Tér és Társadalom 20. évf. 2006/2. 1-21. p.
Tér és Társadalom XX. évf. 2006 s 2: 1-21
RÉGIÓK OROSZORSZÁGA
(Russia of the Regions)
HORVÁTH GYULA
Kulcsszavak:
Oroszország területi különbségek gazdasági térszerkezet regionális politika
Oroszország a Szovjetuniótól térben különlegesen egyenl őtlen gazdasági szerkezetet örökölt. A területi
fejlődést befolyásoló tőkeakkumuláció és ipartelepítés a kommunista kormányzás' évtizedeiben korlátozott
számú régiót érintett. A birodalom széthullását követ ően a legfejlettebb és a legszegényebb régiók közötti
különbségek tovább növekedtek. A tanulmány a régiók közötti területi különbségeket ér az azokat
befolyásoló tényez őket elemzi, vázolja a markáns regionális problémákat, és ismerteti a regionális politika
fontosabb dokumentumait.
Bevezetés
A Szovjetunió 199 L évi felbomlását követ ően a piacgazdaságra való áttéréssel és
az egységes gazdasági tér darabjaira hullásával a regionális különbségek még er ő-
teljesebbekké váltak. A gazdasági liberalizáció hatásai eltér ő módon érvényesültek
az ország egyes térségeiben. A mély gazdasági és a hosszan elhúzódó politikai
válság az ország valamennyi régiójában éreztette a hatását, a területfejlesztés dönt ő
forrását jelent ő állami beruházások minimálisra apadtak, a köztársaságok közötti
korábbi szoros gazdasági kapcsolatok megszakadtak. Az ipari termelés a legna-
gyobb mértékben az európai központi, a déli és a távol-keleti régiókban csökkent,
az erőforrásokban gazdag szibériai és az észak-oroszországi területeken az ipar
visszaszorulása csekélyebb — bár még mindig jelent ős — mértéket mutat (2. ábra). A
változások nyertesei kizárólag Oroszország európai központjai lettek. Moszkva és
Szentpétervár fejl ődése posztindusztriális vonásokat mutat, az új piaci szervezetek
(pénzintézetek, üzleti szolgáltatási intézmények, exportvállalkozások) meghatározó
hányada e két városban található. Az ország régiói közül különösen azok kerültek
súlyos helyzetbe, amelyek gazdaságát gigantikus vállalati koncentrációk, egyoldalú
specializáció jellemezte (1. táblázat).
1. TÁBLÁZAT
A különböz ő fejlettség ű régiókban élő népesség megoszlása Oroszországban, 1993
(Distribution of the Russian Population in 1993 Based on Regional Development Level)
A népesség száma, Megoszlás,
Régiótípus
ezer, ,fő százalék
Elmaradott 34 745 23,4
Depressziós 35 073 23,7
Stagnáló (átmeneti) 30 527 20,6
Fejlett 47 900 32,3
Összesen 148 245 100,0
Forrás: Bandman—Guzner—Seliverstov, 1996. 211-243. o.; Bülov—Smirjagin, 1996.
181-183. o. alapján a szerz ő számításai.
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
2 Horváth Gyula TÉT XX. évf. 2006 s2
Regionális átalakulás Oroszországban
A birodalom széthullása után az Oroszországi Föderációban jelent ős regionális
átrendez ő dés vette kezdetét. Az elmúlt másfél évtizedben az ország gazdasági és
térbeli szerkezetét befolyásoló változások alapvet ő irányai a következ ők voltak:
— a Szovjetunió összeomlása után kialakult új állampolitikai helyzet (a korábbi
bels ő perifériák küls ő perifériákká váltak),
— a tervgazdaság felszámolása, az új piaci viszonyok kialakulása,
— az orosz gazdaság külpiaci nyitása,
— Oroszország új típusú regionalizálása, a gazdaság átalakulása számtalan,
közigazgatási határokon átnyúló szervez ődéseket eredményezett, például az
energetikai iparban, a közlekedésben,
— az urbanizáció új szakaszának kibontakozása, amelyben a városi életmódot és
infrastruktúrát már nem közvetlenül az ipari és technológiai követelmények,
hanem a modern, környezetbarát és az életkörülmények min őségi javítását
szolgáló szempontok alakítják.
A piacgazdaságra való áttérés legérzékenyebben az ipari ágazatokat érintette. Az
ipari termelés az 1990-es évek közepére a felére csökkent. A termelés-visszaesés
régiónként igen különböz ő mértékű volt. Az Észak-kaukázusi régióban 59%-kal, a
Kalinyingrádi területen 63%-kal, az Uralon túli régiókban is közel 50%-kal mérsék-
lődött az ipari termelési érték. Az alsóbb szint ű területi egységeket (oblasztyokat)
szemlélve még drámaibb csökkenést tapasztalhatunk. Ipari növekedés mindössze
17 területi egységre volt jellemz ő . A regionális differenciálódás fő mozgatóereje az
ipar ágazati szerkezetének átalakulása volt. A legnagyobb (50-70%-os) visszaesés a
textiliparban, a műszeriparban, a vegyiparban és a fafeldolgozásban következett be.
Ezek, illetve a jellegtelen telephelyiparra alapozott gazdaságú régiók — els ősorban a
nemzetiségek által lakott perifériákon — mutatják a legmélyebb depressziós vonáso-
kat: A soknemzetiség ű autonóm köztársaságokban a munkanélküliségi ráták elérik
a 30%-ot, miközben a munkanélküliség a nyersanyagtermel ő körzetekben 4-5%-ot
tesz ki. A lakossági jövedelmek tíz—tizenötszörös különbséget mutatnak e két tér-
ségtípust összehasonlítva. Az ország régióinak egyharmadában a lakosság fele lét-
minimum alatti jövedelemb ől él. A gazdasági ágazatok munkajövedelmei is jelent ős
eltéréseket eredményeztek: A f űtőanyagiparban dolgozók átlagkeresetei a nemzet-
gazdasági átlag háromszorosát, a könny űipari bérek a felét érik el.
A cári parancsuralmi rendszer és a tervgazdasági logika alapján létrehozott régiók
(oblasztyok) a nyílt piaci viszonyok között komoly problémákkal találták magukat
szemben. Az orosz közigazgatási egységek jelent ős része képtelen volt a piaci
követelmények diktálta versenyfeltételeknek eleget tenni. Mindenekel őtt azok a
települések kerültek nehéz helyzetbe, amelyek korábbi m űködését geopolitikai
szempontok határozták meg (hadiipari komplexumok telephelyei, zárt katonai körze-
tek voltak), vagy fejl ő désüket egyetlen óriásvállalat befolyásolta. Szakért ői becslések
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
TÉT XX. évf. 2006 s2 Régiók Oroszországa 3
szerint a kedvez ő tlen területszervezési körülmények következtében a bruttó hazai
termék vesztesége évente 2-3%-ot tett ki.
A gazdaságot befolyásoló piaci optimalizációs kényszer és a népesség spontán
mozgása a területi folyamatok szervezetlenségéb ő l adódóan jelent ős nyomást gya-
korolt az infrastrukturális hálózatokra a feltörekv ő régiókban, hatalmas tömeg ű
infrastrukturális eszközök váltak kihasználatlanná ugyanakkor a kiköt ővárosokban,
a nagy energetikai központokban: az orosz er őmű vek egytizede évek óta nem ter-
mel, korábban jelent ő s exportot lebonyolító, több száz kilométer cs ővezetékrend-
szer maradt kihasználatlanul. A két orosz emblematikus nagyváros, Moszkva és
Szentpétervár infrastrukturális hálózatai ma már nem képesek a gazdasági fejl ődés
igényeinek eleget tenni.
