabb (30%-ot meghaladó mérték ű) a szűkebb rokonságra teljes mértékben támasz- kodni tudó válaszadók aránya. Talán nem t űnik merész megállapításnak az a feltétele- zés, hogy az említett két települési kategória esetében tartható fenn hosszú távon olyan családi-rokoni kapcsolati hálózat, amely a személyes problémák megoldásában egyfajta véd őhálóként veszi körül az egyént. Az 500 f ő alatti aprófalvak esetében feltételezhető, hogy a közvetlen családtagok, illetve a sz űkebb rokonság a megélhetési lehetőségek szélesebb skáláját kínáló, nem ritkán távoli városokba áramlott, illetve elfoglaltságai, munkája oda köti, emiatt nem vagy csupán esetlegesen tudja támogatni aprófalvakban el ő hozzátartozóit. A 2000 f őnél nagyobb lélekszámú településeken ezzel szemben valószín űleg azért kisebb a családtagjaikra, rokonaikra támaszkodó válaszadók aránya, mivel e településméret a családi kapcsolatok mellett más, pl. baráti, munkatársi kapcsolatokat is nagyobb számban kínál az érintettek számára. Hasonló a helyzet a szomszédság szerepének megítélésében: ebben az esetben is a két említett települési kategória emelkedik ki a sorból a szomszédságra támaszkodó válaszadók átlagosnál magasabb arányával. Összességében azonban szomszédságára a válaszadóknak alig több mint 10%-a számít, szemben a barátok 20%-os arányával. A szomszédokkal való kapcsolat intenzitását tekintve a válaszadók 16%-a jelezte, hogy szomszédaival „gyakran segítik egymást", „alkalmankénti segítségnyújtásról" a kérdezettek ötöde számolt be, ugyanakkor jelent ős azok tábora, akik szomszédaik- kal való kapcsolatukat kifejezetten barátságtalannak (8,5%), illetve kifejezetten rossznak (24,2%) ítélik. Amint a 6. táblázat mutatja, a nagyobb méret ű településeken a szomszédok közötti alkalmi vagy rendszeres segítségnyújtás jóval gyakoribb jelenség, mint a kistelepü- lések vagy akár az aprófalvak népessége körében. Példának okáért a 249 f ő alatti törpefalvakban a kérdezettek közel fele (47%) számolt be kifejezetten rossz szom- szédsági kapcsolatokról, ez az arány a minta egészében csupán a válaszadók ötödét jellemzi, a nagyvárosokban él ő válaszadóknak pedig alig 2%-a jelezte. Hozzá kell tennünk ugyanakkor, hogy a szomszédsági kapcsolatok a falvakban és a városokban valószínűleg igen eltérő emocionális tartalommal jellemezhetők, könnyen lehet, hogy a városban él ő kérdezettek szomszédsági kapcsolataikat azért ítélték kevésbé konfliktusosnak, mert a kapcsolat intenzitása alacsonyabb fokú. Meglehet, hogy a Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. TÉT XX. évf. 2006 s 2 Gyors ténykép 131 falusi válaszadók rossznak, illetve konfliktusosnak ítélt szomszédsági kapcsolatai hátterében többszálú, szoros, valódi tartalommal bíró köt ődések állnak. A szom- szédsági kapcsolatok megítélésében markáns életkori eltérések mutatkoznak: úgy tűnik, az idősebb generáció jóval kevésbé ítéli konfliktusosnak szomszédaival való kapcsolatait, mint az ennél fiatalabb korosztályhoz tartozó válaszadók. 6. TÁBLÁZAT A szomszédsági kapcsolatok megítélése a 60 évnél fiatalabb válaszadók körében (Adjudgement of Neighbour Relations at Answerers Younger than 60) Nincs Gyakran Alkalmanként semmi- A kapcsolat Kapcsolatuk Kapcsolatuk Nincs Település segítik segítik !veti elfogadható adható baráts rossz szomszéd mérete egymást egymást kaPcsola- tuk fő % fő % fő % fő % fő % fő % fő % 1- 249 fő 30 14,49 33 15,94 24 11,59 18 8,70 98 47,34 3 1,45 1 0,48 250 - 499 45 15,05 49 16,39 77 25,75 26 8,70 96 32,11 5 1,67 1 0,33 fő 500 - 999 61 18,89 65 20,12 90 27,86 26 8,05 75 23,22 3 0,93 3 0,93 fő 1000 - 131 16,67 148 18,83 163 20,74 59 7,51 260 33,08 17 2,16 8 1,02 1999 fő 2000 - 221 15,39 344 23,96 308 21,45 141 9,82 393 27,37 21 1,46 8 0,56 4999 fő 5000 fő 327 16,37 485 24,27 485 24,27 187 9,36 457 22,87 49 2,45 8 0,40 fölött Nagyváros 124 18,08 206 30,03 273 39,80 33 4,81 11 1,60 34 4,96 5 0,73 Összes 939 16,37 1330 23,19 1420 24,76 490 8,54 1390 24,24 132 2,30 34 0,59 Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-i lakónépességét vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a táblázat Nagyváros sorában jelennek meg. Forrás: Saját számítás. A barátok szerepének megítélése szintén szoros összefüggést mutat a lakóhelyül szolgáló település méretével. Adataink szerint a lakosságszám emelkedésével párhu- zamosan a barátok szerepe növekszik. A baráti kapcsolatok megítélésében a nemek vonatkozásában mintánkban lényeges eltérések nem mutatkoznak, a képzettségi szint ugyanakkor erőteljesen befolyásolja e kapcsolatok