A Szovjetuniótól örökölt gazdasági alapok is hozzájárultak ahhoz, hogy Oroszor-
szág ma meghatározó módon nyersanyag-kitermel ő országnak tekinthet ő . A világ-
piacon igazán versenyképesnek a nyersanyag-kitermel ő régiók tekinthet ők. Ezek a
térségek vezetik az ország beruházási listáit, ide áramlik a legtöbb t őke és képzett
munkaerő . Az elmúlt évtized infrastrukturális fejlesztéseinek legnagyobb hányadát
is e térségek közúthálózatára fordították, utak épültek a nyersanyag-lel őhelyek, a
kikötők és a határátkel ő k között. Ugyanakkor a korszer ű városi infrastruktúra alul-
fejlettsége jelent ő s akadályát jelenti e térségek jöv őbeni innovatív fejl ődésének.
Az új regionális hierarchia azonban nem segíti el ő a kohézió er ősödését. Az or-
szág elavult közigazgatási szerkezete, a merev területi határok megakadályozzák a
kedvező gazdasági és társadalmi folyamatok térbeli terjedését, a vezet ő régiók nem
képesek hatást gyakorolni egyéb térségekre. A területi szegregáció veszteségei nem
elhanyagolhatóak (Északnyugat-Oroszország különböz ő területei együttm űködés
hiányában külön-külön fejlesztik például kiköt ő -iparukat és közúthálózatukat).
A gyenge kohézió egyik megnyilvánulási formája a területi egységek között meg-
mutatkozó nagymérték ű területi különbség. Az egy f őre jutó bruttó regionális termék
alapján a legfejlettebb és legszegényebb oblaszty közötti különbség 2004-ben Orosz-
országban 44-szeres volt (duplája a világ leggazdagabb és legszegényebb országa
közötti jövedelmi differenciának). A 89 területi egység közül mindössze 16-ban
haladja meg az egy fő re jutó GDP értéke az országos átlagot (1. ábra). A hét
makrorégióra (elnöki meghatalmazott által irányított ún. föderatív körzetre) tagolt
országban négy makrorégió teljesítménye ugyan meghaladja az országos átlagot,
területi egységeik között azonban nagy szóródás mutatható ki. A négy oblaszty alkotta
urali föderatív körzet egy f ő re jutó GDP-je az országos átlag 208%-án van, az itt
található legmagasabb teljesítmény ű orosz terület, a Tyumenyi oblaszty 564%-os
értékével szemben a régió több területi egysége 40-80%-os átlagon helyezkedik el. A
legfejletlenebb déli föderatív körzetben (amelyet nyolc nemzetiségi köztársaság és öt
orosz népesség ű oblaszty alkot) az egy f ő re jutó GDP átlaga az országos átlag 49%-át
teszi ki. A területi különbségek az ezredforduló után tovább mélyültek. 1994-ban a
legfejlettebb tíz orosz régió egy f ő re jutó GDP-je 2,5-szer, 2002-ben 3,3-szer haladta
meg az országos átlagot. 2004-ben a 89 orosz régió közül 10 állította el ő az ország
GDP-jének több, mint felét (2. táblázat).
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
4 Horváth Gyula TÉT XX. évf. 2006 s2
1. ÁBRA
Az egy f őre jutó GDP az oroszországi régiókban, 2004 (Oroszország= 100)
(GDP per Capita in Russian Regions, 2004 Mussia=1001)
sga
290
2:0 •
220
200 —
180 —
•
160 — •
140 — • •
g° •
120 —
• •
o IIII
100 —.- It!0
o o0
•
80 — °o 9 M.
o M° 8
80 8 S
60 — L 8° 8 •
9
@8 8 m8
§.'
` o 9
40 — 9
•
1°) •
20 —
•
UP
0 — Q-
ti r
2 0 "? ;? .„4"'
g
Forrás: Osznovnúe pokazateli szisztemö nacional'nüh
szcsotov adatai alapján a szerz ő szerkesztése.
2. TÁBLÁZAT
A tíz legfejlettebb orosz régió részesedése az ország GDP-jéb ől, 1994-2004. %
(Percentage Share of the Ten Most Advanced Regions in the National GDP
Through 1994-2004)
1994 2004
Terület Részesedés Terület Részesedés
Moszkva főváros 10,2 Moszkva 19,0
Tyumenyi 6,3 Tyumenyi 13,0
Szverdlovszki 3,8 Moszkvai 3.8
Moszkvai 3,6 Szentpétervári 3.6
Szentpétervári 3,2 Tatarsztan 2.8
Szanarai 3.2 Szverdlovszki 2.6
Krasznojarszki 3,0 Szamarai 2,5
Nyiznyij Novgorodi 2,8 Krasznojarszki 2,3
Baskíria 2,7 Krasznodari 2,2
Cseljabinszki 2,7 Baskíria 2,1
Összesen 41,5 Összesen 53,9
Forrás: Koncepcija sztrategii szocial'no-ekonomicseszkogo razvitija regionov Roszszijszkoj
federacii. 5. o.
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
TÉT XX. évf. 2006 s2 Régiók Oroszországa 5
A területi egységek dönt ő része a globális piacokon gyenge versenyképességet
mutat. A korábbi szovjet területfejlesztési politika eredménytelenségét jelzi, hogy
az országban egyetlen modern regionális termelési klaszter sem alakult ki. Az orosz
régiók egynegyedének gazdaságára a monokultúra a jellemz ő. A termelési kapcso-
latok nem hálózatokban fejl ődnek ki, hanem nagy, vertikálisan szervez ődött vállala-
tok irányítják a gazdasági együttm űködéseket. A régen iparosodott, viszonylag diver-
zifikált gazdasági szerkezet ű Tveri terület fafeldolgozó-ipari kibocsátásának 60%-át
négy nagyvállalat adja, a gépipari termelés 44%-át három nagyvállalat állítja el ő. Az
egyfunkciójú városok legnagyobb számban a Központi régióban, az Uralban és a
szibériai területeken találhatók. Az ország 13 régiójában a monofunkcionális városok
aránya meghaladja a városi települések 61%-át, s mivel e városok négyötödének
népessége meghaladja az 50 ezer főt, a városhálózaton belüli arányuk nem elhanyagol-
ható. Csupán a Szverdlovszki terület monofunkcionális városaiban 1,5 millió ember
(a terület városi népességének 42%-a) él, a Volgogradi, a Tyumenyi és az Arhangelszki
területen még kedvez ő tlenebb a helyzet, ezekben a térségekben a városi népesség
több mint fele egy iparág által fenntartott városokban lakik. E mutató alapján
Szibéria sincs jobb helyzetben, itt a városi népesség 41%-a koncentrálódik az ilyen
típusú városokba (3. táblázat). Mindenekelőtt e városhálózati sajátossággal magya-
rázható, hogy az oroszországi befektetések, infrastrukturális fejlesztések zöme a
kitermel ő iparba és a nagyvállalatokba áramlik, a nemzetközi piacokon verseny-
képes ágazatok súlya e tekintetben szinte elenyész ő.
3. TÁBLÁZAT
Nagy számú monofunkcionális várossal rendelkez ő területek
(Territories Characterised by a Large Number of Monofunctional Cities)
Terület, A monofunkcionális
A városok A monofunkcionális
köztársaság száma városokban élő
városok száma
népesség aránya, %
Csukcs autonóm
3 3 100
terület
Hakasz
5 4 80
Köztársaság
Karél Köztársaság 13 10 77
Ivanovoi 16 12 73
Szverdlovszki 47 33 70
Kemerovoi 20 14 70
Nyizsnyij
23 17 68
Novgorodi
Forrás: Koncepcija sztrategii szociarno-ekonomicseszkogo razvitija regionov Roszszijszkoj
federacii. 9. o.
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
6 Horváth Gyula TÉT XX. évf. 2006 s2
Területi-társadalmi problémák
Oroszország jelenlegi területi szerkezetére éles demográfiai és szociális egyenl őt-
lenségek jellemz őek. Mindenekelőtt a népesség egyenetlen területi megoszlása
tekinthető a legnagyobb gondnak. Az ország demográfiai súlypontjának a közép-
nyugati és a délnyugati régiók tekinthet ők, a régiók az ország területének negyedét,
népességének viszont háromnegyedét teszik ki. Mindez a néps űrűségi mutatók
szélsőséges különbségeiben mutatkozik meg (2. ábra).
2. ÁBRA
Az orosz régiók népsűrűségi mutatói, 2002, fő/km 2
(PopulationDesityofRusianRegions,20 ,peol/km 2)
Forrás: Bradshaw Palacin, 2004. 22. o.
—
Az erőltetett iparosítás következményeképpen az orosz települések nagy hányada
nem képes a népesség normális reprodukciójára. A nagyvárosi agglomerációk demog-
ráfiai és migrációs tekintetben hosszú távon stagnálást mutatnak. Az egy millió f ő
feletti 13 orosz nagyváros közül csupán Moszkva, Rosztov-na-Donu és Volgográd
népessége növekszik folyamatosan. Korábban milliós Perm például ki is került ebb ől
a kategóriából. Az orosz városok népessége 1991-2002 között több mint 4,5 millió
fővel (3,9%-kal) csökkent. Az ipari alapokon nyugvó urbanizáció nyomán új típusú
népességreprodukciós jelenségek váltak általánossá, a születésszám és a halálozási
ráta csökkent. A természetes szaporodás az ország régióinak többségében folyama-
tosan mérsékl ődik. Míg 1990-ben ez a jelenség csupán az elöreged ő Központi és az
Északnyugati régióban volt megfigyelhet ő, 2003-ban az ország 73 területi egységé-
re volt jellemző. E jelenség alól mindössze a keleti és a déli perifériák jelentenek
kivételt, ahol a magas születésszám még ma is általános. Több olyan régiója is van
az országnak, ahol az elmúlt másfél évtizedben a településállomány egyharmada
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
TÉT XX. évf. 2006 s2 Régiók Oroszországa 7
megszűnt. Az ország történetében jelenleg fordul el ő először, hogy a falu elveszítette
önreprodukciós képességét.
Ha a jelenlegi természetes szaporodási ráták fennmaradásával számolunk, akkor
2050-re Oroszország népességvesztesége évi 1,8%-ot érhet el, a nyugdíjas korú lakos-
ság aránya a 2002. évi 20%-ról 34%-ra növekedhet. Mindeközben csökken a munka-
képes korú népesség száma is. 2010-ig várhatóan 3,6 millióval lesz kevesebb ember a
munkaerőpiacon, számuk 2015-ig 7 millióval szaporodik. Az ország népességének
drámai csökkenése és a migrációs tendenciák veszélyt jelentenek geopolitikai szem-
pontból is. Szibériában és a Távol-Keleten demográfiai vákuum keletkezhet, a szom-
szédos országokból ezt a helyzetet kihasználva tömeges bevándorlásra lehet számítani,
ami egyértelmű en ellentétes Oroszország gazdasági és politikai érdekeivel.
A migrációs folyamatok egyoldalúsága — a bevándorlók számának lényeges csök-
kenése és a kivándorlás állandó emelkedése miatt kialakult kedvez őtlen helyzet —
mellett a regionális fejl ő dés akadályát jelenti a népesség alacsony mobilitási mutatója
is. Több olyan régió is van az országban, amelynek fejl ődését komoly munkaer ő-
problémák akadályozzák. A prognózisok szerint 2006-tól a munkaer őhiány mértéke e
régiókban 0,25%-ról öt év múlva 1,2%-ra emelkedhet. Ugyanakkor a GDP 7%-os
növekedésének fenntartása hasonló ütem ű munkaképes korú népesség növekedést
igényelne. E gondokat a népesség mobilitásának növekedésével lehetne orvosolni. A
mobilitást azonban ma számtalan tényez ő nehezíti:
— A munkaerő -nyilvántartás és a lakásállomány nyilvántartásának nem szerve-
ződtek meg az intézményei. Az emberek nem találnak lakást ott, ahol
munkahelyek lennének, és nem találnak munkahelyet ott, ahol laknak;
— Hiányoznak a közszolgáltatások finanszírozási forrásai a népességmegtartásra
alkalmas régiókban;
— A magas közlekedési költségek akadályozzák a munkaer ő ingázását.
Ma Oroszországban a lakosság ingázási szokásai nem igen különböznek a korai
iparosítás jellemzőitől. A kedvezőtlen mobilitási mutatókat jelentős részben a munka-
erő alacsony képzettsége magyarázza. A képzési rendszer még nem igazodott a
piaci körülményekhez, a szakképzés intézményei a szovjet rendszerben épültek ki,
nem történtek lényeges változások. Még a dinamikusan növekv ő régiókban is egy-
oldalú kép rajzolódik ki a munkaerő piacon: nagy hiányok mutatkoznak képzett
munkaerőben a műszaki jellegű tevékenységekben, miközben jelent ős túlképzés
tapasztalható sok bölcsészettudományi szakmában. A képzés és a gazdaság közötti
kapcsolatok nem alakultak ki.
A spontán területi fejl ő dés következtében az orosz társadalom nagyfokú tagolt-
ságot mutat. Szociológiai felmérések szerint a lakosság 3%-a tekinthet ő gazdagnak
vagy milliomosnak, 20%-uk a középosztályba tartozik, a népesség 70%-a sorolható
olyan átmeneti csoportba, amelynek tagjai néha megkapaszkodnak, ám gyakran visz-
sza is csúsznak (közülük legalább 30% tekinthet ő kifejezetten szegénynek) és
10%-nyi népesség él a rendkívüli szegénységben. Az orosz társadalom szociális meg-
osztottsága hátráltatja a szociális reformokat, el őnytelen hatást gyakorol a bels ő piac
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
8 Horváth Gyula TÉT XX. évf. 2006 s2
bővülésére, a jelenlegi fogyasztási színvonal a gyorsabb gazdasági növekedés akadálya.
A lakosság gyenge jövedelmi kondíciói miatt lehetetlen korszerü finanszírozási
formákat bevezetni, lakossági hozzájárulásra sem lehet számítani a fejlesztésekben, a
civil szerveződések működése is vontatottan halad.
4. TÁBLÁZAT
Oroszország népességének nemzetiségi összetétele, 2002
(Nationality Makeup of the Russian Population, 2002)
Megoszlás, Az 1989. évi
Nemzetiség Ezer fő
százalék százalékában
Orosz 115 869 79,8 96,7
Tatár 5 558 3,8 100,7
Ukrán 2 944 2,0 67,5
Baskír 1 674 1,2 124,3
Csuvas 1 637 1.1 92,3
Csecsen 1 361 0,9 151,3
Örmény 1 130 0,8 212,3
Mordvin 845 0,6 78,7
Belorusz 816 0,6 67,5
Avar 757 0,5 139.2
Kazah 655 0,4 103,0
Udmurt 637 0.4 89,1
Azerbajdzsán 622 0,4 185,0
Mari 605 0,4 94,0
Német 597 0,4 70,9
Kabard 520 0,3 134,7
Oszét 505 0,3 128,0
Dagesztán 510 0,3 144,4
Burját 445 0,3 106,7
Jakut 444 0,3 116,8
Kumi 423 0.3 152,4
Ingus 412 0.3 191,5
Lezg 412 0,3 160,0
Összesen 145 164 100,0 98,7
Forrás: Koncepcija sztrategii szocial'no-ekonomicseszkogo razvitija regionov
Roszszijszkoj federacii. 21. o.