jellegét, er ősségét, olymódon, hogy a magasabb iskolai végzettségű válaszadók körében a baráti segítségre támasz- kodni tudók aránya az átlagosnál nagyobb. Hogy csak a széls ő pólusokat említsük, az általános iskolát be nem fejezett válaszadók körében alig több mint 10% a barátaik segítségére teljes mértékben támaszkodni tudók aránya, a főiskolát, egyetemet végzet- tek között ugyanakkor háromszor ennyien rendelkeznek segíteni kész barátokkal. Elemzéseink megerő sítik azt a hálózatelméleti megállapítást, mely szerint a fel- nőttkori hálózatok alakulását alapvet ően meghatározza az érintettek munkamegosz- tásban betöltött helye, a válaszadók produktív vagy improduktív volta. (Kürtösi 2004). Ezt támasztják alá azon adataink, melyek szerint a munkahellyel rendelkez ők nagyobb mértékben támaszkodhatnak barátaik segítségnyújtására, mint a mintába került munkanélküliek, rokkantnyugdíjasok vagy akár nyugdíjasok. Az inaktívak köréből csupán a tanulói jogviszonyban lév ő, kortárs kapcsolatokban b ővelkedő Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. 132 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2 válaszadók emelkednek ki segíteni kész baráti kapcsolataik kimagasló (70%-os) arányával, összhangban a hasonló témakörben végzett országos kutatások tapaszta- lataival (Dávid—Albert 2005). A kapcsolati struktúrák eltéréseit, interakciós hajlandóságukat a kérdezettek a ta- pasztalatok szerint magukkal viszik munkahelyi kapcsolathálózataikba is. A mun- katársak szerepének megítélése elemzéseink szerint az alapváltozók közül legin- kább a településmérettel mutat szoros összefüggést: az aprófalvakban él ők körében elenyész ő szerepe van (a támogató hálózat részeként) a munkatársi kapcsolatoknak, a településméret növekedésével azonban e kapcsolatok szerepe, jelent ősége növek- szik. Könnyen lehet, hogy a nagyobb központokba ingázó aprófalusiak esetében az oda-visszautazás kényszere nem teszi lehet ővé a munkatársi kapcsolatok elmélyíté- sét. Az olyan alapváltozók, mint a nem, az iskolai végzettség vagy akár a háztartás- nagyság elemzéseink szerint nem differenciálja a munkatársi kapcsolatokat, hason- lóképpen a munkahely ágazat szerinti megoszlásához. Ugyanakkor a beosztás meg- határozó szerepet játszik a munkatársi kapcsolatok megítélésében: nem meglepő, hogy az önálló vállalkozók körében a legmagasabb a munkatársaira támaszkodni egyáltalán nem tudók aránya, emellett igen magas a támaszt nyújtó munkatársi kapcsolatokkal nem rendelkez ő szakmunkások, segédmunkások száma a válaszadók körében. A munkatársak segítségére számítók aránya a fels ő és középvezetői beosz- tásban dolgozók körében a legnagyobb, az ilyen beosztásban tevékenyked ő válasz- adók mintegy ötöde jelezte, hogy szükség esetén számíthatna munkatársai segítsé- gére. Adatbázisunk alapján ugyanakkor a munkahelyi kapcsolathálózatok tartalmára vonatkozó megállapításokat nem tudunk tenni, így pl. nem tudjuk megválaszolni, hogy e kapcsolatok tartalmaznak-e instrumentális vagy akár expresszív elemeket. Az a körülmény, hogy a válaszadó valamely kisebbség tagja-e vagy sem, a tapasz- talatok szerint nagymértékben meghatározza a kérdezettek networkjeit, különös tekintettel az er ős kötésekre, a családi, rokoni, baráti kapcsolatokra. Meglep ő adat, hogy mintánk valamely kisebbséghez tartozó tagjai jóval kevésbé számíthatnak családtagjaik, rokonaik, barátaik támogatására, mint a kisebbséghez nem tartozó társaik. A kisebbséghez tartozók az adatok tanulsága szerint jóval kevésbé támasz- kodhatnak munkaadójuk, munkatársaik segítségére is. Példának okáért a magát valamely kisebbséghez tartozónak valló válaszadók közel fele (46%-a) jelezte, hogy munkaadója segítségére szükség esetén nem számíthatna, ez az arány a kisebbség- hez nem tartozók esetében mindössze 28%. De említhetnénk akár a munkatársi segítség megítélését is, a kisebbséghez tartozók közel kétötöde vélekedik úgy, hogy problémái megoldásában egyáltalán nem számíthatna munkatársai támogatására, ez az arány a kisebbséghez nem tartozók körében feleakkora. Az erős kötések szerepér ől, súlyáról tájékoztat a kérd őív azon kérdése, mely arra irányult, hogy a válaszadók elegend ő időt töltenek-e gyermekeik, közvetlen család- tagjaik, rokonságuk, illetve barátaik társaságában. Az adatokból kit űnik, hogy a válaszadók kétötöde véli úgy, gyermekeivel, illetve társával elegend ő időt tölt együtt, ez az arány az egyéb családtagok (30%), illetve a barátok (21%) vonatkozá- sában jóval alacsonyabb. Különösen az aktív férfi válaszadók, valamint a