A rendszerváltozás után gyökeres változások következtek be az ország területén
élő etnikumok kapcsolataiban is. Míg korábban a soknemzetiség ű birodalom kultu-
rális fejlődését kedvez ően befolyásolták a nemzetiségi kapcsolatok (a Szovjetunió-
ban az orosz népesség aránya 55% volt), Oroszország népességének ma már 79,8%-a
orosz nemzetiség ű (4. táblázat). Megszűntek a különböz ő nemzetiségek regionális
oktatási és kulturális intézményei, a kialakuló nemzetiségi enklávék, illetve a nem-
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
TÉT XX. évf. 2006 s2 Régiók Oroszországa 9
zeti közösségi léthez szükséges intézmények hiánya az ország régióiban etnikai
bezárkózáshoz vezetett. A nemzetiségiek mobilitása igen alacsony értékeket mutat.
A nemzetiségi területeken a társadalmi problémák halmozottan jelennek meg, ala-
csony a gazdasági növekedés és magas a munkanélküliség. A szociális stagnálás
politikai konfliktusokat gerjeszt, számtalan esetben a központi kormánynak katonai
rendfenntartó er őket kell e térségekbe vezényelnie.
Az orosz településhálózat városi terei
Az erő ltetett iparosítás és a politikai ideológia meghatározott kedvezményezettjei
évtizedeken keresztül a városok voltak. Az ország urbanizációs szintje nemzetközi
összevetésben is élenjárónak tekinthet ő , a népesség 74%-a városokban él. A városi
népesség csúcspontját 1990-ben érte el, az orosz városok népességszáma 108,9 millió
volt, az azóta folyamatosan zajló csökkenés következtében 2000-re 107,5 millióra
mérsékl ődött. A ritkább benépesültség ű területeken értelemszer űen ritka város-
hálózatot találunk (3. ábra).
3. ÁBRA
Az orosz nagyvárosok területi elhelyezkedése, 2002
(The Spatial Location of Russian Large Cities, 2002)
Q Népességszám
4 669 001 — 10 358 000
-1 426 001 — 4 669 000
702001- 1 426 000
305 001 — 702 000
84 917 305 000
Forrás: Bradshaw—Palacin, 2004. 54. o.
Oroszország a tipikus példája annak, hogy a városodottság foka és a városiaso-
dottság mértéke között ellentmondások keletkezhetnek. Az adminisztratív várossá
nyilvánítás feltételeit a szovjet közigazgatási jog mennyiségi, els ősorban a népes-
ségszámhoz kapcsolódó követelményekhez kötötte, a városias életforma korszer ű
infrastruktúrája és intézményei azonban az orosz kis- és középvárosokban szinte
teljesen hiányoznak. A rendszerváltozást követ ően az orosz városállományban is
átalakulás kezd ő dött. A változások mind a városok számában, mind pedig a városi
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
10 Horváth Gyula TÉT XX. évf. 2006 s2
népesség számában nyomon követhet ők. A városi települések száma Oroszország-
ban csökkent. E szokatlan jelenség oka az, hogy az átmeneti válságperiódusban sok
agrárjelleg ű város kezdeményezte falusi településsé való visszamin ősítését azért,
hogy lakosai mérsékeltebb közm űdíjakat fizethessenek, illetve igénybe vehessék az
agrártermeléssel kapcsolatos kedvezményeket. A nagyvárosi gazdaságok összeom-
lása miatt az 1990-es évek közepéig az 500 ezer f ő feletti nagyvárosok 2,6 millió
lakost veszítettek, miközben a 100 ezer fő alatti népesség ű városok 1,6 millió fővel
növekedtek. Ez utóbbi városok dönt ő része a déli, gyengén urbanizálódott régiók-
ban és a nemzetiségi területeken található. Általános jelenségnek tekinthet ő, hogy a
feltörekv ő régiókban a városok növekedése folyamatos maradt, a válságtérségekben
a krízisjelenségek els ősorban a városi tereket sújtották.
5. TÁBLÁZAT
A legnagyobb ipari kibocsátó városok, 1970-1996
(Cities With the Largest Industrial Output, 1970-1996)
A rangsorban elfoglalt Az orosz ipari kibocsátásból
Megnevezés hely való részesedés, %
1996 1970 1996 1970
Moszkva 1 1 5,8 8,5
Szentpétervár 2 2 2,5 5,0
Togliatti 3 64 1,9 0,3
Cseljabinszk 4 3 1.5 1,5
Omszk 5 7 1,3 1,1
Novokuznyeck 6 9 1,2 1.0
Lipeck 7 30 1,2 0,5
Szamara 8 6 1,1 1.2
Ufa 9 10 1,1 1,0
Cserepovec 10 26 1,1 0,6
Nyizsnyik Novgoorod 11 4 1.0 1,5
Szurgut 12 - 0,9 -
Norilszk 13 32 0,9 0,5
Krasznojarszk 14 8 0,9 1,1
Magnyitogorszk 15 18 0,8 0,9
Perm 17 12 0,7 1,0
Jaroszlavl 18 11 0,7 1,0
Kazamy 23 15 0,6 1,0
Jekatyerinburg 24 - 0,6 -
Novoszibirszk 26 16 0,6 0,9
Rosztov-na-Donu 45 17 0,3 0,9
Csebokszari 51 14 0,2 0,9
Ivanovo 52 17 0,2 1,0
Forrás: Treivish-Brade-Nefedova, 1999. 278. o.
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
TÉT XX. évf. 2006 s2 Régiók Oroszországa 11
Az orosz nagyvárosok ipari teljesít őképességében is átrendez ődésre került sor. A
legnagyobb gazdasági kapacitású 15 orosz város sorrendjének változását szemléltet ő
5. táblázatból jelentős átalakulás olvasható ki. Negyed évszázad alatt Moszkva és
Szentpétervár meg őrizte pozícióját, Nyizsnyij Novgorod viszont a harmadik-negyedik
helyről a tizenegyedikre csúszott vissza, a textilipar fellegvára — az orosz Manchaster
— Ivanovo, a jelent ős gépipari központok, Jekatyerinburg és Rosztov lejjebb kerültek a
rangsorban. A diverzikfikált gazdasági szerkezet ű Cseljabinszk, Ufa és Szamara ké-
pes volt pozíciójának megtartására. Az innovatív (autóipari és petrolkémiai ipari)
szerkezet ű Togliatti látványos el őrelépése a városi rangsorban példaérték ű lehet az
orosz városfejlesztés számára. A rangsorban szerepeltetett városok 1970-ben az
oroszországi ipari kibocsátás 28%-át, 1996-ban 20%-át tették ki.
Az orosz nagyvárosi hálózatban korábban vezet ő pozíciókkal rendelkez ő területi-
közigazgatási központok egy részének dominanciája megszűnt, új versenytársak
jelentek meg a régiókban. A regionális városverseny kialakulása egyben annak is
bizonyítékául szolgál, hogy lassan módosulhat az er ősen centralizált Oroszországról
máig él ő kép.
A területfejlesztési politika hiányosságai
A szovjet korszak területi gazdasági szerkezetében számos egyedi sajátosságot
regisztrálhatunk, annak ellenére, hogy az uralkodó államideológia és politika nem
ismerte el a térszerkezetet alakító tervgazdasági döntési rendszer eredménytelenségét.
A szovjet birodalom területi szerzetének f őbb jellemzői a következ ők voltak:
1) A népesség és a gazdaság (különösképpen az ipar és a szolgáltatások) er őteljes
koncentrációja az ország európai területein. A kitermel őipar súlypontja viszont
az Uraltól keletre és délre fekv ő területek voltak. Az 1980-as évek közepén
évente 1 milliárd tonna nyersanyag áramlott a keleti térségekb ől a nyugati
iparvidékekre, 3000 kilométeres szállítási távolságra. Szibéria és a Távol-Kelet
iparfejlesztési programjai kizárólag a nyersanyagok el őállítására korlátozód-
tak, különleges eszközökkel ösztönözték a munkaer ő helyben maradását. E
megoldások rendkívül drágák és eredménytelenek voltak.
2) Szélsőséges, specializációs regionális fejlesztési programok kivitelezése a
gigantománia jegyében az ágazati minisztériumok er őfölényének demonstrá-
lása érdekében. Több régióban és sok városban a fejl ődést egyetlen kitermel ő-
ipari ágazatra alapozták Például Ivanovo területen az ipari kibocsátás dönt ő
részét a textilipar, az Udmurt Köztársaságban és számtalan szibériai városban
a hadiipar szolgáltatta. A területi koncentrációt vállalatszervezési eszközökkel
is el ősegítették, az innováció érzékeny feldolgozóipari ágazatokban hatalmas
monopóliumok jöttek létre. 1990-ben közel ezer nagyvállalat uralta a szovjet
feldolgozóipart.
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
12 Horváth Gyula TÉT XX. évf. 2006 s2
3) A települések autonóm m ű ködési feltételei korlátozottak voltak, a szociális
szféra a nagyvállalatok befolyása alatt állt. Magnyitogorszk városüzemel-
tetését kizárólag a vaskombinát, Togliattiét az autógyár látta el, és hosszan
lehetne a példákat sorolni.
4) A formálisan föderatív, lényegében azonban unitárius állam tagköztársaságai
korlátozott gazdaságfejlesztési hatáskörökkel rendelkeztek.
A rendszerváltozást követ ő en a szovjet típusú területfejlesztés szinte minden alap-
eleme megroppant. A gazdasági dezintegráció legnagyobb vesztese a mesterséges
integrációból korábban egyértelm ű en hasznot húzó Oroszországi Föderáció lett. Az
orosz gazdaság regionális állapotára is er őteljes hatást gyakorló dezintegráció a
következ ő jellemzőkkel írható le:
I) A szállítási tarifák emelkedése, a termékstruktúrák elértéktelenedése, a
fogyasztás visszaesése és az új irányú gazdasági kapcsolatok létrejöttének
lehető ségei következtében a régióközi árucsereviszonyok lényegesen
átalakultak. A régiók közötti termékforgalom összezsugorodásának mértéke
felülmúlja a termeléscsökkenés mértékét.
2) A régiók költségvetése összeomlott, a folyamatos forráshiány és az egyre
fokozódó adósságállomány fokozta a központi kormány és régiók közötti
ellentéteket.
3) A bevételnövelés maximalizálása a nyersanyagok gátlástalan kitermelését
eredményezte, a régiók gazdasági szeparatizmusa általánossá vált.
4) A régióközi munkaáramlás a közlekedési költségek megemelkedése miatt
minimálisra csökkent.
Az egységesnek deklarált orosz államtérben a kommunizmus bukása után gazda-
sági és politikai értelemben egyaránt divergens folyamatok indultak el. A politikai
tényezők sorában jelentő s szerepe van a központi kormányzat és a régiók közötti
hatalommegosztásnak. Az új orosz alkotmány elvben szabályozta a hatalmi viszo-
nyokat és felszámolta a régiókat sújtó diszkriminatív szabályok többségét. Az 1998.
évi gazdasági válság ugyanakkor azt is érzékeltette, hogy a gazdasági összeomlást
nem lehet csupán politikai eszközökkel megakadályozni, a piaci alapokon szerve-
ződő integrációt gazdaságpolitikai eszközökkel kell támogatni. Ekkortól beszélhe-
tünk a regionális gazdaságpolitika felértékel ődésérő l. A regionális politika fogalma
1992-ben jelent meg el ő ször az orosz kormányzati dokumentumokban. Borisz
Jelcin ebben az évben fordult regionális politikai elnöki üzenettel az orosz parla-
menthez. Az alsó- és fels ő házban regionális politikai bizottság jött létre. A politikai
pártok programjaiban is megjelentek a területfejlesztés problémái. 1996-ban Jelcin
elnök állásfoglalást bocsátott ki „Az Orószországi Föderáció regionális politikájá-
nak fő irányairól".
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
TÉT XX. évf. 2006 s2 Régiók Oroszországa 13
Az elnöki dokumentum a regionális politika céljait, eszközeit és intézményeit vette
sorra. Fontosabb elemei a következ ők voltak:
— Ki kell dolgozni a föderalizmus gazdasági, szociális, jogi és szervezeti elveit;
— Az alkotmányos szabályozásból kiindulva meg kell határozni a szociális
biztonság alapkövetelményeit függetlenül attól, hogy az egyes régiók milyen
fejl ődési potenciállal rendelkeznek;
— Esélyegyel őséget kell teremteni az ország régióiban;
— Regionális környezetvédelmi programokat kell készíteni;
— A stratégiai jelent őségű régiók fejlesztésére kiemelt figyelmet kell fordítani;
— Maximálisan ki kell használni a régiók klimatikus és természeti adottságait;
— Meg kell teremteni a helyi önkormányzatok m űködési feltételeinek garanciáit.
E feladatsor ugyan nem sokban különbözött a szovjetrendszer területpolitikai cél-
jaitól, mégis jelentő s eredménynek lehet tekinteni, úgy is, mint a korszer ű regionális
politika nyitányát Oroszországban. A dokumentum széleskör ű társadalmi vitákat
váltott ki, elindult az orosz közigazgatási rendszer továbbfejlesztését kezdeményez ő
párbeszéd is, els ősorban politikai és szakmai körökben.
A regionális politikai feladatok finanszírozására az orosz duma létrehozta a födera-
tív területi egységek támogatási alapját, amelynek forrása a vám- és importilletékek
nélkül számított adóbevételek 15%-a volt. Az alap felhasználásnak alapvet ő célja az
akut problémákkal küszköd ő régiók támogatása lett volna, ám támogatásban szinte
valamennyi régió részesült, a 89 területi egység közül 81 részesedett e forrásokból. A
támogatások jelentő s részét költségvetési problémák megoldására fordították.
A területfejlesztési intézményrendszer m űködésének stabilitását sem sikerült meg-
teremteni. Az orosz gazdaságpolitika meghatározó intézményében, az elnöki hiva-
talban nem alakult regionális politikai egység, a központi adminisztrációban kez-
detben a gazdasági minisztérium lett a regionális politika felel őse. Éves kormány-
beszámoló összeállításában lényegében ki is merültek feladatai. Az 1990-es évek
közepén új központi szerv, a Föderatív és Nemzetiségi Ügyek Minisztériuma lett a
regionális politika felel őse, 2000-tő l pedig önálló Regionális Fejlesztési Minisztéri-
umot szerveztek. Az orosz regionális politika els ő szakaszában — egybehangzó
szakértő i vélemények szerint — mindössze formai eredményekr ől lehet beszámolni,
polgárjogot nyert a részpolitika fogalma, intézménye megjelent a központi közigaz-
gatásban. Konkrét eredmények mindössze néhány regionális program kidolgozásá-
ban jelentek meg (Artobolevskiy 2000).