magasabb Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 133 iskolai végzettség űek és beosztásúak vélekednek úgy, hogy nem fordítanak elegend ő időt erős kötéseik ápolására. Ami a 60 évesnél id ősebb generáció erős kötéseit illeti, adataink azt mutatják, hogy a mintába került válaszadók gyermekeikkel igen szoros és intenzív kapcsola- tokat ápolnak. A 60 év fölötti kérdezettek kétharmada gyermekeivel napi, illetve heti rendszerességgel találkozik, s csak 20%-ot tesz ki azon válaszadók aránya, akik havonta vagy ennél ritkábban tudnak személyes kapcsolatot tartani gyermekeikkel. A tapasztalatok szerint inkább a gyermekek látogatják meg szüleiket, és nem fordítva. Ami az egyéb rokonsági kapcsolatokat illeti, a kérdezettek kétötöde rendelkezik hely- ben lakó rokonokkal, akikkel, ha nem is heti rendszerességgel, de meglehet ősen gya- korta (havonta, illetve 2-3 havonta) személyesen találkozik. Barátok látogatásáról a kérdezettek alig több mint 4%-a számolt be, a szomszédokkal való kapcsolatról ehhez hasonló arányban nyilatkoztak a válaszadók, a szociális gondozók látogatását ugyan- akkor mindössze 23 fő, a 60 év fölötti minta alig 1%-a jelezte. A kapcsolatháló szűkösségére, a társas aktivitás alacsony szintjére utal, hogy a válaszadók mindössze ötöde jár rendszeresen társaságba, fele ritkán, fennmaradó része egyáltalán nem vesz részt a közösségi életben. A nemek között lényeges elté- rések nem mutatkoznak, a n ők körében árnyalatnyival több a társaságba ritkán, illetve egyáltalán nem járók aránya. Az átlagosnál alacsonyabb társas aktivitás jellemzi az id ősebb generációhoz tartozó nyugdíjas, rokkantnyugdíjas, illetve ház- tartásbeli válaszadókat, míg a tanulói jogviszonyban lév ő, fiatalabb korosztályhoz tartozó válaszadók társas aktivitása az átlagosnál magasabb. 7. TÁBLÁZAT Társaságba járás gyakorisága a 60 év alatti válaszadók körében településtípusok szerint (Frequency of Getting out between Answerers Younger than 60 According to Settlement Types) Egyálta nemlán Település- Gyakran Ritkán Nincs válasz Összes méret fŐ % fő % fő % fő % fő % 1 - 249 fő 43 20,57 88 42,11 74 35,41 4 1,91 209 100 250 - 499 fő 59 19,60 151 50,17 81 26,91 10 3,32 301 100 500 - 999 fő 55 17,97 123 40,20 114 37,25 14 4,58 306 100 1000 - 1999 144 18,53 350 45,05 272 35,01 11 1,42 777 100 fő 2000 - 4999 254 17,63 706 48,99 415 28,80 66 4,58 1441 100 fő 5000 fő fölött 439 21,71 1005 49,70 515 25,47 63 3,12 2022 100 Nagyváros 213 28,82 364 49,26 125 16,91 37 5,01 739 100 Összes 1207 20,83 2787 48,09 1596 27,54 205 3,54 5795 100 Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-jei lakónépességét vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a táblázat Nagyváros sorában jelennek meg. Forrás: Saját számítás. Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. 134 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2 Meglepő módon azon válaszadókat, akik valamely kisebbséghez tartozónak vall- ják magukat, az átlagosnál nagyobb arányban jellemzi távolmaradás a különféle közösségi programoktól. Miként az alábbi táblázat adatai mutatják, a társas aktivitás összefüggést mutat a lakóhelyként szolgáló település lakosságszámával is: a nagy- városokban élő válaszadók az átlagosnál gyakrabban járnak társaságba, vélhet ően a szabadidős programok szélesebb kínálatával összefüggésben. Más megfogalma- zásban: a kisebb lélekszámú településeken él ők körében jóval nagyobb a társaságba egyáltalán nem járók aránya, mint a népesebb kisvárosokban vagy akár a nagy- városokban él ők körében. A kérdezetteket körülvev ő támogató hálózat meglétére, illetve hiányára utal, hogy anyagi nehézségek esetén a válaszadók milyen megoldási stratégiákat részesítenek elő nyben. A válaszadók mintegy fele jelezte, hogy pénzügyi problémáit félretett forrásaiból orvosolná, harmada családjától vár segítséget, ennél lényegesen alacso- nyabb a banki hitelt felvev ők (7,2%), illetve a barátoktól segítséget kér ők (4,6%), valamint a problémáikat egyéb módon megoldók (10%) aránya. Úgy t űnik, az át- meneti vagy tartós pénzzavar kezelése az alapváltozóként kezelt településmérettel mutat összefüggést: a falusiak körében a városokban élő kérdezettekhez képest némiképp gyakoribb a családi és rokoni segítségkérés. Némileg ellentmondásosnak tűnik, hogy azon válaszadók ötöde is családtagjaihoz fordulna, akik korábban úgy nyilatkoztak, problémáik megoldásában nem számíthatnak családjuk segítségére. Könnyen elképzelhető, hogy a „Mennyire számíthat családja segítségére?" kérdés a válaszadó számára egy általános, a gyakorlat nyelvére nehezen lefordítható szituációt testesített meg, míg a konkrét, anyagi problémák megoldására irányuló helyzet a családi kapcsolatok tényeleges használatára/hasznára mutat rá. 5. ÁBRA Anyagi problémák esetén alkalmazott stratégiák (Used Strategies in Case of Financial Problems) 50,00 - 40,00 30,00 - 20,00 - 10,00 0,00 Forrás: Saját szerkesztés. Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. TÉT XX. évf. 2006 s 2 Gyors ténykép l35 A problémakezelési stratégiák elemzéseink szerint összefüggést mutatnak a kér- dezettek iskolai végzettségével. Míg az alacsonyabb iskolai végzettség ű (jellemzően 8 általános és szakmunkás képzettség ű ) válaszadók anyagi problémáik esetében inkább családtagjaikhoz fordulnak, addig a magasabb iskolai végzettség ű társaik (mindenekel őtt az egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkez ők) a saját erőforrásaik, pénztartalékaik mozgósítása révén igyekeznek anyagi problémáikon úrrá lenni. E problémakezelési stratégia hátterében nyilvánvalóan a kedvez őbb anyagi kondíciók húzódnak meg, melyet a jövedelemre vonatkozó adatok, valamint a különféle prob- lémakezelési stratégiák összefüggései igazolnak. Intézményi, szervezeti kötödések Ami a civil aktivitást illeti, a 60 évesnél fiatalabb generáció közül minden tizedik válaszadó tagja civil szervezetnek, legnagyobb arányban a szociális, érdekvédelmi, illetve szabadid ős területen tevékenyked ő egyesületek, alapítványok vonzzák a mintába került válaszadókat. Bár a kérdezettek töredéke tagja valamely civil szer- vezetnek, megközelít ő leg harmada számolt be arról, hogy ismer a településén m ű- ködő civil szervezetet, a szervezeti tagságtól való távolmaradás hátterében tehát vél- hetően nem csupán az információhiány vagy a civil szervezetek korlátozott jelenléte áll. Arra ugyanakkor nem tudunk választ adni, hogy a m űködő civil szervezetek nyúj- totta lehető ségek mennyiben felelnek meg a kérdezettek egyéni preferenciáinak. Vélhetően az alacsony civil aktivitással függ össze, hogy a civil szervezetek sze- repét a válaszadók igen alacsonyan értékelik, mindössze a kérdezettek néhány szá- zaléka (összességében 155 fő ) nyilatkozott úgy, hogy szükség esetén valamely civil szervezethez fordulna segítségért, a válaszadók kétharmada ugyanakkor a civil szer- vezetektől semmilyen támaszt nem vár. A civil szervezetben való tagság elemzése- ink szerint alapvetően meghatározza a civil szervezetek szerepének megítélését: a civil tagsággal rendelkez ő k körében mindössze a válaszadók harmada ítélte úgy, hogy nem számíthat a civilek támogatására, a tagsággal nem rendelkez ők körében ez az arány az említett értéknek éppen duplája. 6. ÁBRA A civil szervezetek megoszlása tevékenységük jellege szerint (Distribution of Civil Organisations According to their Activity) 20,00 15.00 tk 10.00 1 5.00 0.00 Forrás: Saját szerkesztés. Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. 136 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s2 A 60 évesnél id ő sebb válaszadók körében a fiatalabb generációhoz képest némi- leg magasabb (16%) a civil szervezetben tagsággal rendelkez ők aránya. 6 Különösen az idősebb korosztályhoz tartozó n ők között népszerűbbek a civil szervezetek, kö- rükben a válaszadók közel ötöde (18%) számolt be civil szervezetben vállalt tagság- ról. Úgy tű nik, a családi állapot is befolyásolja a civil aktivitást, az egyedül él ők körében az átlagnál magasabb a civil szervezetek munkájában tagként közrem űkö- dő k aránya. Hasonló a helyzet az iskolai végzettséggel, a képzettségi szint emelke- désével a civil szervezetekben tagsággal rendelkez ő válaszadók aránya n ő. Ami az intézmények, szervezetek szerepének megítélését illeti, sokatmondó in- formáció, hogy a vidéki társadalomban korábban oly hangsúlyos szerepet játszó egyházak a mintába került válaszadók körében nem bírnak nagy jelent őséggel: erre utal, hogy a kérdezettek több mint fele nyilatkozott úgy, hogy problémái megoldá- sában nem számíthat az egyház segítségére. A válaszadók között a településméret szerint nem mutatkoznak lényeges különbségek, azaz az aprófalvakban él ők nagy- jából azonos arányban vélekednek úgy, hogy az egyházak nem játszanak szerepet hétköznapjaikban, mint a nagyobb lélekszámú városokban lakhellyel rendelkez ő kérdezettek. A nemek közötti különbségeket tekintve a férfiak körében árnyalatnyi- val nagyobb az egyházak szerepét alacsonyan értékel ők szerepe, mint a mintába ke- rült n ő k között. Az egyházba vetett bizalom csökkenésére utal az is, hogy a