Az államháztartás stabilizálása és a felgyorsuló gazdasági növekedés az 1990-es
évek végétől lehetővé tette, hogy az állam jelent ősebb eszközöket fordítson a területi
különbségek mérséklésére. A fél évtized tapasztalatai azonban egyértelm űvé tették,
hogy az állami regionális politikai eszközök nem hatékonyak, az alkalmazott eszköz-
tár kimerítette a kezdeti id őszakban eredményekkel kecsegtet ő lehetőségeit. A regio-
nális politika alkalmazásában az orosz állam újabb kihívásokkal találta magát szem-
ben. Míg korábban, az els ődleges iparosítás id őszakában a területi különbségek
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
14 Horváth Gyula TÉT XX. évf. 2006 s2
mérséklését a szabványosított tömegtermékeket el őállító, nagy munkaerő-
koncentrációt igényl ő ipari létesítmények telepítésével kívánták megvalósítani, az
új politikának a piacnyitás és a bels ő piac b ővítésén nyugvó különbségmérséklési
stratégiát kellett alkalmaznia. A piaci viszonyokhoz való alkalmazkodásban lema-
radt régiók költségvetésb ő l kapott kiegyenlítési támogatásai a nemzetgazdasági
hatékonyságot egyértelm űen rontották, hiszen a vezet ő régióktól jelent ős erőforrá-
sokat vontak el az újraelosztás céljából. Ez a mechanizmus kedvez őtlen helyzetbe
hozta a fejlett régiókat is, nem voltak képesek a nemzetközi piaci versenyhez al-
kalmazkodni. A kiegyenlítés, mint regionális politikai célkit űzés akadályt jelentett
az innovációk területi terjedésének ösztönzésében és a versenyképességi követel-
mények teljesítésének támogatásában is. A vezet ő régiók csak korlátozottan érvé-
nyesíthették fejlesztési motivációikat, a támogatott régiókban pedig az, eltartottság
érzése rontotta a közhangulatot.
A regionális politika eszköztára is szegényes volt, állami transzferek és célprog-
ramok alkották az alkalmazott eszközök nagyobb hányadát. A korszer ű regionális
politikai eszközök csak lassan és korlátozott mértékben jelentek meg az állami
politikában. A közigazgatási reformok és az államháztartás átalakítása csak makro-
szinten éreztette hatását. A mezoszint érintetlen maradt, nem alakultak ki a regioná-
lis fejlesztés feltételei. Nem készültek átfogó elemzések a régiók helyzetér ől, nem
határoltak le különböz ő fejlettségi típusokat, nincsenek információk a regionális
sajátosságokról. E hiányosságok miatt nem lehet differenciált regionális politikát
alkalmazni. A területi közigazgatási egységek tervezési rendszere fejletlen, nincs
összhang a település- és a területi tervezés között. A régiók közötti együttm űködés
szinte ismeretlen fogalom Oroszországban, a költségvetési források hasznosítására
nincsenek érvényes alapelvek és szabályok. Az országnak nincs területfejlesztési
stratégiája, az állam elképzelései a szegénység visszaszorításáról, a bruttó hazai
termék növelésér ő l, az iparilag hanyatló térségek korszer űsítéséről és az egységes
országról vallott állami döntések területileg differenciált és konkrét elképzeléseket
ezért nem is tartalmazhatnak. Az egyes régiók fejl ődésére hatást gyakorló intézke-
dések kizárólag a minisztériumok és f őhatóságok kompetenciájába tartoznak, a
hatóságok között egyeztetési mechanizmusok nem m űködnek. A területi tervezési
kultúra alacsony színvonalon van, a korábbi tervezési módszerek és megoldások is
feledésbe merültek. Az ország új területi szervez ődésének hatásai nem jelennek
meg a jogalkotásban és a költségvetési tervezésben. Az 1994-ben elfogadott orszá-
gos településhálózat-fejlesztési koncepciót sem az üzleti szféra, sem pedig a helyi
hatalmi szervek nem veszik figyelembe.
Az ország területi közigazgatási rendszere elavult. A közigazgatási határok akadá-
lyozzák az új típusú fejl ődést, méretgazdaságossági követelményeknek sem tesznek
eleget. A régiók jogi szabályozása nem felel meg a nemzetközi normáknak, az ország
szinte egyetlen európai területi együttm ű ködést sem ratifikált. A 89 területi-közigaz-
gatási egységb ő l szervezett hét föderatív körzet ma még kizárólag a központi hatalom
— pontosabban az elnöki intézmény — dekoncentrált szerveként m űködik (4. ábra).
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
TÉT XX. évf. 2006 s2 Régiók Oroszországa 15
4. ÁBRA
Föderatív körzetek Oroszországban
(Federative Regions in Russia)
Forrás: Saját szerkesztés.
Az új területfejlesztési stratégia alapjai
A Regionális Politikai Minisztériumban 2005-ben készült el az ország területfej-
lesztési stratégiája (Koncepcija sztrategii szocial' no-ekonomicseskogo razvitija...).
A nyolc fejezetb ől álló dokumentum helyzetképet ad az ország regionális különbsé-
geiről, vázolja a regionális politikával szemben támasztott követelményeket. A do-
kumentum a modern regionális politika alapelveit a következ őkben határozza meg:
1) Többpólusú fejlesztéspolitika. A területi különbségek mérséklését szolgáló
intézkedéseket az egyes régiók sajátosságainak megfelel ően kell kialakítani. A
fejlesztési erőforrásokat olyan pólusokba kell összpontosítani, amelyek alkal-
masak innovációs folyamatok elindítására és fenntartására. Mivel az ország
modernizációja a kezdeteknél tart, az innovatív intézkedéseket növekedési
központokba célszerű összpontosítani. E politika megvalósítása érdekében
mintarégiókat célszerű kijelölni (6. táblázat).
2) Komplexitás. Az esélyegyenl őség alkotmányban rögzített elvének érvényesí-
tése, az országos kohéziós célok teljesítése érdekében a korszer ű programok
megvalósításából kimaradt régiók számára költségvetési eszközöket kell
átcsoportosítani. A priorizált növekedési pólusokon kívül elhelyezked ő,
elmaradott térségeket sem szabad magukra hagyni. Az elmaradott térségekre is
fejlesztési koncepciókat kell kidolgozni. A központi föderációs szervek
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
16 Horváth Gyula TÉT XX. évf. 2006 s2
feladata az, hogy a regionális fejlesztési forrásokat differenciáltan, a
reformokat szolgáló preferenciák figyelembevételével határozza meg.
3) Komplementer hatékonyság, szinergia. A regionális politikai célokat az
országban zajló egyéb reformokkal szoros összhangban kell meghatározni. A
területfejlesztési támogatások elosztása során tekintetbe kell venni a régiók
együttmű ködését, az egyes támogatási formák összehangolására van szükség.
4) A regionális politika differenciálása. Oroszország bekapcsolódása a globális
integrációba az ország térségeit különböz őképpen érinti. Az egyes térségek
fejl ő dési potenciáljában és adottságaiban jelent ő s eltérések tapasztalhatók. Az
egyes tértípusokban változatos és differenciált eszközökre lesz szükség
(7. táblázat).
5) Szubszidiaritás. A régiók társadalomi és gazdasági fejlesztésében a helyi
szerveknek nagyfokú önállóságot kell kapniuk. Ennek legátfogóbb módja a
hatalmi jogkörök decentral izálása.
6. TÁBLÁZAT
A polarizált regionális fejlesztés elemei
(Elements of Polarised Regional Development)
A regionális különbségek Polarizált regionális
Állami politika
mérséklése fejlesztés
Alapcél Az ország különböző részein Növekedési régiók
beavatkozási régiók kijelölése lehatárolása
Területi- A közigazgatási határokhoz A mintarégiók jogi
közigazgatás igazodó, területileg kompakt szabályozásának
egységek kijelölése kialakítása
Szabályozási feladat A támogatási területek közötti Állami források juttatása a
arányos forráselosztás mintarégiók innovációs
potenciáljának fejlesz-
tésére, a globális gazda-
sághoz való kapcsolódás
ösztönzésére
Forrás: Koncepcija sztrategii szocial'no-ekonomicseszkogo razvitija regionov
Roszszijszkoj federacii 25. o.