kérdezet- tek alig 2%-a vélte úgy, id ő s korára az egyház vagy más karitatív szervezet segítségé- re támaszkodhat, ehelyett a többség a család és a sz űkebb rokonság anyagi-érzelmi támogatásában bízik, illetve ingó és ingatlan vagyonát, pénztartalékait igyekszik erre a célra tartalékolni. Meglep ő, hogy az anyagi helyzetük, életkoruk miatt leg- elesettebb társadalmi csoportok körében jóval magasabb az egyház szerepét nega- tívan értékelő válaszadók aránya, mint a munkahellyel, rendszeres jövedelemmel, szoros családi kötelékekkel rendelkez ők között. Az adatok a fentiek mellett arra hívják fel a figyelmet, hogy míg a felekezet szerinti hovatartozás nem befolyásolja az egyház szerepének megítélését, addig a vallási aktivitás igen jelentős szereppel bír: a templomba rendszeresen járók mindössze harmada vélte úgy, hogy az egyház- ra nem számíthat, ezzel szemben a templomba nem járók kétharmada tartotta elha- nyagolhatónak az egyházak szerepét. Az egyházakhoz hasonló a helyi pártok megítélése, a válaszadók közel 70%-a (68%) egyáltalán nem számít a pártok segítségére, ezzel szinte megegyez ő a parla- menti képvisel ő k szerepének értékelése (a válaszadók 65,5% nyilatkozott úgy, hogy szükség esetén nem számíthatna az érintett képvisel ők segítségére. A helyi politiku- sok (önkormányzati képvisel ők) megítélése az el őbbiekhez képest pozitívabb, mindössze a válaszadók kétötöde jelezte, hogy egyáltalán nem számít a szóban forgó csoport támogatására. Úgy t ű nik, a szakszervezetek sem részei a válaszadókat körülvev ő támogató hálózatnak, ugyanakkor a munkaadók szerepét a válaszadók negyede hangsúlyosnak ítélte. Az iskolai végzettség ez esetben igen er ősen diffe- renciálja a válaszokat, az alacsonyabb iskolai végzettség űek körében az átlagnál jóval magasabb a munkaadók támogatásában nem bízók aránya. Példának okáért az általános iskolai végzettséggel nem rendelkez őket tekintve a válaszadók fele Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 137 nyilatkozott úgy, hogy szükség esetén nem számíthatna munkaadója támogatására, ez az arányszám mind a főiskolai, mind az egyetemi végzettséggel rendelkez ők körében alacsony, mindössze 14%. Adatsoraink szerint az önkormányzatok sem töltik be a támogató, a válaszadókat segítő intézmény szerepét, a kérdezettek fele legalábbis úgy értékeli, hogy problé- mái megoldásban nem számíthat ezen intézménytípus segítségére. Az egyes alap- változókat tekintve leginkább az iskolai végzettség bír befolyással az önkormány- zatok szerepének megítélésére, olymódon, hogy az alacsonyabb iskolai végzettsé- gűek általában nagyobbra értékelik ezen intézmények befolyását. Az önkormány- zatok szerepének megítélése elemzéseink szerint a településmérettel is összefüggést mutat: a kisebb lélekszámú településeken él ők jobban bíznak abban, hogy az ön- kormányzat képes közrem űködni problémáik megoldásában, mint a városokban él ő társaik. E vélemények hátterében vélhet ően az a körülmény áll, hogy a kistelepülé- seken gyakorta nem m űködik más intézmény, csupán a települési önkormányzat. Összességében az egyes alapváltozók er ős és gyenge kötésekre gyakorolt hatásait vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a nemi hovatartozás és a vallás csekély szerepe mellett a gazdasági aktivitás, a háztartás nagysága, a lakóhelyként funkcionáló település mérete, valamint az a körülmény, hogy a válaszadó valamely kisebbség- hez tartozik-e vagy sem, dönt ő mértékben meghatározza a kérdezettek networkjei- nek kiterjedtségét, szorosságát, összetételét. A minta egészér ől elmondható, hogy a családi és rokonsági kapcsolatok a válaszadók mindennapjaiban kitüntetett szerepet játszanak, s igen alacsony azok aránya, akik ezen er ős szálú kötéseket nélkülözik. A családi és rokonsági kapcsolatokkal sz űkösen ellátott társadalmi csoportok rendsze- rint a tágabb baráti, ismerősi, szomszédsági kapcsolatokkal is meglehet ősen gyéren ellátottak. Összességében a válaszadók civil aktivitása meglehet ősen alacsony fokú, hasonlóan a közösségi-társasági életben való szerepvállaláshoz, a többség csupán a szűkebb családi-rokoni kapcsolatai ápolására fordít energiát, tágabb társas kapcso- latainak fenntartása azonban értékhierarchiájában nem foglal el kitüntetett szerepet. Mint elemzéseinkből kiderült, a társas aktivitás er ősen életkorfüggő, a 60 évesnél idősebb, illetve a tanulói jogviszonyban lév ő válaszadók az átlagosnál magasabb közösségi aktivitással jellemezhet ők, mint a gazdaságilag aktív, munkahellyel ren- delkező , középkorú generáció. Település vonzereje, megtartó ereje A szociálpolitika számára örökös kérdést jelent, hogy a hátrányos helyzet ű társa- dalmi csoportok integrációját, felzárkóztatását mi módon segítheti inkább el ő. Na- gyon leegyszerűsítve a kérdést, két markáns ellenpólus fogalmazható meg, az egyik szerint térbeli mobilitásra kell bírni a rossz helyzet ű csoportokat, költözzenek gaz- daságilag prosperáló vidékekre és illeszkedjenek be az ottani munkaer őpiacra, ha ez a jelenlegi lakhelyükön megoldhatatlan. Másik néz őpont szerint a hátrányos helyze- tű csoportok városokba áramlása önmagában nem oldja meg a helyzetet, hiszen ott ugyanúgy nem lesznek képesek a munkaer őpiacra lépni, csak a városok problémáját Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. 138 Gyors ténykép TÉT XX. évf. 2006 s 2 növelik, miközben saját helyzetük is romlik, ezért helyzetük stabilitását kell célul kitűzni. A jelenlegi magyar gyakorlat inkább az utóbbi irányvonalat követi, jövede- lem transzferek nyújtásával (és lakóhelyhez kötésével) gátját veti a szegény, elsze- gényedő rétegek városokba áramlásának. A szabályozás direkt és indirekt módon arra ösztönzi a lakosokat, hogy lakhelyükön maradjanak, még akkor is, ha el őrelát- hatólag a jövő ben sem fog javulni a lakóhelyük és térségének munkaer ő-piaci hely- zete. De jelent-e ez a helyzet feszültséget a hátrányos helyzet ű térségek lakosai számára? Mondhatjuk-e azt, hogy ezek az emberek jobb élet reményében, munka- helyet keresve szeretnének elköltözni és csak az ingatlanpiaci helyzet, illetve a szabályozási feltételek miatt kényszerülnek lakhelyükön maradni? A válasz természetesen összetett, hiszen a kérdés nem választható el attól, hogy a megkérdezettek miként ítélik meg lehet őségeiket. A helyzetet befolyásolja egyrészt a lakóhelyhez való köt ő dés mértéke, másrészt pedig az ingatlanpiaci helyzet meg- ítélése, hogy mennyiben képes egy család új otthont teremteni magának a váltást követően. A kérdő ívben két kérdés foglalkozott ezzel a kérdéskörrel, az egyik a lakóhelyhez való kötödésre kérdezett rá (fontos-e önnek a településhez való tarto- zás), míg a másik az emberek jöv ő beli várakozásaira, elképzeléseire (hosszabb távon is a településen kíván-e maradni) kérdezett rá. A településhez való köt ődés sajátos területi, településhierarchiai mintát rajzol ki, az adatok szerint ugyanis, az 1000-4999 fő közti települések esetében a leger ősebb a kötődés a lakóhelyhez, ettől mind a kisebb lélekszámú, mind pedig a népesebb települések esetében kisebb arányban tartják fontosnak a településhez tartozást a válaszadók. A különbségek nem oly jelentő sek, hogy ezt szignifikánsnak tarthatnánk a hátrányos helyzet ű tele- pülések vonatkozásában, ám a nagyvárosok esete ebb ől a szempontból markánsan eltérő pólust alkot. Az ott él ő k esetében csupán 64% jelezte, hogy számára fontos a településhez, illetve Kispest esetében a kerülethez tartozás. A válaszadók között nemek szerinti bontásban jelent ő s különbséget nem tapasztalhatunk, nemzetiségi, kisebbségi hovatartozási dimenziót megvizsgálva azonban már felfedezhetünk bizonyos szabályszerű ségeket. A minta egészében 5 százalékponttal magasabb a többségi társadalom tagjai között azon válaszadók aránya, akik számára fontos a településhez tartozás, mint a magukat nemzetiséghez, kisebbséghez sorolók eseté- ben. A különbség eltérő mértékben ugyan, de a népességkategóriák dönt ő részében fennáll, legnagyobb mérték ű differencia a nagyvárosokban tapasztalható, ahol en- nek mértéke közel 24 százalékpont. (Ebben azonban szerepet játszik, hogy esetük- ben viszonylag friss lakosokról van szó, akik nem oly régen költöztek a városba, így nem alakulhatott ki a köt ődés.) Az adatfelvétel másik kérdése, hogy hosszabb távon is a településen kíván-e ma- radni a válaszadó, sajátosan módosítja a kialakult képet. A magukat nemzetiségi- nek, illetve kisebbséginek vallók közt, ha csekély mértékben is, de többen gondol- ták úgy, hogy lakóhelyükön kívánnak maradni. Különösen jelent ős a maradni kívá- nók többlete a 2000 fő alatti településeken, ahol a többségi társadalom tagjai kisebb arányban gondolták úgy, hogy lakóhelyükön fognak maradni. Az eredmény azt sugallja, hogy a legrosszabb helyzet ű, nemzetiségi, kisebbségi társadalom tagjai Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 139 beszorulnak a hátrányos helyzet ű térségek legkevésbé vonzó, kislélekszámú telepü- léseire, miközben a jobb helyzetben lév ő (többségi) lakosok fontolóra veszik az elköltözés lehetőségét is. Ez hosszabb távon a szegregálódó térségek (Virág 2006) kialakulásához vezethet el, amelyben homogén tömbben helyezkednek el a hátrá- nyos helyzetű, anyagi, jövedelmi, iskolázottsági, foglalkoztatottsági szempontból rossz helyzetben lévő lakosok, akík elveszítik kapcsolataikat a többségi társada- lommal, „szociális gettóvá" alakulnak ezen térségek. A feltételezés ellen őrzése érdekében elkészítettük azt a kereszttáblát, ami a válasz- adók jövedelmi helyzetét és költözési esélyeit foglalta össze, vagyis azt, hogy hányan nyilatkoztak úgy, hogy a jövőben nem akarnak feltétlenül a lakóhelyükön maradni. 