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
TÉT XX. évf. 2006 s2 Régiók Oroszországi 17
7. TÁBLÁZAT
Az egyes tértípusok problémái és fejlesztési feladatai
(Problems and Development Tasks of Specific Spatial Structure Types)
Térszerkezeti típusok A régiók fejl ődési problémái Megoldandó feladatok
Nyersanyag-kitermel ő Infrastrukturális elmaradott- Humánerőforrás-fejlesztés.
térségek ság, környezeti és település- Munkaerő-betelepítés. Infra-
fejlesztési érdekkonfliktusok struktúra-fejlesztés. Környezet-
védelmi programok. Hatékony
telephely-politika
Veszélyeztetett övezetek
—Határ menti térségek Nagymérték ű népességelván- Határokon átnyúló együtt-
dorlás. A szociális infra- működési formák szervezése.
struktúra sz űkülése. Hiányos Közlekedési, kulturális és
kommunikációs hálózatok. logisztikai központok alapí-
—Nemzetiségi területek Gyenge kulturális kölcsön- tása. A munkaerőforrások
hatások. Identitásból fakadó bővítése, A népességszám
konfliktusok. A közrendet stabilizálása. Infrastruktúra-
veszélyeztető problémák. fejlesztés. A szociális bizton-
—Etnikai konfliktusok A népesség biztonságát és sági intézmények megerősí-
sújtotta területek életét, az államrendet és az tése. A jogi szabályozás
ország integritását veszélyez- felülvizsgálata. A határrendé-
tető események. szeti szervek megerősítése, a
—Az államrendet és az közbiztonság fokozása.
ország integritását
veszélyeztet ő területek
Technológiai Munkaerőhiány. Ipari területek Fejlett technológiák importja.
transzferterületek hiánya. Gyengén fejlett infra- Stratégiai befektet ők ösztön-
struktúra. Szegényes üzleti zése. Humánerőforrás-fejlesztés.
szolgáltatások.
Innovatív térségek A nemzeti innovációs rendszer Regionális innovációs straté-
regionális komponenseinek hiá- giák kidolgozása. A kommuni-
nya. Gyenge piacszervezési in- káció fejlesztése. Munkaer ő-
tézmények. Kvalifikált munka- képzés. Technológiai transzfer-
erő hiánya központok szervezése.
Nemzetközi jelent őség ű Oroszországban a globális Nemzetközi vállalati közpon-
városok versenyben sikeresen szere- tok betelepítése. Az infra-
pelni képes nemzetközi váro- strukturális fejlesztések meg-
sok száma korlátozott. A gyorsítása. Magas szint ű városi
városhálózat elavult, a telepü- környezet kialakítása. Föderatív
lések együttm űködése gyenge. jelentőség ű igazgatási és szol-
gáltatási intézmények telepítése.
Régi ipari térségek Alacsony színvonalú életkörül- Ipari parkok szervezése. Újra-
mények. Elavult m űszaki léte- iparosítás. A régi ipari telepü-
sítmények. Gyenge piaci kap- lések rehabilitálása. A gazda-
csolatok. Szakképzettség hiánya. ság diverzifikálása.
Újonnan iparosított területek Magas munkanélküliség. A A népesség vándorlását és
városfejl ődés gyenge infra- adaptációját szolgáló prog-
strukturális alapjai. Nagymér- ramok. Foglalkoztatás növel ő
ték ű szociális konfliktusok. intézkedések. Költségvetési
Alacsony fejlettségi szint. források bővítése. Infra-
struktúra fejlesztése.
Forrás: Koncepcija sztrategii szocial'no-ekonomicseszkogo razvitija regionov Roszszijszkoj
federacii 27-28. o.
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
18 Horváth Gyula TÉT XX. évf. 2006 s2
A regionális koncepciótervezet leszögezi, hogy az ország modernizálása, a hazai
össztermék növelése a régiók aktivitásának fokozásával érhet ő el. A központi, föde-
ratív szintű regionális politika céljait az alábbiakban fogalmazza meg:
1) javítsa az Oroszország területén él ő népesség életkörülményeit,
2) teremtse meg a tartós és jó min őségű gazdaságfejlesztés feltételeit,
3) erősítse Oroszország és régiói versenyképességét a nemzetközi piacokon.
A regionális politika stratégiai céljait a tervezet a következ őkben rögzíti:
1) Oroszország és régiói versenyképességének megteremtése. A piacgazdaság
szempontjait figyelembe véve a gazdaság és a településhálózat összehangolt
fejlesztésével megnyitni az utat a gazdasági növekedési források eléréséhez.
Átfogó infrastruktúrafejlesztési programokat kell kezdeményezni. Nemzet-
közileg versenyképes termelési klaszterek szervezése az innováció igényes
ágazatokban.
2) Új regionalizációs folyamatok ösztönzése, a regionális erőforrások újbóli
számbavétele. A területi kohéziót és az egységes nemzeti gazdasági térség
fejlesztését a regionális és a helyi önállóság tiszteletben tartásával célszer ű
alakítani. A munkaer ő, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlása el őtti
akadályokat fel kell számolni, meg kell nyitni a regionális piacokat.
Támogatni kell a kis- és középvállalkozásokat.
3) Az emberi erőforrások fejlesztése, a népesség térbeli és ágazati mobilitásának
fokozása. Az ország népességreprodukciós mutatóinak javítása, a fiatal
családok gyermekvállalási kedvének anyagi ösztönzése. Az oktatási rendszer
fejlesztésével növelni kell a térségek szakképzett munkaer ő-állományát, a
népesség stabilitását. Migrációs programokat kell kidolgozni az egyes
térségek demográfiai és foglalkoztatási folyamatainak összehangolására, a
migránsok orosz társadalomba való beilleszkedésének el ősegítésére. Fejlesz-
teni kell az orosz lakosság etnokulturál is magatartását.
4) A régiók ökológiai állapotának javítása. A gazdaságfejlesztési programokat
környezetvédelmi elemzéseknek kell alávetni. Energia- és nyersanyag-
takarékos technológiákkal kell javítani a térségek ökorendszereit.
5) Az államigazgatás minőségének javítása, költségvetési reformja a régiókat
alkotó területi egységekben. Az államigazgatási szervek ösztönzése új
irányítási módszerek (stratégiai tervezés, hatékonyságnövel ő intézkedések,
együttm űködési formák, public—private partnership) alkalmazására.
A dokumentumtervezet öt regionális fejlesztési prioritást határoz meg. Mindenek-
előtt aláhúzza annak igényét, hogy a különbségmérsékel ő politikáról a lehető leg-
gyorsabban a polarizált fejlesztési politikára kell áttérni. A koncentrált fejlesztési
politikához ki kell jelölni az ország különböz ő fokozatú (nemzetközi, regionális,
járási) növekedési központjait. Húzó régiókként azok a területi egységek vehet ők
számításba, amelyek a) magas áru- és utasforgalmi mutatókkal jellemezhet ők,
b) nemzetközi és országos jelent őségű tudományos és felsőoktatási intézményeik
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
TÉT XX. évf. 2006 s2 Régiók Oroszországa 19
vannak, c) olyan kezdeményezések születtek, amelyek országos jelent őségűek,
d) gazdasági növekedésük országos átlag feletti, e) magas színvonalú szellemi t ő-
kével és képzett szakemberállománnyal rendelkeznek, f) stratégiai partnerség épült
ki vagy viszonylag megteremthet ő az államigazgatás, a civil szféra és a gazdaság
szerepl ő i között, g) egy évtizeden belül alkalmassá válhat a szomszédos térségek
fejlődésének ösztönzésére.
A dokumentum második prioritásként a nemzeti innovációs rendszer regionális
elemeit említi. Ezek sorában több lehet őséget is említ: a zárt területi képz ődmények
(hadiipari komplexumok) integrálását a regionális gazdaságokba, a hét orosz tudo-
mányos város erő teljes támogatását technológiai transzferközpontok kialakítására,
regionális kutatóegyetemek kijelölése (az alapkutatások és a kutatási transzferek
támogatása), különleges gazdasági övezetek szervezése a prosperáló régiókban.