7. ÁBRA A lakóhelyükhöz nem feltétlenül ragaszkodók aránya népességkategória és a jövedelmi helyzet szerinti bontásban (Ratio of People Not Abiding to Settlement According to Population and Income Catergories) Minta Nagyváros ~11111~~19„.„, 5000 fő fölött -s-.12014)~§ 2000 - 4999 fő 1000 - 1999 f ő =11 M=1 [==, 500 - 999 fő 250 - 499 fő 1 - 249 f ő 1=~1 r s ~l t1111111M B 0 10 20 30 40 50 Cl Átlagosnál rosszabb DÁtlagos s Átlagosnál jobb] Megjegyzés: a népességkategóriák meghatározásánál a települések 2005. január 1-jei lakó- népességét vettük alapul. Kecskemétre és Budapest XIX. kerületre vonatkozó adatok a diagramban Nagyvárosként jelennek meg. Forrás: Saját szerkesztés. Az eredmény olyan szempontból meglep ő, hogy éppen a legrosszabb helyzetben lévők nyilatkozták, hogy nem elképzelhetetlen számukra a lakóhely változtatása, az 500 főnél népesebb településeken lakók közül ez a csoport t űnt a leginkább mobil- nak. A legrosszabb helyzetben lév ő, 500 fő alatti településeken ezzel szemben az a sajátos helyzet alakult ki, hogy a magukat átlagos jövedelm űnek érzők szinte mene- külnek az aprófalvakból, csupán 55-60%-uk vélte úgy, hogy biztosan a településen fog élni a későbbiekben is. Az átlagosnál jobb jövedelmi, anyagi helyzetben lév őkre vonatkozó eredményt erős fenntartással kell kezelni, hiszen az egész mintában az 500 f ő Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. 140 Gyors fénykép TÉT XX. évf. 2006 s2 alatti településen él ők közül csupán 46 fő gondolta úgy, hogy az átlagosnál jobb jöve- delmi helyzetben van. Ilyen kis elemszám mellett óvatosan kell kezelni az eredmé- nyeket, fő leg akkor, ha az egyes népességkategóriákban eltér ő folyamatok sejlenek fel. A 250 fő nél kisebb településeken a ‚jövedelmi elit" meghatározó része (85%) maradni kíván, ugyanakkor a 250-499 f ő s lélekszámú településcsoportban csupán 60%-uk szeretne biztosan maradni. Ilyen körülmények közepette aligha tehetünk releváns megállapítást a településcsoport jó helyzetben lév ő lakosainak szándékairól. Az viszont szépen kirajzolódik a diagramból, hogy minél feljebb haladunk a telepü- lés-hierarchiában, a jó jövedelmi helyzetben lév ők között egyre nagyobb arányban találunk olyanokat, akik megfontolják az elköltözést, vagyis egyre inkább fokozódik a térbeli mobilitásra való hajlamuk. Az átlagos és átlagnál rosszabb anyagi helyzetben lévő k körében a mobilitási hajlam alakulása nem függ lineárisan a lakóhely méretét ől. Az adatok alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a hátrányos helyzet ű térségekben az 500 és 5000 fő közti lélekszámú településeken él ő k vannak a leginkább megelégedve helyzetükkel, körükben a legkisebb a költözési szándék — s mint láttuk, esetükben a legerősebb a kötő dés is a lakóhelyükhöz. Mindezek alapján egy meglehet ősen negatív jövő vízió rajzolódik ki, amely azzal fenyeget, hogy a hátrányos helyzet ű térségekben lévő aprófalvak elveszítik elitjüket, az átlagos vagy átlagosnál jobb jövedelmi helyze- tűek elköltöznek a településr ől s csupán a legrosszabb helyzet ű lakosok maradnak, kényszerből, ezekben a falusi — s őt egyre inkább térségi — gettókban. Eredmények — tanulságok A hátrányos helyzet ű térségekben felvett jelent ős számú kérd őív elemzése alapján egy rendkívül heterogén világ képe bontakozik ki el őttünk, ahol annak ellenére, hogy valamennyi település hátrányos helyzet ű térségben helyezkedik el, rendkívül komoly mértékű differenciálódást regisztrálhatunk körükben. A térségben él ők élet- körülményeit, lehet ő ségeit az egyéni körülményeken, adottságokon túl olyan kemény körülmények is meghatározzák, mint a lakóhely lélekszáma, a nemzetiségi— kisebbségi kötődés. Mindezen dimenziók olyan mértékben determinálják az egyének életlehető ségeit, jövedelmi-társadalmi státuszát, amelynek hosszú távon jelentkez ő következményei — pl. a területi szegregáció — a társadalmi kohéziót veszélyezteti. Jegyzetek Az adatfelvételi folyamat nem tekinthet ő