A koncepció harmadik prioritása az ipari modernizáció és versenyképes ipari
klaszterek szervezése. Az új — a hálózatos gazdaság fejlesztését szolgáló — iparszer-
vezési lehet őségek alkalmazása komoly nehézségek elé állítja majd a hagyományosan
vertikális szervezett orosz ipart. Az új gazdaság támogatása ezért nagy volumen ű
állami segítséget igényel majd.
A negyedik prioritás foglalkoztatáspolitikai és népesség mobilitási feladatokat tar-
talmaz, a korszerű európai gyakorlat számtalan eszközét és intézményét sorolja fel.
Az ötödik prioritás államigazgatási és költségvetési kérdéseket érint. A napiren-
den lévő közigazgatási modernizációs programokban is szerepel a tárcaközi
együttmű ködés szervezeti átalakítása, a monitoring rendszerek kiépítése. A költség-
vetési szféra reformja jelenti a legnagyobb kihívást. A teljes önkormányzati finan-
szírozási rendszert át kell alakítani.
A stratégiai koncepció megvalósítását szolgáló lépés volt a Regionális Politikai
Minisztérium keretei között létrehozott tárcaközi bizottság, amely alapvet ően puha
egyeztetési feladatokat lát el, és felkészül a koncepció végrehajtásának ellen őrzésére,
és működteti majd a monitoring hálózatot. A koncepció javaslatot tesz föderatív terü-
letfejlesztési ügynökség felállítására, amely tanácsadásí és konkrét szervezési felada-
tokat látna el a regionális és ágazatközi programok végrehajtásában, illetve forrás-
koordinációt is ellátna. A másik felállítandó intézmény, az országos területi és város-
tervezési intézet holding formában a regionális tervezés meghatározó szerepl ője lenne.
A stratégiai koncepció kijelöli a végrehajtás menetrendjét is. Eszerint az els ő sza-
kaszban (2005-2008) kutatások folynak, és a prioritások régiókkal való egyezteté-
sére kerül sor. Kísérleti régiókat jelölnek ki, és megszervez ődik az el őbb említett
intézményekben a monitoring hálózat. A második szakaszban (2007-2010) a minta-
régiókban kiépítik az új politika teljes eszköztárát, bevezetik az állami támogatások
új rendszerét és regionális célprogramokat indítanak. A harmadik szakaszban
(2011-2020) egyre több régió lép az új rendszerbe, és az orosz regionális politika
cél-, eszköz- és intézményrendszere általánossá válik.
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
20 Horváth Gyula TÉT XX. évf. 2006 s2
Irodalom
Alexander, J. (2000) Federal reforms in Russia: Pulin's challenge to the Republics. Kézirat.
Artobolevskiy, S.S. (1995) Regionarnaja politika v Roszszii. Kézirat. Moszkva.
Artobolevskiy, S.S. (1997) Spatial disparities and regional policy in modern-day Russia. —
Artobolevskiy, S.S.—Bachtler, J. (szerk.) European Integration and Economic Transition. Challenges
for Regional Policy. Tacis Srevices, Brussels.
Artobolevskiy, S.S. (2000) Recent trends in Russian regional policy and use of then EU countries
experience. — Horváth Gy. (szerk.) Regions and Cities in the Globol World. Centre for Regional
Studies, Pécs. 192-201. o.
Bandman, M.K.—Gruzner, S.S.—Seliverstov, V.E. (1999) Federal'naja pomoscs depreszszivnüm i
otsztal' nüm regionam Roszszii. — Federalizm i Regional'jya politika, 3.188-231. o.
Bradshaw, J.A. (2004) An Atlas of the Economic Performance of Russia's Regions.
University of Birmingham, Birmingham.
Bülov, G.V.—Smirjagin, L.V. (1996) Programma pomoscsi regionam (Projekt koncepció) — Federaliznt i
regionarnaja politika. 3.172-185. o.
Dabla-Norris, E.—Weber, S. (2003) Regional Disparities and Transfer Policies in Russi. Theory and
Evidence. International Monetary Fund, Washington.
Dok/ad o szoversenstvovanii mehanizma federativniih otnosehmj. (2005) Goszudarstvennüi szovet
Roszszijszkoj Federacii, Moszkva.
Hanson, P.—Bradshaw, M. (szerk.) (2004) Regional Economic Change in Russia. Edwin Elgar, Cheltenham.
Kennaway, A. (1999) Continuity and cottflict in Russian Government. Royal Military Academy,
Camberley.
Koncepcija sztrategii szociartto-ekonomicseszkogo razvaija regionov Roszszijszkoj federacii. (2005)
Mi nisterstvo Regional' nogo Razv i t ij a. Moszkva.
Lavrov, A. (1994) Bjittdzsetüj federalizm v Rozsszil. Analiticseszkij Centr pri Prezidente Roszszijszkoj
Federacii, Moszkva.
Lavrov, A.—Shuvalov, V. (szerk.) (1999) Predprinimeterszkjy klimat regionov Roszszii. Nacsala Press.
Moszkva.
Novikov, A. (1998) Risk Factors Associated with Russia', Regions and Municipalities. Institite for Urbán
Economics, Moscow.
Orttung, R. (2000) The role of regional executives in Russia'? politics. The National Council for
Euroasian and East European research, Washington.
Ozornoy, G.I. (1995) Spatial inequality in the Gorbatsev 's era. — Hardy, S.—Hart, M. (et al) An Enlarged
Europe. Regions in Competition? Jessica Kingsely, London. 207-228. o.
Osznovnüe pokazateli szisztemü nacionarnüh szcsotov. (2005) Federal'naja szluzsba goszudarsztvennoj
sztatisztiki, Moszkva.
Roseth, T. (2001) Regionalisation: Disadvantageous jár the development of sub-national democracy?
Bergen, University of Bergen.
Roszszijskoe ekspertnoe obozrenie. 7. Regional'naja politika Roszszii. 2005.
Roszsizjszkoe ekspertnoe obozrenie. 10. Prostranstvennoe razvitie Roszszii. 2005.
SOPS and Gosplan (1992) Methodical recommendations on the elaboration of sectoral schemes of
development and allocation of productive forces. Moscow.
Stroev, E.—Bliakhman, L.—Krotov, M (1999) Russia and Eurasia ot the crossroads: experience and
problems of economic refonns in the Conzmonwealth of htdependent States. Springer Verlag, Berlin—
New York.
The Territories of the Russain Federation. An Extensive Rederence Survay of the 89 Constituent Units of
the Russian Federation. (1999) Europa Publications, London.
Tóth K. (1997) Kelet-Európa új alkotmányai. JATE Állam- és Jogtudományi Kara, Szeged.
Treivish, A.—Brade, 1.—Nefedova, T. (1999) Russian cities at the corssroads. — GeoJournal. 1.115-127. o.
Weiner Cs. (2004) Oroszország gazdasága a XXI. század elején. Függ őség. M űhelytanulmányok. 60.
MTA Világgazdasági Kutatóintézete, Budapest.
Westund, H.—Granberg, A.—Snickars, F. (szerk.) (2000) Regional Development in Russia. Past Policies
and Future Prospects. Edwin Elgar, Cheltenham.
Horváth Gyula: Régiók Oroszországa.
Tér és Társadalom, 20. 2006. 2. 1–21. p.
TÉT XX. évf. 2006 s2 Régiók Oroszországa 21
RUSSIA OF THE REGIONS
GYULA HORVÁTH
Russia inherited from the Soviet Union an economic structure that was geographically
highly unbalanced. Capital accumulation and industrial location were a result of a concerned
government policy to locate key industry in a small number of regions. But even after the
collapse of the Empire, the gap between more prosperous regions, including Moscow and St.
Petersburg, and less developed ones, has not been reduced. Actually, the gap has widened
during the Tast decade of transition. The paper describes regional disparities and their
influencing factors, analyses regional socio-economic imbalances, losers and winners of the
transition. Finally, it gives a summary of regional development policy documents and main
targets of the regional policy.