lezártnak, jelenleg folyik például a Bátonyterenyei kistérség- ben felvett adatok rögzítése, elemzése. Míg a mintában szerepl ő két nagyváros (Kecskemét, Kispest) esetében a válaszadók ötöde rendelkezett fels ő fokú végzettséggel, a településhierarchia alján álló aprófalvak esetében csupán minden hatvana- dik adatszolgáltató bírt fő iskolai, illetve egyetemi diplomával. Nagyon fontos rámutatni, hogy az isko- lai végzettség területén megfigyelhet ő különböz ő ségek nem pusztán az intézményi infrastruktúra elér- hető ségében tapasztalható differenciákra — vagyis a képzéshez való hozzáférés esélyegyenl őtlenségére — vezethet ő k vissza, komoly befolyással van az adott település eltartóképessége, vagyis munkaer ő igé- nye is. Az ezer fő nél kisebb településen él ő diplomások — ez a mintában 38 f őt jelent — közel kéthar- Rácz Katalin – Koós Bálint Ákos – Neumark Tamás: Hátrányos helyzetű térségek társadalmi-gazdasági viszonyai. Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 115–141. p. TÉT XX. évf. 2006 s2 Gyors ténykép 141 mada a lakóhelyén kívül talál magának megélhetést, ami a kvalifikált munkaer ő iránti igény korláto- zottságára is rámutat. 3 A válaszadók és a 14-18 év közötti korosztályhoz tartozó gyermekek iskolai végzettségének összeha- sonlításakor csupán óvatos következtetések levonására vállalkozhatunk, hiszen a kérdezés idején a gyermekek még nem fejezték be tanulmányaikat. Elemzéseink inkább annak vizsgálatára irányulnak, hogy a szül ő k iskolai végzettsége mennyiben határozza meg gyermekeik továbbtanulási stratégiáit, iskolaválasztási preferenciáit. A mintába került válaszadók körében a szakmunkás végzettség dominál (28%), szakközépiskolai végzettséggel a kérdezettek ötöde rendelkezik, gimnáziumi érettségije pedig hozzávet ő leg minden tizedik válaszadónak van. A feln ő tt mintába a fentiek mellett 858 olyan személy került, aki f őiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkezik, s természetesen szót kell ejtenünk a válaszadók azon cso- portjairól is, akik 8 általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, illetve nem fejezték be az általános iskolát. Mintánkban igen magasnak mondható az utóbbi két csoportba tartozó válaszadók aránya: 17%-ot tesz ki a befejezett általános iskolai végzettséggel rendelkez ők, s 6%-ot (mintegy 343 fő ) az általános iskolát be nem fejezettek aránya. 5 A 60 év alatti és a 60 év fölötti válaszadók esetében a családi, rokoni, baráti, szomszédsági kapcsolatok erő sségét más és más kérdések igyekeztek feltárni, éppen ezért a két korcsoportra vonatkozó adatokat külön tárgyaljuk. 6 Sajnos a 60 évesnél id ősebb generáció esetén a kérd ő ív csupán arra kérdezett rá, hogy a válaszadó tagja-e valamilyen nyugdíjas egyesületnek, így arról nem alkothatunk képet, hogy a mintába került nyugdíjasok egyéb civil szervezetben rendelkeznek-e tagsággal. Irodalom Andor M.—Liskó I. (1999) Iskolaválasztás és mobilitás. — Horváth Á. (szerk.) Iskolakultúra. Angelusz R.—Tardos R. (1998) A kapcsolathálózati er ő források átrendez ődésének tendenciái a kilencve- nes években. — Társadalmi Riport — Kolosi T. (szerk.) TÁRKI, Budapest. 237-257. o. Dávid B.—Albert F. (2005) „Kit nevez Ön barátnak?" A barátság szociológiai megközelítésben. Századvég 38. Dávid B.—Albert F. (1999) A bizalmas kapcsolatokról. — TARKI Háztartás Monitor. Monitor. — Szivós P. — Tóth I. Gy. (szerk.) Budapest. Ferge Zs. (1994) Szociálpolitika és társadalom. ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke, Budapest. Gábos A. (2004) Objektív és szubjektív, monetáris és nem monetáris szegénység Magyarországon a legutolsó adatok alapján. TÁRKI, Budapest. Kürtösi Zs. (2004) A társadalmi kapcsolathálózatok nem aspektusai. —A szociális identitás, az informá- ció és a piac. — Czagány L.—Garai L. (szerk.) JATEPress, Szeged. 201-213. o. Neumark T. (2003) Integrált helyi jóléti rendszerek. Debreceni Egyetem, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. Neumark T.—Béres Cs. (2002) Helyi jóléti rendszerek és az idöskorúak szükségletfelmérése. A FALU. 2. Neumark T. (2005) Helyi jóléti rendszerek közös érdekeltség ű partneri együttm űködése. MEH EUKF kiadás, Budapest. Narayan D.—Chambers, R.—Shah, M.—Petesch, P. (1999) Global Synthesis, Consultations with the Poor. World Bank. Szívós P.—Tóth I. Gy. (2005) (szerk.) Feketén, fehéren. Tárki. Budapest. Utasi Á. (2002) A társadalmi integráció és szolidaritás alapjai: a bizalmas kapcsolatok. Századvég. Századvég Új folyam 24. Virág T. (2006) A gettósodó térség. Szociológiai Szemle. 1.60-76. o.